A DÖNTŐ ÁLOM

Lanternára már otthonos visszajáróként, ismerősként mentünk. Tavaly januárban még az egész családra számítva ötfős házat béreltünk, melyet kislányom hirtelen betegsége feleslegessé tett. Akkor fedeztük fel sokszor hazagondolva a csodaszép horvát tengerpartot és idén bizony már visszahúzott a szívünk. Ahogy az üdülőtelepre befordultunk, egy piros Opel Astra kombi bizonytalankodott előttünk. Süket taxis, mozdulj már, csúszott ki a számon a hajnali kétórás kelés és közel tízórai vezetés eredményeként.

Milyenek a véletlenek? Vannak egyáltalán? A szimpatikus taxissal és élettársával apartman szomszédok lettünk. Mikor a verandán könyökölve társalgás közben megtudta, hogy ezoterikus érdeklődésű vagyok, azonnal összehozott barátjával, Benővel, aki áhítattal figyelt szavaimra, megigézetten figyelte, amint lelki alkatát, energiaszintjét kiingáztam és az önmegismerés, önmegvalósítás útjáról meséltem neki. Magam is csak kapizsgálom a dolgokat, de igaz a mondás, vakok közt félszemű a király. El is kérte címem, telefonszámom és mivel csak felderíteni jött néhány napra, azzal búcsúztunk el, hogy Budapesten feltétlenül tartjuk a kapcsolatot és együtt fogunk járni tanfolyamokra. Akkor találkoztunk először az életben, de az első mondat után úgy éreztük, mintha réges-régen ismernénk egymást.

A hatodik érzék kifejlődése c. német nyelvű könyvet hoztam magammal, mely tudatalattink különös világába vezetett. Ahogy a napon olvasgattam, felforrósodott testem le kellett hűtenem az Adria selymes vizében. A vízben, elememben éreztem magam, mert bicegésem itt nem látszott, semmi hátrányt nem jelentett, felejttette lassan már hozzám növő, fájdalmas kísérőmet. Behunyt szemmel tempózok már kora gyermekkorom óta, s mivel az öbölben nem kellett vigyáznom, hogy neki ne ússzak valaminek, a sós víz pedig csípett, ezért négyet-ötöt is tempóztam, mire egyszer kinyitottam a szemem. Eközben érdekes jelenségre lettem figyelmes.

Behunyt szememmel, nem tudom hogyan, de látok. Illetve nem látok, de mindenféle képek kergetőznek, vetítődnek, belső képernyőmre. Nagyon nehéz lenne a tartalmat definiálni, talán szürrealista filmekből összevágott tarka kavalkádnak nevezhetném. Fekete háttérben megjelenik egy margarétaszál. Elkezd forogni, majd buzogánnyá alakul, egyszerre a buzogány feje felrobban, sziporkázva széthullik, és csillagokká változik. Aztán emberek mintha egy filmfelvevő mutatná őket a legkülönbözőbb nézetben, élethelyzetekben. Sosem állókép, hanem film, sosincsenek benne sem horror jellegű, vagy obszcén részletek. Összefüggést sosem érzek, látok az egyes részletek között, de jönnek, jönnek és jönnek.

Akaratlagosan nem tudom befolyásolni, mert amint becsukom a szemem, elindul a mozi és megállítani sem tudom a képet, hogy mondjuk egy részletét közelebbről figyelembe vegyem. Nem tudom mire való, miért és hogyan működik ez a vetítő és azt pedig végképp nem értem, mi lehet a célja, hiszen semmi mondanivalója nincs, különösképpen nem is zavar, ingyen szórakoztatásnak tartom. Magamban azzal viccelődök, ha filmre tudnám átjátszani, mint a számítógépen a copy, paste paranccsal, sok filmrendezőnek évekre való anyagot tudnék produkálni. Így aztán napirendre is térek felette.

Miután Benőék elutaztak, egy éjszaka különös álmom volt. Egy TSZ vezetőjénél voltam üzleti tárgyaláson, aki a tárgyalás közben felajánlotta, hogy reprezentációs villamosukon elvisz villamosozni. Egy régi rácsos “najnaj” villamosra szálltunk fel, amilyen az ötvenes években a Hűvösvölgybe járt ki. Hátul gramafonról Karády Katalin hangja szólt, ő pedig villamosvezetői sapkában boldogan mosolyogva, fütyörészve vezetett. Én mellette, fél lábbal a lépcsőn álltam és így mentünk a villamossal hegyen-völgyön át. Egyszer csak zötyögős lett a villamos járása, mert nem vette észre a vezető, hogy már nem a sínen megyünk. Kavicsokon, kátyúkon, köves sziklákon haladtunk iszonyú rázkódásokkal, mígnem a Duna rakpartjához nem érkeztünk, ahol a lendületben levő villamos első kerekével egy mélyedésbe zökkenve hátuljával fölemelkedett, s egy pillanatig úgy tűnt, hogy rám dől az egész, és maga alá temet. A villamos nagy robajjal visszazökkent, megmenekültem.

