REAKCIÓK

 

 

Május 12-e nem volt a legszerencsésebb napom. Mint minden vasárnap, korán keltem, kb. 10 óráig olvasgattam, majd borotválkozás, tisztálkodás után elmentem a féltizenkettes misére. Egy órakor megebédeltünk, délután elmentem a rendelőbe, ahol Zsuzsikát, meg Karcsikát agytrénereztem, Marikát, meg Magdit megkezeltem és jól elbeszélgettünk. A gyógyítás iránti vágy ugyanis csak–csak feltört bennem, és különös módon talált utat magának. Magdi férjének dúsgazdag, milliomos főnöke egy nap felhívott és az agytrénerezés iránt érdeklődött. Tudtam, hogy vett magának saját készüléket, így elutasítottam, mondván már rég beszüntettem az agytréner stúdiót, és van jól kereső foglalkozásom.

Súlyos lelki válságban levő valakiről van szó, így aztán egy szó nélkül azonnal, ingyen elvállaltam. Erre aztán Magdi, meg izgága, sajtkukac fia is előkerült, Gergő egyik osztálytársnőjével, Zsuzsikával együtt, és ettől kezdve minden vasárnap délután Edit rendelőjében “rendeltem” Edit tudtával és hozzájárulásával. Aztán elkezdtem az agytrénert kézrátétellel kombinálni, elkezdtem mindenkivel a Jóistenről beszélni, és pár hét után Edit már szigorúan összehúzott szemöldökkel reklamált, hogy a szomszéd házmester valami imádkozás féle hangjait vélte kiszűrődni a rendelő ajtaján.

Fél hat felé érkeztem haza és azon gondolkoztam, elmenjek-e az uszodába, vagy a ház mögött, a tó körül tegyek meg pár kört, amikor Edit bejelentette: - Ma van a házassági évfordulónk.

Ott álltam megfürödve. Éreztem, hogy, ha nem is jóvátehetetlent, de nagyon rosszat cselekedtem, hiszen Edit jelenlegi állapotában minden apró öröm kész megváltás, és a legkisebb bánat is még mélyebbre húzza. Igaz, hogy a nagy virágcsokrokra mindig azt mondta, hogy nem ez a fontos, meg hogy ne költsek rá annyit, igaz, hogy évközben is vettem számtalanszor csak úgy virágot, de ami a lényeg, hogy elfelejtkeztem róla, és ezt nehezen bocsátja meg nekem. Hiába szabadkoztam, hiába kértem elnézést, hiába térdeltem le előtte, és csókoltam meg kezeit, nem tudtam meghatni.

Nagyon sajnáltam a történteket, főként azt, hogy minden jóra irányuló igyekezetem ellenére balul ütnek ki a dolgok, hiába igyekszem egyre jobb lenni a Jóisten szemében, Editem szemében egyre rosszabb vagyok. Sajthy urat, a közben barátommá lett asztrológust sem tudtam levelemmel meghatni, mert a papírforma alapján, válaszlevelében úgy ítélte, én vagyok a hibás a kialakult helyzetért. Edit végletessége az én végletességem tükre. “Kilóra mért” imádkozásom felesleges. “Pózolásomnak” tudható be, hogy papnak néztek és “üdvözült lebegés” helyett, életteli, hiteles, változó hőfokú ember arcát kellene visszavennem.

Ellenpólusomként írta le Jézust, hogy Jézus milyen emberi volt, Öt is elragadták az indulatok. Nem értette meg, hogy meg sem fordult fejemben soha ilyen szándék, hogy nyugalmamat, szívbékémet Istentől kaptam, hogy hazugság lenne, ha idegesnek mutatnám magam, képtelen is lennék rá. Amikor egy hónapja, az előttem álló autóba csúsztam, egy szikrányit sem voltam nyugtalan, és ez partneremre is átragadt. Nyugalmamnak, békémnek, szerintem épp vonzó példaképül kellene szolgálnia megkínzott, szenvedő feleségem számára. Jézus azt hagyta ránk, hogy “Legyetek tökéletesek, miként Mennyei Atyátok is tökéletes!” És persze messze vagyok én ennek a tökéletességnek még a látszatától is, de csak nem bűn, ha törekszem rá? Ezzel igazán nem ártok senkinek. Imádkozni pedig végképp nem azért imádkozom, mert kell, hanem mert jó. Érzem, hogy jót tesz másnak is, meg nekem is.

