ÁLMAIM ÉS JELENTÉSÜK

2022

 

 

2022. január 15

Álmomban sajnáltam, hogy a főiskolát nem fejeztem be, mert az utolsó évfolyamon kimerültem és feladtam a tanulást. Most egy másik főiskola épületében bolyongtam, hogy beiratkozzak és újra nekivágjak Fontolgattam, hogy esetleg Tibi fiam nevén iratkozzak be, de az csalás lenne, ezért eldöntöttem, lesz ami lesz belevágok ebbe a főiskolába és elölről kezdem megint a tanulást...

Magyarázat: Semmit nem lehet elspórolni

 

2022. január 16

Álmomban egy magántulajdonban lévő külföldi élelmiszergyártó cég magyarországi forgalmazó cégének ügyvezetője voltam. A külföldi tulajdonos felhívott és megkérdezte, hogy mennyi piskóta van készleten. Nekiálltam a beosztottaimat megkérdezni, de az egyik titkárnó csak unottan kezdett keresgélni.

Magyarázat: Könnyen emészthető, szeretetteli szellemi táplálékot kell nyújtanom, ezt kívánja a bennem élő Isteni szikra.

 

2022. január 16

Álmomban nagyon kellett wcznem, de nem találtam sehol szabad wc-t. Vagy zárva volt, vagy foglalt volt, de a helyzet egyre jobban szorított. Végre találtam egy orvosi rendelőt, ahová betelepedtem, de mire nekikezdtem, elkezdett emelkedni a víz, már derékig árt, onnan is ki kellett jönnöm, végül már a számon keresztül jött ki, aminek alul kellett volna. .

Magyarázat: Szellemi salakanyagaimtól beszéd útján szabadulok.

 

2022. január 24

Álmomban az álmon belül aludtam és arra ébredtem, hogy valaki rámnehezedik, fojtogat és el akarja venni az autós táskám, melyben irataim, bankkártyám és pénzem volt. Minden erőmet összeszedve egy nagy kiáltás kiséretében lelöktem magamról a támadót .

Magyarázat: Lefokozott tudatállapotomból kisértés riasztott fel, de megszabadultam tőle.

 

2022. január 30

Álmomban kineveztek egy céghez ügyvezető igazgatónak. Nem voltam benne biztos, hogy ott már voltam cégvezető, de voltak ismerős arcok közöttük. Bejártam minden helyiséget, átnéztem a polcokat szekrényeket, íróasztalokat. Láttam, hogy a többség vagy nem dolgozik, vagy csak valamit imitál ezért elkezdtem mindenkinek munkát adni. Beosztásra való tekintet nélkül el kellett kezdeni rendet rakni és takarítani mindenkinek, amit fanyalogva de elkezdtek az emberek. A volt titkárnőmtől elkértem a bérlistát és a munkaköri leírásokat, határozott volt a szándékom, hogy ráncba szedem a céget és prosperáló vállalkozássá vezetem

Magyarázat: Erőimet, energiáimat megújítom, átveszem/visszaveszem a hatalmat önmagam felett.

 

2022. január 31

Álmomban egy hatalmas csarnokban voltam, ahol kirándulni is lehetett. Egy emelkedőn felfelé toltam a kis mopedemet, hogy majd lefelé lendületesen guruljak, persze motor nélkül, mert erdőben nem szennyezünk. Mikor befejeztem a kirándulást észrevettem, hogy a jó edzőcipőm eltűnt, csak egy ócska kitaposott tornacipőt láttam a lábamon. Elindultam hazafelé, egy teljesen sötét csarnokon keresztül vezetett az út a kijárathoz. Olyan sötét volt, hogy a telefonom világító lámpája is alig világított előttem. Egy kapuügyeletes  ült a csarnokban, köszöntem neki búcsúképp, és mentem ki a sötét csarnokból.

Magyarázat: Elhagyom a világ sötétségét.

 

2022. február 1

Álmomban négy öltönyömet vittem tisztítóba. Komoly összeget, 65000 Ft-ot kellett fizetnem, de megérte, nem sajnáltam.

Magyarázat: Finomszerkezetű testeim, aurám részei, az étertest, asztráltest, mentáltest, kauzáltest megtisztulnak.

