Low calories

 

 

Bűvszó lett manapság az alacsony kalóriaértékű, alacsony koleszterin, vagy cukortartalmú étel, mert táplálkozástudományi korifeusaink az ártalmas hatásoktól való félelmet ültetik el fogékony lelkünkbe. Szívből utálok minden diétás, ilyen-olyan mentes, meg ebben-abban szegény cuccot, ez csak annak jele, hogy kispóroltak belőle mindent. Ildivel Lucullusi életmódot élünk, szinte habzsoljuk a bacchusi gyönyöröket, mégsem hízunk egy dekát sem, mert ami finom, abból kevesebbel is jóllakik az ember, nem kell kvantumokat ennie.

Mindezek után bevezetem, illetve felvezetem következő nagyszerű étkünket, a libatepertőt puha fehérkenyérrel és lila hagymával. A hatvanas években sokat ettem sima tepertőt barna papírstanicliból sóval és kenyérrel, sokak szemében a Kádár korszak szinonimája volt, pedig a tepertőt nem sorolom a kommersz ételek közé. Persze tepertő és tepertő között is van különbség. A libatepertő fenséges étel, kevesek kiváltsága, készen alig-alig kapható, kevéssé ismert. A zsidó vallásban szigorú előírás, hogy nem szabad sertéshúst, és néhány más  állatot enni, ezért ők a libatepertő készítését és fogyasztását fejlesztették tökélyre.

Hozzávalókat nem írok külön, mert azzal indítunk, hogy a legközelebbi piacon beesünk az első olyan boltba, ahol frissen vágott baromfit árulnak, és kedves arccal elkezdünk libaháj felől érdeklődni. Ha szerencsénk van, visszakérdeznek, hogy bőrös háj, vagy testháj, mire sokatmondóan suttogjuk azt, hogy bőrös! A testhájból ugyanis csak zsír nyerhető, míg a bőrös hájból húsos, bőrös tepertő lesz.

Ha megvettük a kb. két kilónyi mennyiséget, sovány malac vágtában igyekezzünk haza, mert komoly feladatok várnak ránk. Első lépésként illúzióromboló módon ki kell tépkednünk a bőrön maradt tollmaradványokat, mert a vágóhidakon tömegtermelés folyik, nem pedig kozmetikai szőrtelenítés.

Ha ezzel meg vagyunk, aprítsuk fel a bőrös hájat, de ne esünk abba a hibába, amibe én, mert akkorára vágtam, amekkorákat a tányéromon szerettem volna látni, és elfeledkeztem arról a tényről, hogy a háj tepertő formájában jóval kisebb. Tehát bátran szeljük akár 2-3 hüvelykujjnyi méretűre is a hájat, és töltsünk meg vele egy jó nagy lábost. Ha megtelt a lábos, öntsük fel annyi vízzel, hogy 1-2 ujjnyira befedje, forraljuk fel, majd közepes lángon melegítsük tovább.

Akár regényt is írhatunk, vagy olvashatunk ezután, a lényeg, hogy a konyhaajtó nyitva legyen, és maradjunk hallóközelben. A tepertőkészítés titka ugyanis abban rejlik, hogy a forró víz már elkezdi kioldani a kötőszövetek közül a liba zsírját, mely a felszínre úszik, és a lábosban levő víz pedig egyre csak párolog. Nehogy lefedjük, mert ezzel csak lassítjuk a párolgást. Jó félóra után már elviselhetetlenül csiklandozza ínyünket a párolgó libazsír mennyei illata, de akcióba lépnünk akkor kell, amikor a víz zubogását kezdi felváltani a zsír kellemes sercegése.

Ekkor álljunk lábosunk mellé, kezdjük kavargatni az összezsugorodott tepertődarabkákat és figyeljük, hogy mely pillanatban kell eloltanunk a gázt, mert a libazsírnak sem tesz jót, ha túl soká gyötörjük magas hőfokon. Elég addig sütni a víz elpárolgása után, hogy a tepertődarabkák ropogósra süljenek, majd elzárjuk és a tepertőkről szűrőben lecsöpögtetjük a zsírt. Természetesen a lábos felett, hogy egy csepp se vesszen kárba.

Még langyosan tálaljuk, vékony szeletekre vágjuk a lila hagymát, vastag szeletekre a puha fehérkenyeret, beleharapunk, és teli szájjal mammogjuk, ó de szép az élet édes Istenem, de jó, hogy kitaláltad a libatepertőt! (Só ízlés szerint!)

 

 

 

 

 

VISSZA TOVÁBB