BUDDHA  KÖZÉPSŐ ÚT TANÍTÁSA

(részlet)

Tekintsük, ahogyan egy farönk úszik lefelé a folyón. A farönk, amennyiben nem vetődik partra, nem süllyed el, nem halássza ki valaki, avagy nem korhad el, végül elérkezik a tengerhez. Az élet pontosan olyan, mint az előbbi farönk a folyó áradatában. Ha valaki nem rögződik a vágyak túlzott élvezetéhez, vagy lemondva a világi életről, nem rögződik az önsanyargató életmódhoz, ha nem válik gőgössé erényei miatt, vagy nem marad meg gonosz cselekedeteinél, ha a Megvilágosodás keresése során nem tölti el megvetés vagy félelem a káprázatokkal szemben, az ilyen ember a Középső Utat követi.

A legfontosabb dolog, amit a Megvilágosodáshoz vezető út követése során szem előtt kell tartanunk az, hogy ne bonyolódjunk bele semmilyen szélsőségbe; és ez tulajdonképpen annyit jelent, hogy követnünk kell a Középső Utat.

Tudván, hogy a dolgok se nem léteznek, se nem nem léteznek, emlékezvén minden dolog álomszerű természetére, nem engedhetjük, hogy az "én" gőgje vagy jó cselekedeteink dicsérete fogságba ejtsen bennünket, avagy bármilyen hasonló dolog csapdájába essünk.

Aki nem szeretné, hogy elsodorja vágyainak áradata, annak meg kell tanulnia, hogy nem törekedhet semmilyen dolog után, mert ez a törekvés a dolgokban való megrögződéshez vezet. Nem szabad kötődnie sem a léthez, sem a nemléthez, sem a jóhoz, sem a rosszhoz, sem a helyeshez, sem a helytelenhez, egyáltalán semmihez kívül és belül.

Amint megrögzül bármiben is, abban a pillanatban egy káprázatokból álló élet veszi kezdetét. Aki a Megvilágosodáshoz vezető Nemes Ösvényt követi, az nem érez megbánást semmilyen cselekedete miatt, éppúgy nem sürget semmit, nyugodtan és előítéletek nélkül néz szembe az élet bármilyen változásával.

 

 

BUDDHA  KÖZÉPSŐ ÚT TANÍTÁSA

(Teljes szöveg)

1. Aki a Megvilágosodáshoz vezető utat választja, annak két szélsőséget kell elkerülnie. Az első a test vágyaiban való elmerülés szélsősége. A második ennek ellentéte, és szinte természetesen jelentkezik, amint valaki lemond a világi életről, ez a test és az elme értelmetlen kínzattatása, az aszkétizmus szélsősége.

A Nemes Ösvényt, amely a Megvilágosodáshoz, a bölcsességhez és az elme nyugalmához vezet, mivel felülemelkedik mindkét szélsőségen, úgy hívhatjuk, hogy a Középső Út. Ez a Középső Út tulajdonképpen nem más, mint a Nyolcágú Nemes Ösvény, azaz a helyes nézet, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes viselkedés, a helyes életmód, a helyes törekvés, a helyes elmélkedés és a helyes elmélyedés.

Amint már elmondottuk, minden dolog okok végtelen sorozata által keletkezik és múlik el. A tudatlan ember úgy látja a világot, mint létet vagy nemlétet, de a bölcs túl a léten és nemléten lát valamit, ami meghaladja mindkettőjüket, és ezzel az észrevételével a Középső Úton jár.

2. Tekintsük, ahogyan egy farönk úszik lefelé a folyón. A farönk, amennyiben nem vetődik partra, nem süllyed el, nem halássza ki valaki, avagy nem korhad el, végül elérkezik a tengerhez. Az élet pontosan olyan, mint az előbbi farönk a folyó áradatában. Ha valaki nem rögződik a vágyak túlzott élvezetéhez, vagy lemondva a világi életről nem rögződik az önsanyargató életmódhoz, ha nem válik gőgössé erényei miatt, vagy nem marad meg gonosz cselekedeteinél, ha a Megvilágosodás keresése során nem tölti el megvetés vagy félelem a káprázatokkal szemben, az ilyen ember a Középső Utat követi.

A legfontosabb dolog, amit a Megvilágosodáshoz vezető út követése során szem előtt kell tartanunk az, hogy ne bonyolódjunk bele semmilyen szélsőségbe; és ez tulajdonképpen annyit jelent, hogy követnünk kell a Középső Utat.