 

2022. február 1

Álmomban az éjszaka közepén a tengeren úsztam hajótöröttként, amikor a sötétségből kibontakozott egy hatalmas hajó, amelyik lassan méltóságteljesen közeledett felém.  Úgy tűnt, nem vettek észre és a meredek függőleges hajótesten nem lehet a hajóra jutni, de a hajó közepe táján egy lelógatott hágcsót vettem észre, amit sikerült elkapnom és elkezdtem mászni felfelé.

Magyarázat: A kilátástalannak tűnő helyzetből is van menekvés.

 

2022. február 28

Álmomban dolgoztam valahol, valami jutalom, vagy előléptetés várt rám, de közben kezembe került egy levél, hogy egy induló hajóra 27-én beszállhatok, mert bár elfeledkeztem róla, de beadtam oda a jelentkezésem, hogy ha alkalom nyílik rá, menni szeretnék. Egész lényem felhevült, otthagytam a munkahelyem és indultam a kikötőbe, de rengeteg akadály jött közbe és egyre kilátástalanabbnak tűnt, hogy odaérek indulásra...

Magyarázat: Anyagvilágbeli karrieremet odadobtam a szellemvilág hívására, de célomat még nem értem el...

 

2022. március  2

Megdöbbentő álmom volt közvetlen ébredés előtt. Egy fekete medúza haláltusájának voltam szemtanúja, egy hosszú háromágú szigonyt láttam, ami eltalálta, amitől hátborzongató halálsikolyban tört ki és iszonyatosan vonaglott haláltusájában...

Magyarázat: Szemtanúja vagyok a nagy átalakulásnak...

 

2022. március  6

Álmomban egy csomó kollegámmal és (második) feleségemmel  egy munkahelyi ünnepségen voltunk, ahol jól éreztük magunkat. Másnap szintén betértünk az elegáns vendéglátóhelyre, ahol egy tálból főtt zöldségdarabkákat szemezgettem, de észrevettem benne egy döglött legyet, amit gyorsan elpöcköltem. Utána jött egy jólfésült pincér, aki egy tízezer forintos számlát hozott tálcán az előző napi fogyasztásról. Nem emlékeztem, hogy lett volna kiegyenlítetlen számlám, de nem vitatkoztam, fizettem...

Magyarázat: A kisértéseket, rossz szellemi táplálékot észreveszem, a karmikus adósságokat törlesztem...

 

2022. március  8

Álmomban volt egy sötétszürke metálszínű Volkswagen Polo autóm, amit elvittem a szervízbe felülvizsgálatra. Nem volt különösebb baj vele csak szerettem volna ha minden rendben van rajta és teljesítménye maximumát adja. Nehéz volt a szervízben illetékest találni, végül hosszas keresés és érdeklődés után egy hölgy megsajnált és egy szerelőhöz irányított. Egy ismerősöm, barátom kíséretében mentem vissza az autóért, kezembe kaptam a slusszkulcsot, beültem az autóba és a szervízen kivül vettem észre, hogy egy kis fehér Fiat Panda autóban ülök, ami nem az enyém. Meséltem az ismerősömnek, hogy jártam valaha VW Passattal, sőt VW Phaeotonnal is, meg kellett szoknom utána a VW Polot, de a kis fehér Fiat már túl szűk volt nekem, így visszaindultunk a szervízbe a saját kocsimért ..

Magyarázat: A szellemi előrehaladásomat biztosító eszközöket megújítani szándékozom, eközben a tévutat felismerve korrigálok...

 

2022. március  9

Álmomban kenyeret sütöttem és amikor felszeltem, csodálkoztam, milyen szép belül, milyen hatalmas buborékok vannak benne ..

Magyarázat: A szellemi táplálék, amit fogyasztok, jó minőségű...

 

2022. március  9

Álmomban a lakásomban három újszülött kutyakölyköt találtam. Mivel szétmászkáltak, a lakás különböző részeiből összeszedegettem őket. Puha meleg volt a testük, ahogy magamhoz szorítottam őket, és az egyiknek még a szeme sem nyílt ki.

Magyarázat: Az önzetlen szolgálat, hála, hűség és alkalmazkodás  új távlatai nyíltak meg előttem...

 

2022. március  13

Álmomban eldöntöttem, hogy emigrálok Bécsbe. Kiutaztam, de amikor kint voltam, akkor megsajnáltam otthagyott hozzátartozóimat és visszautaztam. Pár nap múlva ismét elegem volt, megint kiutaztam, még határozottabb döntéssel, de kint megint elfogott az együttérzés, hogy miként boldogulnak hozzátartozóim.