Böbét elkezdtük Budapestre egy szellemgyógyászhoz hordani. Érdekes, de Edit még mindig bízik új gyógyítókban, igaz, nem én ajánlottam, hanem valaki más. Busszal jöttek Böbével együtt Budapestre és a Deák téri parkolóban vártam rájuk, hogy elvigyem őket a szellemgyógyászhoz, majd haza a hatórás dialízisre. Sikerült a busz érkezése előtt még egy gyönyörű “vezeklő - bocsánatkérő” csokrot vennem piros rózsából és azzal vártam drágáimat. Böbe szokás szerint nyelvet öltött rám, Editem szája sarkában enyhe mosoly jelent meg, és ezzel a dolog, ha nem is volt elintézve nála, de legalábbis nem kellett meghallgatnom vétkeim felsorolását. Hátha sikerül egyszer mégis a békének, a nyugalomnak gyökeret verni közöttünk. Mindennél jobban vágytam erre, és mindent meg is tettem ennek érdekében, csak a Jóistent, Őt nem akartam adni, semmilyen áron.

A szellemgyógyász érdekes figura volt. Edit javasolta, hogy kísérőként üljek be én is, és meglepve tapasztaltam, hogy nyolcan - tízen ülünk egy kisszobában, a gyógyító előtt feszület, különböző relikviák, fényképek, és az egyes betegekkel való rövid konzultáció után megkezdte először magyar, majd orosz nyelvű mondókájának mormolását, ami némi jóindulattal imának is volt tekinthető. A teremben érezni lehetett, hogy komoly energiák mozognak, gyógyító szellemek vannak jelen, koronacsakrámon fokozott aktivitást észleltem.

Editnek ez az egy alkalom elég is volt, hogy hitét veszítse, főleg amikor észrevette, hogy a szünetben elmélyült beszélgetésbe bocsátkozom az orvos gyógyítóval. Hiába volt egy országos gyógyintézmény vezetőhelyettese, tehát kőkemény hivatásos orvos, Editem számára kolléga, hiába vállalta el Böbét ingyen, mivel meglátta a feszületet az asztalon, rögtön hiteltelen lett előtte az orvos – gyógyító, és attól kezdve lent várt az autóban és nem volt hajlandó feljönni a “rendelésre”, vagy pedig a körúton a kirakatokat böngészte, és visszafelé megbeszélt helyen felvettük.

A különleges gyógymód miatt én is “kollegának” éreztem Szamosi doktort, és egy alkalommal elmeséltem neki dióhéjban Gergő esetét, megtérésemet, hogy mennyi könyvet olvastam, hogyan szűröm le abból, amit igaznak tartok. Szamosi doktor elmondta, hogy ő a teozófiai irányzathoz tartozik. Mesterük Madam Blavatsky, a század első felében élt orosz nemzetiségű szellemi ember, aki Rudolf Steiner ellenpólusának tekinthető.


Rudolf Steiner az antropozófia nevű szellemi mozgalmat alapította meg, a háború előtti Németországban és hite, tanításai miatt még üldözést is szenvedett Hitlertől. Rudolf Steiner Jézust elismerte megváltónak, de a megvilágosodást, a szellemi előrejutást, nem aktív szeretetcselekedetek, hanem szellemi gyakorlatok, meditációk, és elég száraz tananyag útján tartotta véghezvihetőnek. Olyan egyszerű és nagyszerű Jézus tanítása, az Örömhír, mindössze 267 oldal a kiskötésű újszövetségben, minek ragozgatni, bonyolulttá tenni az egyszerűt, kacifántos mentális gyakorlatok útján eljutni oda, ahová egy keskeny út is elvezet?

