A HAZAI EGÉSZSÉGÜGY

 

Mivel harmadnapra sem lappadt le a gigantikusra duzzadt boka, Editem elcipelt volt munkahelyére, a kórházba. Suszternek cipője, doktornőnek a férje, ahogy ezt mondani szokták. Vért és vizeletmintát vettek, megröntgenezték a bokám, és a nőgyógyászaton kívül szinte minden osztályon megvizsgáltak. A fogpanoráma röntgen kizárta, hogy lyukas fog legyen az izületi gyulladás okozója. A gégészek perceken át kapirgálták a torkomat, de a mandulám sem ludas a betegségben. Az urológiai vizsgálatot ellenségemnek sem kívánom, de még csak nem is prosztata eredetű a bokaduzzanat. A tüdőszűrés és a próbaoltás a csonttuberkulózist és egyéb változatos nyavalyákat szűrt ki, míg végül, hatnapi vizsgálódás után a kórház baleseti sebészetén térdig begipszelték a bal lábam.

Hiába tiltakoztam, hogy nem bicsaklott, nem rándult meg. Ilyen esetben ez a szokás, és különben is egy doktornő férjétől elvárható, hogy ne akadékoskodjon. Alig pár napja, hogy szabadságra vágyakoztam, hát itt van. Természetesen nem mentem táppénzre, hiszen a tavalyi és tavalyelőtti szabadságom is bent maradt a cégben, hát akkor most erre elhasználom.

Rájöttem, hogy nincs olyan nagy vész, mert ha részletes számlát kérek a postától, akkor a cégnél elszámolhatom a telefonköltséget, és telefonon tudom irányítani a bent folyó munkát, a két területi vezetőt, pedig hetente lerendelem, és a lakásomon beszámoltatom őket. Így is telt el az első két hét és nagyjából meg voltam elégedve munkám hatékonyságával. Naponta körülbelül két órán keresztül telefonáltam, a hordozható notebook számítógépemen megírtam az írásban kiadandó feladatokat a központban dolgozó hölgyeknek és az ügyeletes látogató számítógéplemezen mindig elhozta az adatokat, tehát informált voltam a cég napi ügyeiről is.

A gipszet nyolc nap után lefűrészelték a lábamról és ezzel az orvostudomány gyakorlatilag fel is adta a gyógyulásommal kapcsolatos törekvését. Ok nincs, így diagnózis sincs, ha pedig nincs diagnózis, akkor pedig nem lehet kezelni sem. Néhány egyszerűbb háziszert is kipróbáltunk, ecetes borogatás, Venoruton kenőcsös borogatás, de ezekben már ab ovo nem hittem, mert túl egyszerű dolgoknak tűntek egy ilyen makacs duzzanathoz. Mivel feleségem pár éve ráállt az akupunktúrára, neki is bizalmat szavaztam és megengedtem, hogy sündisznóvá változtasson. Most már megértem, miért csak akkora a pacientúrája, amekkora. Legalább tíz, alkalmanként 18-19 tűt is szúrt belém, természetesen a legkellemesebb helyekre, mint a nagylábujj körmének töve, két lábujj köze, térdhajlat, valamint a fül érzékenyebb részei.

A legrosszabb a mozdulatlanság, mivel 20-30 percig kell tűrni a picike tűket testemben. A legelső alkalommal, amikor a hátamba kaptam néhány tűt, majdnem elájultam, mert azt hittem, hogy a 3-5 centi hosszú tűket tövig döfi belém. Felhergeltem magam, hogy a bordáimat kívülről nem is láthatja és mi lesz, ha véletlenül egy bordámba döfi a tűket. Csak akkor nyugodtam meg némileg, mikor megmutatta, hogy maximum 4-5 mm mélyen ül a finom acélból vagy ezüstből készített tű és semmilyen létfontosságú szervemben nem tehet kárt. Körülbelül két hétig tartott a napi félórás kínzás, de semmilyen eredményt nem hozott.
 

VISSZA TOVÁBB