Magyarázat:Libikókázom az anyagvilág és szellemvilág között

 

2022. március  13

Álmomban rengeteg kenyérlepényt sütöttem.

Magyarázat: Egyszerű szellemi táplálékot készítek

 

2022. március  13

Álmomban egy könyv összeragadt lapjait vágtam fel óvatosan egy finom éles késsel, hogy olvasható legyen.

Magyarázat: A tudást hozzáférhetővé teszem..

 

2022. március  14

Álmomban többféle tartós élelmiszert vettem. Ahogy megvizsgáltam őket otthon, az egyik lezárt zacskóban gyanús mozgolódást fedeztem fel, így egyből tudtam, hogy abban kártevők vannak. Gondoltam, bedobom a zacskót a mélyhűtőbe, de amit a zacskóhoz értem, rengeteg egér szabadult ki és elkezdték rágni a jobb nagylábujjam körmét. Hevesen rugdalóztam, hogy lerázzam magamról őket.

Magyarázat: A szellemi táplálékkal nagyon óvatosan kell bánni.

 

2022. március  14

Álmomban találkoztam egy ismerős házaspárral, akik a repülőtérre igyekeztek egy kis repülőzésre. Kértem, hogy csatlakozhassak hozzájuk, mert én is nagyon szeretek repülni, de elhárították, hogy sietnek, sok dolguk van. Nagyon mérges lettem, megszakítottam velük a kapcsolatot.

Magyarázat: Sértődékeny, ítélkező vagyok.

 

2022. április  4

Álmomban egy idős, tekintélyes személy tulajdonában lévő cégnél dolgoztam. A cégtulajdonos birtoka és háza környékén jártam, bementem a házba és lassan araszolva közeledtem az asztalhoz, ahol a cégtulajdonos a barátaival, bizalmasaival beszélgetett.  Figyeltem az asztalon lévő iratokat, próbáltam megfejteni a jelentésüket, de közben tartottam attól,  hogy tolakodó vagyok és elzavarnak az asztaltól, hogy mit keresek itt. A cégtulajdonos közvetlen közelről mosolyogva a szemembe nézett és bolgár szokás szokás szerint egy csipet sót szórt a fejemre, ezzel szokták megpecsételni, ha bizalmas körbe fogadnak valakit. Nagyon boldog voltam.

Magyarázat: Istenhez közeledem. A só gyakorlatilag egy kristály, amely elektromágneses hullámokat bocsát ki. Hullámhossza megegyezik a lila szín frekvenciával és képes semlegesíteni a káros elektromágneses tereket. Azok, akik tanulmányozták a színterápiát, tudják, hogy a lila az egyik legerősebb szín és hatását tekintve eltávolít minden negatívítást a finom testünkből. A só tisztító hatással van az asztrális és a mentális szférára.

 

2022. április  23

Álmomban a régi munkahelyem környékén jártam a Rózsadomb tetején a Törökvészi úton, ahol egy tízemeletes ház legfelső emeletén volt az irodám. Gondolkodtam, hogy nosztalgiából felmenjek-e, már késő este volt, és voltak kulcsaim az irodához, de azt mondtam, hátha van még bent valaki, aki megijed és azt hiszi betörő vagyok, így letettem róla.

Magyarázat: Ugyanabba a folyóba nem léphetsz kétszer.

 

2022. április  24

Álmomban egy szikla felületén erdei gyümölcsökből, kökény, bodza, ribizli, kézzel dörzsölve, gyúrva egyszerű lekvárt készítettem.

Magyarázat: Savanyú, mostoha körülmények között készül szellemi táplálékom 

 

2022. április  28

Álmomban egy VW bogárhátúval közlekedtem sok ügyetlenkedéssel. Kanyarodás után indexeltem, gyalogosok leléptek már a zebrára, de nem fékeztem időben, és csak a másik sávba való áthaladással kerültem el a balesetet.

Magyarázat: Az egyszerűség, igénytelenség megélésével problémáim vannak.

 

2022. május 3

Álmomban külföldön voltam és hazafelé igyekvők nagy csoportját pillantottam meg. Mindenki húzta a kerekes bőröndjét, sokan voltak.

Magyarázat: Sokan térnek vissza a szellemi hazába.