Tudván, hogy a dolgok se nem léteznek, se nem, nem léteznek, emlékezvén minden dolog álomszerű természetére, nem engedhetjük, hogy az "én" gőgje vagy jó cselekedeteink dicsérete fogságba ejtsen bennünket, avagy bármilyen hasonló dolog csapdájába essünk.

Aki nem szeretné, hogy elsodorja vágyainak áradata, annak meg kell tanulnia, hogy nem törekedhet semmilyen dolog után, mert ez a törekvés a dolgokban való megrögződéshez vezet. Nem szabad kötődnie sem a léthez, sem a nemléthez, sem a jóhoz, sem a rosszhoz, sem a helyeshez, sem a helytelenhez, egyáltalán semmihez kívül és belül.

Amint megrögzül bármiben is, abban a pillanatban egy káprázatokból álló élet veszi kezdetét. Aki a Megvilágosodáshoz vezető Nemes Ösvényt követi, az nem érez megbánást semmilyen cselekedete miatt, éppúgy nem sürget semmit, nyugodtan és előítéletek nélkül néz szembe az élet bármilyen változásával.

3. A Megvilágosodásnak nincs semmilyen meghatározott formája vagy természete amelyben megnyilatkozhatna, így magában a Megvilágosodásban nincs semmi, amit meg lehetne világosítani.

A Megvilágosodás kizárólag azért létezik, mert létezik a káprázat és a tudatlanság; amint ezek megszűnnek, velük együtt megszűnik a Megvilágosodás. Mindennek ellentéte éppúgy igaz, a káprázat és a tudatlanság csak azért létezik, mert létezik a Megvilágosodás; amint a Megvilágosodás nem létezik többé, éppen úgy véget ér a káprázat és a tudatlanság.

Ezért ne gondoljunk úgy a Megvilágosodásra, mint valamiféle "dologra", ami után vágyakozunk, nehogy ez a gondolkodás akadállyá váljon. Amikor az elme, amely eddig sötétségben volt, megvilágosodik, megszűnik és megszűnésével szertefoszlik az a dolog, amit Megvilágosodásnak hívunk.

Amíg vágyakozunk a Megvilágosodásra, és minden módon igyekszünk megragadására, addig a káprázatok még nem távoztak el mellőlünk; így tehát, ha követjük a Megvilágosodáshoz vezető utat, nem szabad igyekeznünk a Megvilágosodás felé, és ha elértük a Megvilágosodást, nem szabad arra törekednünk, hogy időzzünk benne.

Ha elérjük az ebben az értelemben vett Megvilágosodást, ez azt jelenti, hogy minden, úgy ahogyan van, maga a Megvilágosodás; ily módon addig kell követnünk az utat a Megvilágosodás felé, amíg a világi vágyak és a Megvilágosodás eggyé nem válnak gondolatainkban.

4. Az egyetemes egység ezen elgondolását, amely szerint a dolgoknak lényegi természetüket tekintve nincsenek megkülönböztető jegyeik, Sunyatának hívjuk. Sunyata jelentése lényeg nélküli, meg nem született, öntermészet nélkül való. Magukban a dolgokban nincs semmi olyan megkülönböztető jegy, amely szerint úgy beszélhetnénk róluk, mint amelyek megszülettek avagy elpusztultak. A dolgok lényegi természetében nincs semmi, amit le lehetne írni a megkülönböztetés eszközeivel; ezért nevezzük a dolgokat lényeg nélkül valóknak.

Amint már megmutattuk, minden dolog okok és feltételek együttesének eredményeképpen keletkezik. Semmi sem létezhet önmagában, minden dolog kapcsolatban áll minden egyéb dologgal.

Ahol van fény, ott van árnyék is; ahol van hosszú, ott van rövid is; ahol van fehér, ott van fekete is. Pontosan így, mivel a dolgok öntermészete nem létezhet önmagában, a dolgokat lényeg nélkülinek hívjuk.

Ugyanennek az okfejtésnek az eredményeképpen a Megvilágosodás nem létezhet tudatlanság nélkül, éppen így a tudatlanság Megvilágosodás nélkül. De ha a dolgok lényegi természetükben nem különböznek egymástól, hogyan létezhetne akkor bármiféle kettősség?

5. Az emberek általában úgy gondolkodnak önmagukról, mintha elszakíthatatlan szállal lennének összekötve az élettel és a halállal. Pedig a valóságban nem léteznek ilyen fogalmak.

Aki ezt felismeri, az megértette az élet és halál nem kettősségét.