Ekkor középkori barna csuhaszerű öltözékben, szakállas emberek jöttek, nagy fehér kereszttel elől a ruhájukon. Feszítővasat, pájszert fogtak a kezükben, hogy a villamost visszapájszerozzák a sínre. A TSZ elnök azt mondta, előbb be kell fejeznünk a tárgyalásokat, majd akkor lehet a villamost visszapájszerozni és már fel is ébredtem. Fejem csóválva ültem fel az ágyban. Sok hülyeséget álmodtam már életemben, de ilyen cifra értelmetlenséget még nem. Pedig egy kortyot sem ittam tegnap.

Mivel fiaimat is igyekeztem gondolkodó embernek nevelni, megbeszéltem velük az álmot, hátha eszükbe jut valamiféle megoldás. Nagyobbik fiam hirtelen felkiáltott: - Apa, megvan a megoldás! Azt jelenti, hogy vissza fogsz zökkenni a régi kerékvágásba! És egy másodperc alatt minden megvilágosodott előttem. A villamos az életem. Régen - ezt jelképezi a régimódi villamos, a gramafon, Karády Katalin - minden rendben volt. Fütyörészett mosolygott a vezető. Kisiklott az életem, azaz nem vettem észre, hogy nem a kijelölt életpályámon, a sínen haladok, a rázkódás a zavart, a betegséget jelenti, de a legrosszabbtól - a Dunába eséstől, ami talán halálomat jelentené - megmenekültem. A villamost pedig majd akkor fogják visszapájszerozni, ha a tárgyalást befejeztük, tehát akkor jön rendbe az életem, ha a munkahelyem otthagyom. Bár Viktor már kamaszodóban van, mégis csókot cuppantottam korán reggel az arcára. Juhéj! Ugráltam, táncoltam körben a szobában, már amennyire a lábam engedte.

Megszületett magamban a döntés, otthagyok mindent, csapot - papot és utánam az özönvíz. Így is tettem és biztos voltam benne, hogy Fürgenstadt, az anyavállalat igazgatója meg fog érteni. Lelki alkata hasonlít az enyémhez, valami atyai szeretetfélét is érez irántam, egy kicsit meg is bánta már, hogy a kisfőnököt a nyakamba tette, de ha úgy adom be neki, hogy tanácsot kérek tőle, biztos mellém áll. Így is tettem. A Dethlefseni ihletésű asztrológus tanulmányának kivonatát szépen lefordítottam németre és a legközelebbi alkalommal elétártam kérésem. Mindenre elszánt voltam, remegett a hangom, de ő figyelmes olvasás után elérzékenyülve átölelt és elengedett.

Nagy kő esett le a szívemről és melegség öntött el, mikor utasítására a főkönyvelő felhívott, hogy a cég költségén egy Graz-i méregdrága, de profi orvos- természetgyógyász fog kezelni. Gondolatban már az Óperenciás tengeren is túl jártam. Nekem már nem lehet többé semmi bajom, engem már nem fog a golyó, elmegyek a cégtől, új életet kezdek, amihez megvan a kezdőtőkém, megvalósítom önmagam, színes egyéniségemet és végre boldog leszek.

A meghozott döntéssel a tarsolyomban, már csak önigazolásként, elmentem egy sámánjóshoz, akinek különleges módszereit nem ismertem és arra reméltem választ kapni, mi lészen jövendő pályám, mibe fogjak vállalkozóként. Sokat próbálkoztam ezt megálmodni is és szinte állandóan erre gondoltam, hogy meg akarom álmodni a megoldást. Álmodtam magam a Parlament lépcsőin, vagy egyetemi aulában lefelé sietve, előadói emelvényen taps közben és egy alkalommal végre egy félig letakart névjegykártya is beugrott álmomban, amin annyi látszott: Arany Viktor tulajdonos.