 

2022. május 16

Álmomban egy - már sokszor - bejárt utat jártam ismét végig. Fáradt voltam, a figyelmem lankadt, útelágazásánál egy pillanatig gondolkoznom kellett, hogy merre menjek, de haladtam. A lábaim annyira elfáradtak, hogy eldöntöttem, lebegő repülésre váltok, de alig tudtam egy méterrel a talaj fölé emelkedni és előre is csak igen lassan haladtam, az utcán bámészkodókat majdnem súroltam, ahogy lassan lebegve haladtam, nem volt kellemes érzés.

Magyarázat: Megfáradtam életutam járásában.

 

2022. május 22

Álmomban első munkanapomon megkezdtem közterületfelügyelői munkámat. Nagy lelkesedéssel és hivatástudattal álltam neki, feltettem a karszalagot és a plecsnit, figyelmeztettem a rendzavarókat, nyugalomra intettem a hőbörgőket, információval segítettem a tájékozatlanokat.

Magyarázat: A szellemi közrend és tisztaság szolgálatába álltam.

 

2022. május 27

Álmomban egy nagyon szák ajtón igyekeztem keresztüljutni. Volt egy másik is, kerülőúttal, de ezen akartam átmenni. Nagy erőfeszítésembe került, oldalra kellett fordulnom, hogy élével keresztülpréseljem magam.

Magyarázat: Mt.7.14. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.

 

2022. június 5

Álmomban egy tömött buszon utaztam a vezető mögötti ülésen. Volt egy kézitáskám, és egy csomagom,amiben az értékeim voltak és a felső csomagtartóba tettem. Az utolsó előtti megállónál a buszsofőr felkapta az értékeimet tartalmazó csomagomat és eltűnt. Azt hittem, valahova átteszi mert útban van neki, de másik buszvezető jött és a végálllomáson nem találtam a csomagomat, pedig komolyabb pénzösszeg volt benne. Már indult volna új utasokkal visszafelé a busz, én meg csak kárvallottan keresgéltem.

Magyarázat: Elveszett szellemi értékeimet keresem, melyeket intézményes szellemi utazás (vallás, szellemi irányzat) alatt veszítettem el..

 

2022. június 20

Álmomban kimentem a repülőtérre utazáshoz felkészülve, de rám jött a sürgető szükség, azonban. sehol nem találtam szabad wc-t. Amikor végre találtam egyet, és kinyújtottam a kezem a kilincs felé, valaki gyorsan megelőzött, és besurrant előttem.

Magyarázat: készülök a szellemvilágba való "nagy utazásra". Szellemi salakanyagaimtól nem tudok megszabadulni..

 

2022. június 26

Álmomban egy idős, tekintélyes férfi házában voltam, ahol otthonosan mozogtam. Sokak csodálkozására magabiztosan bementem  az idős tekintélyes férfi szobájába, ahová keveseknek van belépése, mert tudtam, hogy kedvére lesz, ha az ott tartózkodó lefogyott, vékony, öreg nőt segítem, gondozom. Felemeltem a vékony ráncos testet és megöleltem.

Magyarázat: Felebarátunk ápolása Isteni minőség..

 

2022. június 28

Álmomban szereztem egy hullát és szép óvatosan elkezdtem megnyúzni, hogy a bőr alatti részeket tanulmányozhassam. Már félig készen voltam, amikor értelmetlennek találtam és abbahagytam a boncolást-..

Magyarázat: Szellemi halott emberek inditékait, mozgató erőit minek tanulmányozni?

 

2022. július 2

Álmomban megtapasztaltam a sátáni elv, az "ellentét" működési mechanizmusát.  Egy hölggyel éltem együtt. Volt egy hegyes kő a kezemben és nekikezdtem lekoptatni a hegyét, nehogy véletlenül megsértsem vele. Abban a pillanatban érzékeltem, hogy a tudatába a következő információ érkezett: amint látod, hogy a kövét koptatgatja, menekülj tőle, mert meg akar ölni.

Magyarázat: A kísértést főleg a megkísértettnek fontos felismerni.

 

2022. július 2

Álmomban beleharaptam egy hatalmas gusztusos körtébe, de a számba belefolyt a savanyú, erjedt leve, belülről romlott volt.

Magyarázat: Nem minden arany, ami fénylik.