Az emberek azért ragaszkodnak a tulajdon gondolatához, mert létezőnek gondolják az «én» fogalmát; mivel azonban nem létezik semmiféle «én», így nem létezhet a tulajdon fogalma sem. Amikor felismerik ezt az igazságot, képesek lesznek felismerni a nemkettősség igazságát is.

Magától értetődően különböztetik meg a tisztát a tisztátalantól, pedig a dolgok természetét tekintve nem létezik semmi ilyen megkülönböztetés; mindezek a különbségek csak a dolgok az emberi elme által való hamis visszatükrözésének következményei.

Ugyanilyen módon tesznek különbséget jó és rossz között, pedig jó és rossz nem létezik elkülönülten. Aki követi a Megvilágosodáshoz vezető utat, az nem érzékel ilyen kettősséget, ebből következően nem dicséri a jót és nem veti meg a rosszat, ugyanakkor nem veti el a jót és nem támogatja a rosszat.

Az ember természetszerűleg fél a szerencsétlenségtől, és szerencsés életre vágyakozik; de ha a két dolgot alaposan megvizsgáljuk, kiderül, hogy a látszólagos szerencsétlenség gyakran jót tett velünk, és a látszólagos szerencse gyakran fájdalmat hozott. A bölcs egykedvűen fogadja az élet változó körülményeit, nem ragadja magával a siker, és nem ejti kétségbe a kudarc. Aki ily módon cselekszik, az felismeri a nem kettősséget.

Az olyan szavakat, amelyek a kettősség ellentét-párjait fejezik ki - mint létezés és nemlét, világi szenvedély és valódi tudás, tisztaság és tisztátalanság, jó és rossz -, szinte soha nem használjuk vagy ismerjük fel valódi természetükben. Aki távol marad mindezen kifejezésektől és az érzelmektől, amelyeket keltenek, az felismeri a Sunyata egyetemes igazságát.

6. Amint a lótusz tiszta és illatos virága gyakrabban nő a mocsár ingoványában, mint a felföld termékeny földjében, úgy virágzik ki a világi vágyak ingoványából a Buddhaság tiszta Megvilágosodása. Még az eretnekek hibás nézetei és a világi vágyak káprázatai is lehetnek a Megvilágosodás csírái.

A gyöngyhalásznak, hogy megszerezhesse a gyöngyöt, le kell merülnie a tenger mélyére, tűhegyes korallok és éhes cápák közé. Hasonló módon, aki meg szeretné szerezni a Megvilágosodás tiszta gyöngyszemét, annak szembekell néznie a világi szenvedélyek veszedelmeivel. El kell tévednie az önzés és a mohóság hegy nagyságú sziklái között, mielőtt felébredne benne a vágy, hogy megtalálja az utat, amely a Megvilágosodáshoz vezet.

Létezik egy legenda a remetéről, akiben olyan erősen égett a vágy az igaz út megtalálására, hogy felmászott egy kardokból álló hegyre, és tűzre vetette magát, de a remény segítségével elviselte mindeme nehézségeket. Aki hajlandó szembenézni az út veszedelmeivel, az hűsítő szellőt érezhet az önzés kardok tüskézte hegyei között és a gyűlölet és harag tüzében, míg végül felismeri, hogy az önzés és a világi vágyak, amelyek ellen oly keservesen küzdött és amelyek miatt oly sokat szenvedett, valójában nem egyebek, mint maga a Megvilágosodás.

7. Buddha tanításai két szemben álló nézet megkülönböztetésétől elvezetnek minket a nemkettősséghez. Hibát követünk el, ha keressük azokat a dolgokat, amelyekről úgy gondoljuk, hogy jók és helyesek, ugyanakkor elmenekülünk azok elől, amelyekről úgy hisszük, hogy rosszak és gonoszak.

Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy minden dolog üres és mulandó, az éppolyan hiba, mint ha úgy gondoljuk, hogy minden dolog valódi és változatlan. Ha ragaszkodunk az «én»-hez, az hiba, mert az «én» nem tud megmenteni bennünket a kielégületlenségtől és a szenvedéstől. Ha úgy gondoljuk, hogy nincs "én", az szintén hiba, mert akkor hiába próbáljuk követni az Igaz Utat. Ha úgy hisszük, hogy minden szenvedés, az is hiba, ha az a meggyőződésünk, hogy minden boldogság, az ismét csak hiba. A Buddha tanította Középső Út felülemelkedik mindezeken az előítéleteken, oda, ahol a kettőség eggyé olvad.

 

VISSZA TOVÁBB