Nem ragadott meg Rudolf Steiner irodalma, el is ajándékoztam egy reiki mester barátomnak, egyetlen érdekes könyve a János evangéliuma volt, de azt azért erős túlzásnak tartottam, amit Szamosi doktor úr állított, hogy Steiner élete második felében a fehér mágia oldaláról a fekete mágia oldalára állt. Szamosi doktor felajánlotta, hogy ne fárasszam magam könyvek olvasásával, az Igazság kiböngészésével, mert ők már mindent átolvastak, áttanulmányoztak, és összegyűjtötték az Igazságot, spóroljam meg magamnak a sok olvasást, álljak közéjük, legyek szellemi mozgalmuk tagja.

Amikor valami nagyon nem tetszik az embernek, akkor érzi úgy, hogy legszívesebben három hétig egy irányba szaladna, csak hogy távolodjon az illetőtől, és valahol ezt éreztem én is. Halmi Pali bácsi olyan szépen elmondta, hogy az első kegyelem az értelem, és a gondolkodásról, értelmünk használatáról soha, semmilyen körülmények között ne mondjunk le.

Pedig erre igyekeznek a vallások is kivétel nélkül szorítani híveiket. Ne gondolkozzatok, mi már gondolkoztunk helyettetek, mi majd megmagyarázzuk nektek a Bibliát, Isten szavát, és csak általunk, rajtunk keresztül juthattok el Istenhez! Bizony sok kényelmes ember vállalja, és hiszi ezt a képtelenséget, és vakon, gondolkodás nélkül hisz vallások hittételeiben, dogmáiban, mert nem él az első kegyelemmel, Istentől kapott értelme használatával.

Pedig elég lenne csak olyan apróságokba belegondolni, hogy a honvédségnél tiltják a kollektív büntetést, nem szabad egy ember hibájáért az egész szakaszt, tehát más embereket büntetni. Mégis elhiszik azt a sok vallás által hirdetett képtelenséget, hogy Ádám és Éva egy házaspár volt, ők minden ember ősei, és mivel ők rosszat tettek, azóta minden ember bűnösként, eredendő bűnnel születik, az első emberpár bűne miatt kell ma mindenkinek arca verítékével keresni kenyerét, egyszóval azért ilyen strapás a földi élet, mert elődeink, ki tudja mikor, egy almába beleharaptak. Tehát elhiszik azt a csacsiságot, hogy a Jóisten rosszabb a magyar honvédségnél is, és minket büntet őseink bűnéért.

Sajnos ez világítja meg, hogy erős a hatalmi, a mások felett uralmat gyakorló aspektus a vallásokban, mert a gondolkodókat, a másként gondolkodókat sosem tűrték meg, a Mesterhez hasonlóan máglya, kerékbetörés, kiközösítés, vagy egyéb büntetés, de mindenképp “kereszt” várt rájuk. Megköszöntem a teozófiai mozgalom meghívását, és többet nem is mentem, mert Edit bizalma is elfogyott az ötödik – hatodik eredménytelen kezelés után.

Elérkeztem abba az állapotba, hogy már nem ért meg, szinte senki sem. Maradt Abba, az Atyácska, akihez imádkozhatom, aki könnyeket csal a szemembe, amikor már úgy érzem, nagyon húz az élet. Vettem az Eklézsiában egy csodálatos kazettát, Ne félj! Címmel. Edit majdnem megkaparintotta, de szerencsére csak a borítóját vette észre, azt törte szét, a kazetta megmenekült. Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, örökre enyém vagy… Olyan gyönyörűek ezen a kazettán Isten szavai, hogy nem lehet alapos sírás nélkül végighallgatni, ami után persze jól meg is könnyebbül az ember.