 

 

2022. július 22

Álmomban bementem a néptelen ügyvezetői irodámba, ahol jó ideje nem voltam.  átrendeztem mindent, kidobáltam a felesleges eszközöket, a határidőnaplómba beírtam a tennivalókat és elhatároztam, ragaszkodni fogok az eltervezett napi programokhoz.

Magyarázat: Erőimet energiáimat ráncba szedem.

 

2022. augusztus 9

Álmomban egy nagy többszintes épületben voltam ügyeletes. Lehetett szálloda, kollégium, vagy hasonló.  Tudtam, hogy ideiglenesen, dolgozni vagyok ott, bizonyos jogköröm és felelősségem volt. Ezért vettem észre megdöbbenten ellenőrző körutam során, hogy a padlón elég sok, 5-6 hulla fekszik, és ami a legmegdöbbentőbb, emberek melléjük feküdtek és ölelgették, csodálták őket. Eltelt egy-két nap, bejött egy alacsonyabb rangú, de állandóan ott dolgozó, mondtam, hogy jelenteni kéne a halottakat a rendőrségnek, mert ebből baj lehet, felelősséget éreztem, de ügyet sem vetett se rám, sem a hullákra. Nyugtalan voltam, úgy éreztem, tennem kell valamit. 

Magyarázat: Vannak, akik rajonganak a szellemi halottakért, míg bennem felelősséget ébresztenek..

 

2022. augusztus 11

Álmomban pici házban tartózkodtam és ahogy kinéztem az ablakon,láttam, hogy egy jó vastag csövű, kb 36 mm átmérőjű fegyver csöve mered rám, a célkeresztben vagyok. Jó pusztítást végezne bennem egy ilyen dumdumgolyó gondoltam és nyúltam a telefonomért, hogy felvételt készítsek, illetve értesítsem a rendőrséget. Ezt a kinti támadó is észlelte, ezért megkezdte a visszavonulást. Észrevettem, hogy távirányitású mini harckocsija és már berendezése is van, igyekeztem azokat a lábammal felborítani.

Magyarázat: Az aktív, dinamikus fellépés visszavonulásra készteti a szellemi renddel szembehelyezkedő egót

 

2022. augusztus 13

Álmomban a titkosszolgálatnál dolgoztam, egy fedett objektum őrzése volt a feladatom. Egy bezárt régiségboltnak álcázott üzlethelység előtt álltam természetesen civilben, s amikor gyanús személy közeledett és be akart hatolni az "objektumba" akkor a miniatűr gégemikrofonba belekiabáltam: Főnök, főnök! A behatolót sikerült elhárítani majd egy kolleganőm jött civilben, aki egy kedves mosollyal, titkos jellel adta tudtomra, hogy milyen ügyben megy be a régiségboltba, a titkos objektumba melyhez kulcsa is volt. Később egy férfi kollegám is mellém szegődött, és arról beszélgettünk, némely kollegánknak milyen hullámzó sorsa volt korábban.

Magyarázat: Szolgálatban vagyok, de kívülről ez nem látszik.

 

2022. szeptember 18

Álmomban egy lelkiismeretes tűzoltót láttam, aki a köznek szentelte életét. Váratlanul egy nyíl találta el, amit gonoszságból lőttek ki rá, lassan összerogyott és meghalt. 

Magyarázat: Az ellentét nem viseli el az önfeláldozást.

 

2022. szeptember 18

Álmomban általános iskolai tanító voltam, de betegség miatt otthon maradtam, nem mentem be dolgozni. Otthon nem éreztem jól magam, nyomasztott, hogy előző nap sem tartottam kellő fegyelmet, nem tanítottam hatékonyan, ezért - noha már 12.30 volt, elhatároztam, hogy gyorsan felöltözöm, inget nyakkendőt, öltönyt veszek, és bemegyek az iskolába, jelentkezem az igazgatónál, és javítok munkavégzésem színvonalán.

Magyarázat: Ebben z életben csak későn láttam neki küldetésem teljesítésének.

 

2022. szeptember 26

Álmomban egy társasággal asztal körül ültünk, az asztal közepén egy tál bor volt. Észrevettem, hogy egy darázs száll a tál szélére és belelógatja a potrohát. Rászóltam, darázska, mit képzelsz, hogy a feneked lógatod a borba? El is repült. Aztán egy ronda döglégy kezdett keringeni a boros tál fölött és bele is esett. A merőkanállal kiszedtem éls messzire hajítottam. Láttam egy kis pókot is, őt kimentettem, és szabadon engedtem.