Nagyon nagyot léptem előre ezzel életproblémám felé, hiszen már tudtam, nem főnök szeszélyeit tűrő alkalmazottnak, hanem igáját lerázva, táltosként száguldó tehetségét kamatoztató, szellemiekben és anyagiakban egyre jobban gazdagodó vállalkozónak kell lennem. Beszédkészségem mindig jó volt. Már gyermekkoromban azt tippelte nagymamám, hogy “szpíker”, rádióriporter lesz belőlem. Kapcsolatteremtő készségemet az élet és Dale Carnegie könyvei csiszolták. A Carnegie szónoktanfolyamán pedig a tanfolyam fődíjat hoztam el, amire azért vagyok különösképpen büszke, mert nem az előadók döntöttek, hanem résztvevőtársaim szavazatai alapján kaptam meg. És valami ilyesmire is gondoltam. Személyzeti tanácsadás, vagy viselkedési, üzleti tréningek, tárgyalás és prezentációtechnika vagy hasonló. Ez belefér a kultúra - művészet - eszmék témakörbe.

Jó politikus is lehetne belőlem, gondoltam, de kérdés, hogy nem kerülnék-e ott is összetűzésbe az önmagam által felállított szabályokkal. Hiszen diplomáciai képességem sosem önmagammal, elveimmel való megalkuvást, hanem a kitűzött cél ügyes megvalósítását jelentette. Na a diplomatát, azt hagyjuk, oda aztán tényleg be kell születni, lehetetlent ne célozzunk! A könyvkiadás is megfordult fejemben. Németül jól tudok. Egy-két könyv kiadásához elegendő tőkém is van talán, bár ennek a szakmának titkait még kicsit sem ismerem. De vannak német nyelvterületen érdekes ezoterikus könyvek, melyeket kiadhatnék. Milyen jó lenne feleségem rendelőjében egy kihasználatlan szobát lekanyarítva ráérősen számítógéppel fordítgatni! Akkor és annyit dolgozni, amennyit én akarok. És kényelmes jómódban élni. Azzal a gondolattal is játszadoztam, hogy ebben a kultúra ügyekben téved az asztrológus és én a hagyományos üzleti életben meggazdagodva, szépérzékemet hobbyként kiélve is révbe juthatok.

De félre a dilemmával már csöngetek is a csepeli ház második emeletén. Szemüveges feketehajú, magabiztos hölgy fogad. Zöld színkompozíciós szobájába, a jósfészekbe vezet. Kétforintosokkal és tenyérből jósol kissé sietősen, de mikor kérdésére közlöm, hogy rászánok ötezer forintot, akkor egy óra hosszat foglalkozik velem. A kétforintosok ismételt feldobásából egy kínai versike kerekedik ki, mely, mint a kelet egész világa, sejtelmes, többféleképpen magyarázható, ködös, inkább célozgatás, mint konkrétum. Végülis magamnak kell döntenem. Dehát épp ezért jöttem, mert bizonytalan vagyok! Az a jós dolga, hogy bizonyságot, biztonságot adjon! Ráérez, hogy mit akarok, ezért valami héber papírkirakóval is jósol, annak szintén általános megállapításait ügyesen összhangba hozza a mongol - kínai versikével és kicsit rásegítve az üzleti tanfolyamok tartása felé terelget. Tenyerem vizsgálatánál azonban óriási szakmai hibát vét.

Nem vagyok persze pszichológus, de nem is kell annak lenni, hogy tudjuk, valakivel előre látható nagy rosszat közölni, súlyos felelőtlenség. Magamon tapasztaltam, hogy náthásan, zsibolygó, váladékkal teli arcüreggel, fáradtan a munkahelyemre bemenve, mit váltott ki belőlem a hű de sz...ul nézel ki megállapítás. Nos a sámánjós, tenyeremet vizsgálgatva kijelentette, hogy negyvenes évem első felében, közepe felé súlyos immunhiányos, halállal végződhető betegségem lesz. Majd erre rátéve egy lapáttal, az elkövetett hibára a figyelmet még jobban felhívva megkérdezte: - hány éves is most Ön?

- Negyvenegy, feleltem megsemmisülten, és bár tudtam az előző asztrológustól is, hogy lehet az előre megírt sorson enyhíteni, már szinte meg sem hallottam a jósnő erőltetett magyarázkodását, suta vigasztalgatását, melybe megdöbbenésemet látva belekezdett. Fizettem, mint a katonatiszt és gyorsan kiszellőztettem a fejem. Gyorsan felhívtam Benőt a taxisoknál, és megkértem, fizessen be mindkettőnket a következő Reiki tanfolyamra.