Hogy egy kazetta milyen hatást válthat ki, arra szóljon a következő történet. Edit szombaton kitalálta, hogy bevásárolna a Metró áruházban. Szerettem ilyenkor én is odajárni, mert szombat délelőtt hosszú sorok állnak a pénztár előtt, és amíg Edit újabb árúkért bóklászott, addig a mögöttem, vagy az előttem állóval megbeszélhettem a világ dolgait a teremtéstől kezdve, a bűnbeesésen keresztül, a mennybemenetelig.

Ahogy elindultunk Kecskemétről, Edit pár kilométer után egy hatalmasat tüsszentett a szemébe világító naptól, és ösztönösen nyúlt a kesztyűtartó felé, hogy elővegyen egy papírzsebkendőt. Átvillant fejemen, hogy ott vannak az Életünk Krisztus kazetták és elfelejtettem a kesztyűtartót kulcsra zárni, így botrány lesz, ha kinyitja. Megállítottam útközben Edit kezét, és ingzsebemből elővarázsoltam egy papírzsebkendőt, de rögtön rájött a turpisságra, hogy tiltása és kikényszerített ígéretem ellenére most megint hazudtam, nem tartottam be a szavam. Én ugyanis csak annyit ígértem, hogy nem fog találni, és arra gondoltam, majd jól eldugom mindig, de hát ez most kiment a fejemből, meg olyan váratlanul szánta rá magát az utazásra, hogy időm sem volt a “bűnjeleket” eltüntetni.

Ha a tekintetével döfni lehetett volna, biztos, hogy sündisznónak néztem volna ki, úgy nézett egész úton rám, és amikor megérkeztünk az áruházhoz alig bírt kiszállni. Közel volt húzva az ülés, hogy Böbe hátul kényelmesen elférjen, így térde majdnem hozzáért a kesztyűtartóhoz.

- Látod, milyen kisugárzásuk van ezeknek a rohadt sz.. kazettáidnak, begyulladt a térdizületem, alig bírom megmozdítani! Mondta és valóban, látszott, hogy nem színészkedik, iszonyú fájdalmába kerül, hogy térdizületét megmozdítsa.
Érdekes Editnél, hogy nem fogad el semmit, ami vele szemben lehetne érv, nincs túlvilág, nincsenek szellemek, nincs Isten, de azért én a pokolba fogok kerülni, ő majd eljön és kísérteni fog, az ember csak anyag, de az én lelkem fekete massza, eszement baromság tárgyak gyógyító sugárzásában hinni, de az én kazettáim rossz kisugárzást adnak. Végül aztán rájöttem, és Editnek is elmondtam, hogy nem a kazetták, hanem az ő, kazettákhoz kapcsolódó gondolatai, az ő hite okozta a fájdalmas esetet.

Az ő fejében a Jóisten egy gonosz, nagyhatalmú lény, aki a férjét elvette, és kislányát nem gyógyítja meg. Erről a “gonosz lényről” énekelnek a kazettán, tehát a kazettának ártó kisugárzása van. És legyen a te hited szerint, megmutatkozott, hogy a hit teremtő, és romboló erő is egyben, mert valóban bekövetkezett nála az alkalmi izületi gyulladás.
Nem fogadott el persze ebből a levezetésből Edit újólag semmit, én pedig hátratettem a kazettákat a csomagtartóba, és arra a napra el volt intézve a dolog. A renomém persze megint nem emelkedett.

Könyvemet elkezdtem munkahelyi nyomtatómon sokszorosítani. Borzasztó nehéz dolog egy 124 oldalas könyvet egy kis HP laserjet 5L nyomtatóval, percenként 6 oldal kapacitással kinyomtatni. Sok elrontott oldalba került, míg rájöttem, nem kell az oldalszámokat egyenként bepötyögni, külön a páros és a páratlan oldalaknál, hanem be lehet állítani, hogy x oldaltól y oldalig az összes páratlan oldal, vagy az összes páros oldal. Így aztán elkezdtem 1-124-ig a páratlanokat, majd beírtam, hogy 124-től 1-ig a párosok, de visszafelé számolni, és a párosokat is kiválogatni, már sok volt a gépnek, memóriatúlcsordulást okozott, ráadásul néha egy oldalt kihagyott és akkor eltolódott a számozás.