Magyarázat: Vigyázok a szellemi táplálék, Jézus tanítása tisztaságára..

 

2022. október 12

Álmomban egy tündéri, aranyos, icipici csecsemőt kaptam valahonnan. Hazavittem, feleségem csak nézte, ahogy öltöztettem szép fehérbe és közben németül beszéltem hozzá.

Magyarázat: A szellemvilág segítségével zajlik újjászületésem.

 

2022. október 02

Feleségem álmában sivatagi átkelés közben látott, teveháton ültem..

Magyarázat: A 2010 október 24-én megálmodott és decemberben megkezdődött sivatagi átkelésem még tart, de lényegesen jobb körülmények között, teveháton, mint idáig utcai cipőben sítalppal.

 

2022. október 02

Álmomban egy asztaltársasággal, rokonok, ismerősök,  körbeültünk egy asztalt.  Váratlanul berontott a feleségem, hogy a csehek és az oroszok háborúba keveredtek, mire csak annyit mondtam, mi Magyarországon vagyunk.

Magyarázat: Ne aggódjatok a holnapért, elég a mának a maga baja....

 

2022. október 10

Álmomban egyedül voltam otthon. Betoppant egy barátom és azt mondta, emigrál/disszidál nyugatra. Gondoltam megyek vele én is, mire hazajönnek az itthoniak, már odaát leszek. Ki is mentünk és a határ után egy kis helységben megállapodtunk. Itt elfogott kissé a bizonytalanság érzése, hogy lesz, mint lesz, jó döntés-e kint maradni. Akivel kimentem hamar talált honfitársakat, akikhez csatlakozott. Négyen laktak egy lakásban, ő lett az ötödik. Hívott engem is, de attól tartottam terhére lennék a többieknek a problémáimmal, betegségemmel. Észrevettem közelebbről hogy a négy szobatárs látásból ismerősöm, ők is idegenvezetők voltak, mint én is korábban. Amikor megtudtam,milyen régóta kint vannak, csodálkoztam, hogy csak ennyire vitték, még Bécsbe sem jutottak el, nem hogy Németországba, vagy tengerentúlra. Azt mondták alkalmi munkákból élnek, mire bedobtam nekik, hogy csináljunk vállalkozást, vágjunk bele a faiparba, vegyünk favágóktól rönkfát, dolgozzuk fel és adjuk el szép haszonnal, hamar kiterebélyesedhet vállalkozásunk. Kaptak az ötleten, örültek kreativitásomnak vállalkozó szellememnek, és így én is jobban éreztem, hogy érdemes kint maradnom.

Magyarázat: Fontolgatom földi életem túlvilágon folytatását...

 

2022. október 16

Álmomban egy Trabantom volt, amit egyszerűsége miatt szerettem és bravúrosan vezettem. Bal lábammal nyomtam a gázt meg a féket és jobbal kuplungoltam.

Magyarázat: Egyszerű, könnyen kezelhető eszközt kaptam szellemi előrehaladásomhoz...

 

 

2022. október 21

Álmomban bekerültem egy üzemi vagy raktárépületbe, annak is egy irodájába. Egy íróasztalon megláttam egy zacskó különleges fűszert, valami egzotikus borsféle lehetett. Azt gondoltam, ez biztos jót tenne nekem,levágtam a zacskó sarkát, öntöttem a tenyerembe, megkóstoltam, és elraktam zsebre, hogy jó lesz nekem, ez itt biztos nem fog hiányozni. Igen ám, csak közben megjött az objektum tulajdonosa is, akinek az irodájába keveredtem. Eléálltam és elmondtam, hogy zsebre tettem a zacskó fűszert és szeretném kiegyenlíteni az árát. Ő nem szólt semmit, csak kinyitott egy ajtót, ami egy üzlethelységbe vezetett, ott volt a teljes választék árakkal, hogy válasszak amit akarok és a pénztárcám bírja.

Magyarázat: A halál utáni Jóistennel való találkozásomat éltem meg......

 

 

2022. október 24

Álmomban Gyurcsány Ferenccel találkoztam. El akartam mondani a gondolataimat neki, de útban volt, sietett bejelenteni, hogy elválik Dobrev Klárától.  erre azt mondtam magamban, nem baj, majd a messengeren hangüzenet formájában elküldöm neki, úgyis jó lesz.

