ÁLMAIM ÉS JELENTÉSÜK

APOKALIPTIKUS ÁLMOK

 

2010. május  29.

Egy hatalmas téren voltunk rengetegen katonák különböző fegyvernemekből, alakulatokból, díszszemlére készültünk. Ekkor egy nyitott fekete autóban lassan méltóságteljesen begördült a tér közepére egy komoly tekintélyes idős féri, a hadseregek főparancsnoka. Emelkedett pillanat volt.

Magyarázat: A Seregek Ura ószövetségi kifejezés Istenre.

 

 

2010. május  31.

Egy nagy csarnokban voltunk rengetegen (valószínűleg reptéri váróban) amikor megjelent a főnök, és hangosan azt mondta, 9-kor indulás haza. Rápillantottam a faliórára,láttam hogy 2 perc múlva 9, már nagyon kevés idő van hátra, ezért sovány malac vágtában elrohantam vécézni. Nem találtam vécét, ezért az épületből kimászva az állványzaton intéztem el a dolgomat, egy kötélbe kapaszkodtam, és eltoltam magamat az állványtól, nehogy az alacsonyabb szinteken dolgozó munkások közül valaki a nyakába kapja az áldást.

Magyarázat: Mint az előző álom előrevetíti, már nagyon kevés idő van hátra. Igyekszem gyorsan szellemi mérgeimtől megszabadulni, de másokra is tekintettel vagyok.

 

 

2010. szeptember 5.

Egy nagy utasszállító géppel repültünk sokan haza. Felszállás előtt tartottak balesetvédelmi bemutatót. Bemutatták, hogy viharban, villámlás esetén feltétlenül kerüli kell azt a szituációt, hogy a kijárati ajtó fémkeretét a padlóval rövidre zárjuk, mert ebben az esetben az üzemanyag, és vele az egész gép felrobbanhat.  Repülés közben többször voltvihar villámlás, ami a gyenge idegzetűekben félelmet kelthetett, én nyugodt voltam. Aztán jött egy nagy vihar, nagy villámokkal, és az egyik balfék, aki vagy nagyon gyenge szellemi képességekkel rendelkezett, vagy csak álmos volt, és a viharra felébredt, és azért cselekedett értelmetlenül, de felpattant, a kezébe vett egy fémtárgyat, és imbolyogva odament a kijárati ajtóhoz, és  próbálta a fémtárgyat hozzáértetni és ezzel rövidre zárni.

Rákiáltottam többször, hogy neeeeeee, neeeeeeeeeeee, mert ő butaságában, kábaságában pont az ellenkezőjét tette, mint amit kellett volna, de nem hallgatott rám, talán nem is hallotta nagy zajban, imbolygásban, zivatarban, villámlásban, viharban. Aztán áthúzott rajta az ív, kiáltottam, hogy hülyeeeeeeeeeeeeeeee, mert nem csak ő hal meg, hanem mindenkit pusztulásba visz, de már késő volt, ő megégett, meghalt, a repülő rázkódott, már vártam a robbanást és a zuhanást, de csak az áram ment el, és végül sötétben, de sikeresen, egyben leszálltunk.

Magyarázat: A világ nagy átalakulás kapujában áll. olykor úgy tűnik, hogy a nem kitisztult tudatú emberek pusztulásba vihetik a világot, de ettől nem kell tartani.

 

 

2013. július 4

Érdekes álmom volt az éjszaka. Azt álmodtam, hogy egy ilyen nagy csarnok volt, ahol erős neonvilágitás volt és nagy volt a fényesség,  és ott rengeteg ember dolgozott varrógépekkel, különböző dolgokat szereltek, adtak-vettek, félig meddig  egy gyárcsarnok volt, félig meddig egy raktáráruház.  Miután ott befejeztem a szemlélődésemet, az egész objektumnak a tulajdonosa, egy idős, tekintélyes férfi átvezetett egy másik helyre, ahol egy mozi volt, a mozinak elég félhomályos volt az előcsarnoka, és ott emberek ültek és bámulták a filmet,  csipszet majszolgatva, meg kólát iszogatva és az idős tekintélyes férfi, a tulajdonos azt mondta, hogy most be kell zárnunk a mozit, és annak ellenére, hogy az emberek ott voltak benne a moziban, be kellett húznunk a rácsokat és rájuk zártuk az ajtót. Tudtam, hogy ők nem kaptak észbe, hogy a moziból már ki kellett volna jönniük, fájt a szívem értük, és azt is tudtam, hogy valamiképp át fogják vészelni ezt az időszakot, mert amikor a film véget ér, akkor sötét lesz nekik a nézőtéren, talán találnak valami  élelmet,  meg vizet, és aztán majd egyszer eljön a reggel, amikor ők is kiszabadulnak. Reggel, amikor felébredtem, gondolkoztam az álom jelentésén, és rájöttem, hogy ez bizony arról szól, hogy tevékenyen kell dolgoznunk a szellemi fejlődésünkön, tevékenyen kell szellemi ismereteket magunkhoz vennünk, vásárolnunk, vagy másoknak átadnunk, és azok, akik a világ káprázatának bűvöletében élnek, ezt jelképezi a félhomályos előcsarnokú mozi belül a sötétséggel, azok bizony bentragadnak, ahogy egy régebbi reklám mondta, hogy aki kimarad, az lemarad.  Fáj a szívem értük, akik bent maradnak a moziban, ezért, akinek módjában áll, az segítsen mindenkit ahhoz, hogy ébredjen, tegye le a csipszet, tegye le a kólát, és álljon föl a moziból és menjen át az üzemcsarnokba és szorgoskodjon, mert bár a moziban is el fog jönni a reggel, azt azért nem kivánom senkinek, azt a hosszú éjszakát, amit majd a rácsok mögött kell tölteni. sziasztok barátok