Vért izzadtam, mire az első 5 példányt egy hét alatt szamizdatként kinyomtattam, és ráadásul a sok oldal miatt túlmelegedett kis nyomtató falta a nyomdafestéket, és kétezer oldal helyett már 1.000 oldalnál kilehelte lelkét. Ahogy fogytak a festékpatronok, saját zsebből is vettem, mert lelkiismeretem nem engedte, hogy az egész machinációt a cég költségén végezzem. 12.000 Ft volt egy patron így a fűzéssel együtt közel 1500 Ft-ba került egy kötet kinyomtatása. Elsőként Évának vittem, akitől az első SZÓ kötetet kaptam, majd Ica, Pali bácsi és mások is sorra kerültek.

Elküldtem Sajthy úrnak is, aztán az Agykontroll vezetőjének Domján Lacinak, Biegelbauer Pálnak, rengeteg ismerősömnek és vártam a reakciókat. Évának, és imakörös ismerőseimnek nagyon tetszett, gratuláltak, de Domján Lacitól egy nagyon kemény levél érkezett. Hozzá kell tennem, a véleményt egy ismerőse írta, mert Laci, mellékelt sorai szerint nem ér rá kéziratokat elolvasni. A véleményben az állt, hogy az egész írás összehordott, eklektikus valami, melynek se füle, se farka, se stílusa, szellemi analfabétizmus érződik belőle, a szerző véleménye lesújtó a reikiről, pedig az univerzális erő a világ mozgatója, Isten univerzális és személytelen, a látomások nem az előrehaladott szellemi állapot fokmérői, ijesztő a könyvben citált beavatások mindennapossága.

Hát én a bírálatot éreztem lesújtónak, melyet Laci sorai enyhítettek, aki alapos átdolgozás után a Jupiter kiadón keresztül javasolta megjelentetni. Ehhez jött még Sajthy uram levele, melyhez egy hitoktató barátja (szerinte igen nyitott, felvilágosult személy) véleményét mellékelte. “Talán a legfontosabb, hogy a szöveg olyan bő lére eresztett, hogy ezáltal élvezhetetlenné vált. ….Úgy tűnik, hogy végig képtelen elvonatkoztatni önmagától. …..Túl erősen jelenik meg az én, amihez viszonyítva kap jelentést a világ, az élet, a szerelem, a házasság, a gyermek, a betegség és a gyógyulás. ….Megtérési folyamatában nem lehet kételkedni, de súlyos félreértéseivel nagyon is érthető, hogy az én által szublimált formában diktált “igazságok” háttérbe szorítják a szeretetet.”

Ez az illető is jól odatett. Hogy írhatnák magamról, ha elvonatkoztatok önmagamtól? Mi az a szublimáltság? És milyen igazság szorítja nálam háttérbe a szeretetet, amikor az az egyetlen célom? A legjobban azonban egy délmagyarországi spiritiszta imakörből jött levél lepett meg. “Nem tudom milyen fluidok kapcsolódnak hozzá, de nem érzünk rajta igazán áldást. Minden testvér, aki elolvasta, valahogy rosszul lett tőle lelkileg, fizikailag”. Hát ez már nem semmi! Ki tudja miféle, tehát szerintük a Sátán szolgája vagyok, rosszul lettek lelkileg – testileg, ez olyan feleségem féle pofon, csak szokatlan Istenhívőktől.