Magyarázat: A világ, a mammon  meghasonlott önmagával és ez most kerül nyilvánosságra

 

2022. november 14

Álmomban  édesapám nagyon ki akart maxolni egy ügyet, ezért azt kérdezte, hogyan lehetne megoldani egy budapesti városnézést vonattal, hogy városnézés is legyen, de ne is kerüljön sokba. Mondtam, hogy ez fából vaskarika, legfeljebb a Keletiből el tud menni a Délibe, onnan pedig Kelenföldre, de az nem városnézés. Egy személy megszólalt mellettem és azt mondta édesapámnak, csak nem akarja megtenni Neked! Mérges lettem, hogy kiforgatja a szavaimat és azt mondtam neki, kígyó vagy, abban is vipera!

Magyarázat: Nehezen tűröm a velem szembeni rosszindulatú megnyilvánulásokat, visszavágok, noha nem azt kéne.

 

2022. december 3

Álmomban  Kanadában jártam, de nagyon lepattant, szegényes környékeken. Az egész országnak hűvös és rideg volt a kisugárzása. Csodálkoztam, hogy Kanadában is van ilyen és azt gondoltam, ezért ugyan minek maradna itt az ember!

Magyarázat: A szellemvilág sem mindenütt fenékig tejfel.

 

2022. december 8

Álmomban  új lakást vásároltam, és feleségemmel, gyerekeinkkel oda akartunk költözni. Meglepetésemre anyósom is velünk akart jönni. Apósom az elköltözésünkön, plusz anyósom széndékán feldühítette magát és egy léccel elkezdett handabandázni, mire felkaptam egy széket és azt mondta, nekem is van fegyverem.  Egyedül mentem beköltözni, birtokba venni új otthonomba és újépítésű szupermodern házba. Miközben a recepciónál a kulcsra várakoztam második emeleti lakásomhoz, azon gondolkodtam, honnan is van ennyi pénzem erre a drága lakásra, de megnyugtattam magam, megdolgoztam érte!  A recepciós szabadkozott hogy a lézeres hűtőből elfogyott a folyadék, amit később pótolnak, de nem izgattam magam, mert ez csak részletkérdés.

Magyarázat: Új személyiségem nem arat osztatlan sikert.

 

2022. december 14

Álmomban  szüleim háza felé tartottam gyalogpsan. Már nem voltam messze, amikor egy közeli megállóba épp befutott egy villamos így az a gondolatom támadt, hogy a villamossal megyek egy megállót szüleim házáig. Mire odaszaladtam már csukódtak az ajtók és indult a villamos, de belekapaszkodtam a csukódó ajtóba, és a sebesen száguldó villamosba kapaszkodva szinte repültem uticélom felé.

Magyarázat: Az Atyai házba igyekszik a tékozló fiú.

 

2022. december 22

Álmomban be tértem egy rideg kőből épült kis fogadóba. Valaki megbökött, hogy a szomszédos helyiségben, amellett amelyikben aludni szoktam, egy hulla fekszik. Láttam, hogy vastag fóliával van letakarva, nem sok látszott a testből, de nem rendített meg, gondoltam, ezt ki lehet bírni. Később egy kórboncnok jött ki méltatlankodva a helyiségből, amin keresztül tudtam csak elhagyni a fogadót. Mezítláb voltam és a padló tele volt bomló szervekkel, bomlási testfolyadékkal, ürülékkel, ezen kellett keresztül mennem. Keresztül mentem, de azt mondtam, ez már tényleg sok, ez embert próbáló.

Magyarázat: Ki nem járja meg a poklot, nem mehet a mennyországba.

 

2022. december 27

Álmomban ismét katona voltam. Sokadszorra hívtak be, ismertem a szolgálat csinját-bínját, észre sem vettem, hogy katona vagyok, nem civil. , mert a kettő egybefonódott bennem.

Magyarázat: Elemem a szolgálat

 

2022. december 22

Álmomban egy régi nagy szerelmemmel találkoztam, aki anno nem tudta viszonozni az érzelmeimet, de most az ő szíve is felforrósodott.

Magyarázat: Ki nem járja meg a poklot, nem mehet a mennyországba.

 

 

 

 

Ha tanácstalan vagy álmod jelentésében, írj!


 

VISSZA

TOVÁBB