Inspiratív szarvasragu

 

 

Anita hosszú évek óta kedves barátom, volt idő, amikor hetente járt hozzám együtt főzicskézni, lelkizni, fiúügyeit megbeszélni. Gondolt egyet, és azt mondta, most nem ő jön hozzám, hanem én menjek el hozzájuk, és dobjunk össze valami finomat. Volt a hűtőmben egy kiló szarvasragu, amit a Metro áruházban olcsón vettem, tán 864 Ft-ba került, némi fűszer társaságában a hónom alá csaptam, így indultam Anitáékhoz alkotni. Szarvasból lehet vörösboros szarvaspörköltet készíteni sósan, vöröshagymával, paradicsompürével, de létezik egy ritkább változat is, amibe belevágtam. Megérte!

Hozzávalók:  1  kg szarvasragu, 2 evőkanál kristálycukor, 1 kiskanál Vegeta, 1 mokkáskanál jamaicai bors (Pimento), (ha nincs jamaicai bors, megteszi a szegfűbors is, vagy a szegfűszeg is) tarka bors (zöld, fehér, rózsa és feketebors), boróka, tárkony, koriander, citromhéj, és/vagy  citromfű, valamint babérlevél (ha van, akkor őrölt), 2-3 evőkanál mustár,  2 evőkanál olívaolaj, 1 fej lila hagyma, 1-2 fej répa, 2-3 dl száraz vörösbor, 1 ek. kukoricaliszt, 3 közepes krumpli, liszt a fánkhoz, élesztő

 Az olívaolajba beleöntjük a kristálycukrot és az apróra vágott lila hagymát és kis lángon addig kevergetjük, míg nem karamellizálódik. Barna szín, és kellemes illat jelzi. Beleszórjuk a fűszereket, bár megtehetjük a cukorral együtt is, és akkor a forró olajban jobban kiadják az ízüket. Apróra vágjuk a szarvasragut és én kb. 1 cm-s kockákra szoktam, felöntjük vörösborral, és odatesszük fedő alatt (miután forrt) kislángon puhulni.

Közben egy nagyobb vagy két kisebb répát a lehető legapróbb lyukú reszelőn aprólékos munkával lereszelünk, és hozzáadjuk a rotyogó, illatos ragunkhoz. Félidőtájt 2-3 evőkanál mustárt is kaphat a mű. A citromhéj már benne van, azt a fűszerek közé értettem.

Amikor már a nagyszobában is elviselhetetlenül csorog a nyálunk, és a> lelkünkben harangoznak, hogy megpuhult a husi (ezért érdemes jó apróra vágni) akkor egy-két evőkanál kukorica lisztet összekeverünk némi vörösborral, és ezzel besűrítjük a ragut.

Közben ugye elkezdtük a burgonyafánkot is készíteni. Lehet boltit, a Sparban fél kg 159 Ft. Igényesebb a saját készítmény. Úgy alakítottuk a munkamegosztást, hogy Anitának jutott a fánk dagasztása, és tapicskolása.   Fogunk pár krumplit és hájastul odatesszük főni. Amikor megfőtt, meghámozzuk, és összetörjük a lábosban, hozzákeverünk 2-3 tojássárgáját és annyi lisztet, amennyit fölvesz. Kb. ugyannyi súlyban, mint a krumpli. Ezt az egész katyvaszt jól összedagasztjuk, és teszünk bele 2 dkg élesztőt is, meg langyos tejet is, ha szükséges.

 

Hagyjuk kelni az "anyagot", majd lisztes kézzel tapicskolva lapos vagy hengerszerű fánkocskákat formázunk (én a laposakat észesítettem előnyben, és lehet találgatni, hogy melyik országra hasonlít a formája)   és forró olajban kisütjük. Vadhúshoz vörösbor illik, szarvashoz pláne valami finomabb, én a VillányiCabernet Savignon-t javaslom, de a Villányi Merlot is illik hozzá. Anita, Anita fiúja, az albérlőjük és én ettem belőle, de alig bírtuk abbahagyni. Jó hangulatban vidáman főztünk, utána iszogattunk, és még csak a lépcsőházig jutottam otthon, amikor megérkezett az sms: Jó volt, hogy itt voltál, szeretünk!

Sokadszorra ismétlem, apró örömökből áll az élet, az ilyen pillanatokért érdemes élni! Próbáljátok ki, nem fogtok csalódni, jó étvágyat!

 

 

 

 

VISSZA TOVÁBB