Paprikás csirek

 

 

Nem elírás, paprikás csirek, tudjátok a Besenyő családból. Az ember azt gondolná, hogy ezt azért bárki álmában félkézzel elkészíti, de ahogy  a mondás szólt "ideje van, teje van, miért ne szoptasson" időm van, valamivel le kell kötnöm magam ebben nagy nemzetközi világválságban meg sertésinfluenzában, nehogy erőt vegyen rajtam a rettegés. Így aztán úgy döntöttem, megírom a paprikás csirek ősmagyar hun-kun receptúráját, de szokásomtól eltérően most nem cifrázom, mint kutyusok a nemi életet, hanem jószerivel változtatás nélkül írom meg a tradíciót,  behódolok a szokásjognak, mint a büszke perzsa nép elnöke, Ahmedinezsád, Khamanei ajatollahnak.

 

Rég készítettem paprikás csirkét, már átállok az eredeti névre, mert kitör a nyelvem a csirektől, 2000-ben volt nálam Hédi, akkori nagy szerelmem, sajnos viszonzatlan, csak barátságot érzett, és ő kért paprikás csirkét, mert az a kedvence. Csirkecombot lassan minden sarkon lehet kapni, a többi hozzávaló sem nagy durranás, lássunk is neki hamar, hátha éhesek vagytok, és alig bírjátok már végigolvasni.

 

Hozzávalók: 3-4 pár csirkecomb, 1 paradicsom passata, 1 fej hagyma, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, étolaj, vagy inkább zsír, tejföl, só, pirospaprika, szerecsendió, majoránna, oregánó, bors, csigatészta.

 

A hagymát felaprítva megdinszteljük, félrehúzzuk a tűzről és bekeverjük a pirospaprikát. Azt hiszem még nem írtam, a pirospaprika csak zsírban vagy olajban oldódik, azért kell ilyenkor beletenni, ellenben a közvetlent tűztől megkeseredik, ezért félre kell húzni a tűzről, és a tűzre csak akkor visszatenni, amikor már felöntöttük a lábos tartalmát.  Én nem tudom megállni, hogy egy kis majorannát, oregánót ne tegyek bele, egy pici szerecsendió is jót tesz, belesimul a jól kikevert tejföl krémes ízébe, és vagy bors, vagy egy pici erőspaprika is kell, szeretem ha egy kicsit legalább csípős a kaja. Még a  zeller zöldje sem idegen tőle, de azt nem tettem bele. A zöldpaprika és a paradicsom azonban az íze miatt fontos, van aki kihalássza a készételből.

 

Én nem sajnálnék a csirkepaprikástól sem egy kis bort. Nem kell luxus és csoda, de azért ne legyen koccintós sem, a Lidlben például nagyon kiváló olasz asztali bort kapni Castellli Romani néven, szőlőből készült, jó száraz, nem cukrozott, és akcióban 599 Ft a kétliteres hatalmas üveg. Nyáron eszményi fröccsbor, 3 üveggel is van készleten, de idén még nem volt olyan meleg, hogy fröccsöt kívántam volna, sört is talán egyszer ittam idén, amikor kicsit melegebb volt.

 

Tehát felöntjük némi borral és az elmaradhatatlan paradicsom passataval. Beletesszük a csirkecombokat, lehet alsó-felső  együtt, van aki a felsőt szereti, van aki a dobverőre bukik, ízlés dolga. Ettem már csirkemellet is paprikásban, az kissé száraz így elkészítve, és nagyon príma paprikásba a szárny. A Lidl külön hirdeti, hogy kétizületes, tehát a legcsontosabb vége le van vágva. Innentől kezdve kb. háromnegyedórás programot szervezhetünk magunknak míg kislángon rotyog a vacsoránk, mondjuk megnézzük Monk a flúgos nyomozó legújabb kalandját, vagy levisszük a kutyát sétálni, főleg ha egy reményteli csinos párjelölt is épp lent van.

 

Ha visszajöttünk odatesszük a lehető legkommerszebb csigatésztát főni, galuskára nem tudtok rábeszélni, ahhoz nagyon szerelmesnek kéne lennem, még Hédinek sem galuskával főztem, igaz nem is erőltette, hamar belegyezett a csigatésztába. Amikor már majdnem kész a csigatészta, nem kell ám neki sok idő, akkor hőkiegyenlítéses metódussal kikverjük a tejfölt, ne sajnáljuk belőle, a a halálom, amikor valaki egy félig elhasznált másféldecis tejföllel közelít a láboshoz, a light-ról em is beszélve. Aki valamire is tartja magát és védi az egészségét, semmiféle light, meg ilyen mentes, olyan csökkenthatású dolgot nem enged be a szervezetébe, mert minden ilyesmi jóvátehetetlen károkat okozhat.

Most már csak tálalni kell, a Castelli borról se feledkezzünk meg, öblítsük le a munka és a kutyasétáltatás verítékét, és lássunk neki a paprikás csireknek, küldjük be a szervezetbe!

 

Itt van a drága, nézzétek!

 

Profilból majdnem jobban néz ki!

 

 

Ez is jól sikerült ezúttal szárnyból és Farfalle tésztával. Tejföl helyett pedig tejszínt kapott.

 

 

VISSZA TOVÁBB