Ungarische Fischsuppe

 

 

Még javában az átkosban az idegenforgalomban is dolgoztam és fekete valutaváltás közben megismerkedtem egy müncheni családdal. Barátság lett belőle, ők az anyósomék velencei nyaralójában voltak két hétig, mi meg családostul, mind a három gyerekkel egy hétig náluk München mellett egy kisközségben de koszt kvártély alapon. Valamikor az utolsó vagy utolsó előtti napon Uschi titokzatos mosollyal azt mondta: - heute kochen wir ungarische Fischsuppe, azaz ma magyaros halászlé lesz. Megörültem, elcsodálkoztam, hogy mit meg nem tanult,  de szinte földbe gyökerezett a lábam, amikor elővett egy pisztrángot, két heringet, répát, burgonyát, kaprot zellert, és valami gyenge, tápos, sápatag spanyol őrölt pirospaprikát.

Úriember vagyok, nem szóltam, hogy ez olyan messze van a magyaros halászlétől, mint Makó Jeruzsálemtől és megettük a levest. Most éppen három pisztráng is parkolt a mélyhűtőmben, kell a hely, mert Gergő fiam valami nagy libát jelzett, vagy kacsát, már nem emlékszem, és úgy gondoltam, vegyük elő a 20 évvel ezelőtti müncheni emlékeket, dolgozzuk át egy kicsit Arany Viktor módra, és legyen belőle valami fincsi.

Hozzávalók: 1 db pisztráng, 1 fej hagyma, 2 db burgonya, 2-3 répa, 1/2 citrom, 3 dkg vaj, 1 ek. mustár, petrezselyem, friss koriander, metélőhagyma, medvehagyma, fehérbors, só, chili.

Kiolvasztottam a pisztrángot megúszattam egy kis vízben a mosogatóban, és késsel szépen lepucoltam a pikkelyeit. Megpucoltam a hagymát, a két krumplit, a három kisebb répát, majd a haldarabokat a fejével és a farkával együtt a krumplival és a répával a lábosba helyeztem. Medvehagymás sót szórtam rá,  aztán a méregdrága friss koriandert, amit lefagyasztva kis kockákban árulnak a Spar üzletben a hűtőpultnál. Metélőhagyma szárított volt otthon, leárazva vettem a Sparban 219 Ft volt egy műanyag dobozzal, petrezselyem, vaj, az evőkanál mustár, és vizet neki.

Kb. húsz perc alatt tökéletesen puha lett benne minden, még ezelőtt az utolsó pár percben a durvára darabolt hagymát is beletettem, hogy ne főjön szét teljesen, megkapta a fehérborsot, és gyerekek, valami fenséges finom kaja lett. A citrom nélkülözhetetlen hozzá, öt tányérral vágtam be belőle, persze az utolsó kettő már csak leve volt, de majd bolond leszek azt kiönteni, az mind finom eszencia a halból, a zöldségekből, a fűszerekből, meg a vajból.

Mozdulni is alig bírok, leettem a fehér pólóm, kajapecsétes, az abroszra is rálöttyent, ahogy ügyetlenkedtem a szálkák miatt, de sebaj, ez a kaja megérte, tíz évet fiatalodtam tőle, lassan mehetek vissza a Só utcai óvodába Magdi nénihez.
 

Guten Appetit liebe Freunde! Jó étvágyat drága barátaim! Egyetek, hadd nőjön a begyetek!

 

 

 

 

 

 

A fejéről is le lehet rágni, szopogatni a drága finom húst!

 

 

 

 

Megáll az eszem, csak eszem, csak eszem....

 

 

VISSZA TOVÁBB