Magyarázat:  Közeledik a világkorszak vége, a búza és az ocsú elválasztása

 

 

2016. március 17.

Álmomban egy hatalmas raktáráruházban voltam. Megtöltöttem a kis pipámat szárított medvehagymával, hogy rágyújtsak, de hát az áruházban nem szabad dohányozni tűzveszély miatt, így letettem róla. Aztán eszembe jutott, hogy az áruház igazgatója-tulajdonosa elrendelte az áruház kiürítését, megszüntetését így aztán nem számít, rágyújtottam mégis.

Magyarázat: Evilággal való kapcsolatom jelentősen megváltozik.

 

 

2018. január 7

Álmomban találkoztam egy 60 körüli ezoterikus hölggyel, aki elmondta, hogy 5-én, 5 nap múlva lesz világ vége, egy médiumnál volt, és azóta állandóan ez cseng a fülében.

Magyarázat:Lezárul egy szakasz életemben.

 

 

2019. november 17

Álmomban egy garden partyn vettem részt. Nagyon sok ismerősöm volt ott. Megakadt a szemem a bátyám első feleségén, aki a földön feküdt és láttam, hogy az én első feleségem is melléfekszik, biztos beszélgetni fognak. Azt gondoltam, na ők most jól ki fognak tárgyalni minket a bátyámmal... Aztán az asztalokhoz mentem, ettem ezt azt, de a savanyú uborka plöttyedt volt, alig bírtam megenni. Utána segítettem leszedni az asztalokat, láttam, hogy mindenki meghagyta az uborkát, amit megettem, hogy ne érezze magát rosszul második feleségem édesapja, aki készítette. Láttam, hogy rosszkedvűen tekint a tányérokon maradt uborkákra. Dolgom végeztével azt mondtam, nekem ebből a partyból elég, és elmegyek haza.

Magyarázat: Elegem van evilági élményeimből.

 

 

2020. január 15

Álmomban egy felhőkarcoló szerű irodaházban dolgoztam. Szombat dél volt, a hatnapos munkahét utolsó napjának munkaidő vége. Gondolkoztam, hogy hazamenjek-e rögtön, vagy ebédeljek valamelyik céges étteremben. A földszinten és a legfelső szinten volt étterem, a felsőbe mentem. Nem voltam arra a napra befizetve, gondoltam eszek valamit étlapról, de a konyhásnő nagyon kedvesen ingyen adott egy hatalmas libacombot, amire azt mondta, kicsit szárazra sült, libazsírral meg kell locsolni. Kaptam még ajándékba egy trombitát/kürtöt is. Hónom alá csaptam mindkettőt és elindultam hazafelé. Leszálltam a buszról és átvágtam a lakótelepen, már egész közel voltam otthonomhoz.

Magyarázat: Munkaidőm befejeződött, hamarosan hazaérek.

 

 

2020. január 22

Álmomban bementem a munkahelyemre és különös állapotokat találtam. A főnököt jó ideje nem látta senki, az emberek egy része kötelességtudatból, vagy halvány vak reményből dolgozott, a többség vagy az íróasztalánál ült tétlenül, vagy kávézott, csevegett, uzsonnázgatott a kantinban, mert kimondva, kimondatlanul ott volt a levegőben, hogy a cég megszűnik. A fizetést még átutalták mindenkinek, én is folytattam a munkám, de nyomasztó hangulat, a vég, a megszűnés előérzete  lengte be a munkahelyet.

Magyarázat: Apokaliptikus hangulat van a világban.

 

 

2020. március 29

Álmomban  forradalmi, polgárháborús állapotok voltak Magyarországon. Épp egy plázában voltam, amikor kaptam a hírt, amilyen gyorsan csak tudok, meneküljek Bécsbe. Mindez nem volt egyszerű. A plázában emeletenként őrök álltak és egyszerre csak 100 embert indítottak. Így is nagy futás lökdösődés volt. Sikerült elsőként indulnom egy 100-as csoportból, hatalmasat ugrottam a kofferemmel együtt, meg is rándult a bal csípőm, ahogy földet értem, de sántikálva futottam tovább. Kijutottam az áruházból, fogtam egy taxit, amiben többen is ültünk,  de a Rákóczi úton is ellenőrzőpontok voltak felállítva és onnan nem engedtek tovább, csak gyalog. minden áron el akartam jutni a pályaudvarra, hogy feljussak a Bécsbe induló vonatra.

Magyarázat: Menekülnék az anyagvilágból a szellemvilágba a várható nehézségek miatt.

 

 

2020. április 11

Álmomban ezoterikus tanfolyamot tartottam. A résztvevők egy részének még a vége előtt el kellett menni, és egyébként sem jutott már idő, hogy mindent elmondjak, például a homeopátiát sem tudtam elmagyarázni, amiért sajnálatom fejeztem ki és befejeztem a tanfolyamot.

Magyarázat: Nem jut mindenre idő, befejezem a szellemi ismeretek átadását.

 

 

2020. április 14

Álmomban 1956 október végén voltam Magyarországon és disszidálni készültem. Tudtam, hogy hol vannak "felszabadult" területek és felkészültem rá, hogy elhagyom a forrongó zűrös országot és kimegyek Nyugatra. Bejártam a kiválasztott átkelési pontot, biztosra mentem, nem bíztam semmit a véletlenre.

Magyarázat: Menekülnék az apokalipszisben vergődő anyagvilágból.

 

 

2020. április 24

Álmomban behajóztam egy hatnapos útra. Jelentkeztem szolgálatra, de este rossz előérzetem támadt a hajón, megijedtem, összepakoltam és kiszálltam a partra. Amikor a hajó elindult mégis rosszul éreztem magam, megbántam a döntésem, tudtam, hogy a hajón lenne a helyem, reménykedtem, hogy reggel talán visszajönnek és beszállhatok mégis.

Magyarázat: Megbánnám, ha kilépnék a szolgálatból, az életből, ráadásul nincs is sok hátra.

 

 

2020. április 27

Álmomban egy hatalmas elegáns, modern vasbeton-üveg szállodában dolgoztam. Egyik délelőtt hatalmas reccsenéssel összeomlott az egyik szint ezzel mintegy előre jelezve az egész szálloda összeomlását. Haladéktalanul elkezdődött a mentés, mindenki menekült a szállodából.

Magyarázat: Apokaliptikus időket éltünk a világ eresztékei recsegnek ropognak...

 

 

2020. október 25

Álmomban az Alba Regia Állami Építőipari vállalatnál dolgoztam az ipartelepen(korábbi munkahelyemen). Bementem a központba, ahol egy hölgy a bérosztályról azt mondta, jár nekem még egy kis bérkiegészítés, elküldi postással, de köszönettel elhárítottam, hogy már megkaptam, nincs szükségem semmire, egyébként is tudtam, hogy a cég napokon belül beszünteti működését és megszűnik.

Magyarázat: A világtól megkaptam, amire szükségem volt, végidőket élünk.

 

 

2022. március  2

Megdöbbentő álmom volt közvetlen ébredés előtt. Egy fekete medúza haláltusájának voltam szemtanúja, egy hosszú háromágú szigonyt láttam, ami eltalálta, amitől hátborzongató halálsikolyban tört ki és iszonyatosan vonaglott haláltusájában...

Magyarázat: Szemtanúja vagyok a nagy átalakulásnak...

 

 

2023. május 26

Álmomban egy nagy laktanyában voltam, ahol nagy volt a nyüzsgés. Távolról hallatszott a közeledő katonai rendfenntartó csapatok közeledése, akik a laktanyában lévő megbomlott rendet, fegyelmezetlenséget, káoszt jöttek helyreállítani. Mindenki tudta,.hogy a súlyosan döngő, csattogó, kemény léptek zaja mit jelent. Az újoncok közül sokan menekülni kezdtek, páni félelemben el akarták hagyni a laktanyát. Öreg katona voltam, nagyon öreg, így nyugodt közönnyel szemléltem egy darabig, de később rám is átragadt a laktanya elhagyásának vágya. Kitaláltam, hogy olyan gyorsan fogok elfutni a kapunál a laktanyaügyeletes tiszt ablaka előtt, hogy észre sem fognak venni, neki is kezdtem a fékevesztett futásnak.

Magyarázat: Az idők jeleit tudattalanul majd mindenki érzi, de menekülés helyett a káoszból rendet kell teremtenünk magunkban.

 

 

Ha tanácstalan vagy álmod jelentésében, írj!


 

VISSZA

TOVÁBB