A hitoktató olvashatatlannak érezte a könyvet, a többség mégis azt mondta, hogy gördülékeny, szórakoztató, alig bírták letenni, sokat derültek humoros megfogalmazásaimon. A hitoktató egocentrikusságot, talán önzést érzett ki a könyvből, a többség azt, hogy feleségemmel mindketten szenvedünk. Egy reiki mester ismerősöm úgy fogalmazott, hogy a könyvből süt az ordító őszinteség. Na igen, ez találó, de akkor mi a baj, ha még egy fügefalevelet sem tartottam magam elé, mert nincs semmi rejtegetnivalóm?

Rájöttem, azért érkeznek hozzám olyan különböző, sokszor gyökeresen eltérő vélemények, mert az ordító őszinteség mindenkit felkavar, az olvasóban is rezonálni kezd az őszinteség, és ahogy önmaga elrejtett rétegeibe betekint, azt a látványt látja a könyvben, tehát nagyon elnagyolva, a könyvről írt véleménye önmagáról írt tükör. A spiritiszta imakörnek szeretettel megírtam feleségem történetét a kesztyűtartóban rekedt magnókazettákkal, és hozzátettem, ha nem úgy fognak gondolkozni könyvemről, mint feleségem a magnókazettákról, nem lesznek majd rosszul. Ne tartsanak a Sátán szolgájának, csak egy megtévedt baleknak!

Halmi Pali bácsi kedves levélben írta meg, hogy nagyon tetszik neki, és reméli hamarosan a könyvespolcokra kerül, mert sok ember olvasná szívesen. Szerinte csuda jó a stílusom, és második Rejtő Jenő lehetnék, nem a fantáziálásom, hanem a stílusom miatt. Mindössze feleségem egyetlen, Szűzmáriára vonatkozó igen durva megjegyzését javasolta körülírással helyettesíteni. A legkomolyabb kritikusomnak Editemet szántam, hisz jórészt kettőnkről szól a regény, így amikor a fiúkkal a szokásos Horvátországi nyaralásra indultunk, kezébe nyomtam azzal a gondolattal, hogy két hét alatt lesz ideje megemészteni, és talán nem lesz indulat belőle, de tévedtem.

Visszaérkeztemkor húsz oldalas vádirattal fogadott, és azzal kezdte, azért adtam oda szabadság előtt, hogy elrontsam az ő két hetét. A könyv tele van hazugsággal, minden sora az ő bemocskolása, gonosz vagyok, aljas vagyok, hazug vagyok, a húsz oldalas véleményt is csak előtte olvashatom el, nem adja oda, mert azt is ellene használnám fel, és ha meg merem jelentetni, akkor azt is meg fogom bánni, hogy megszülettem.

Jól nézek ki, gondoltam, ez is balul sült el. Megint felmerült bennem, hogy Editet az ártó erők mozgatják, álladó kísértés alatt van, csak nem tud róla. Ez a feltevésem be is igazolódott. Egyik pénteken hazafelé, már a város határában jutott eszembe, hogy magammal hoztam a Hitbenhat egy szamizdat példányát. Mit tegyek vele, el nem dobhatom, kár lenne érte, eldugni hová lehet? Az autó hátsó ülése alá? És ha ott is megtalálja? Magdiékhoz öt percre ugrottam fel, máris ott volt a cédula az autómon, hogy a Kosciuskó T.u.48 alatt lakunk! Az sem volt véletlen.

Gondoltam egyet és betettem diplomatatáskámba, melyet három számjegyű kóddal lezártam, és megnyugodva tértem lakásunkban nyugovóra. Szombat mindig pihenőnap számomra, mert az egész hét koránkelései, autózásai, feladatai annyira le szoktak meríteni péntekre, hogy szombaton délelőtt csak sziesztázni szoktam. Hét körül szombaton is felébredek, megiszom a kávémat, kiülök az ülőgarnitúrára, és olvasom az Evangéliumokat, vagy éppen Hamvas Béla valamelyik kötetét, és ha egy kicsit elnehezül a fejem, csak eldőlök, szunyókálok egy kicsit és egy fél óra, óra múlva megint folytatom.

Délig szoktam így pizsamában lazítani, amitől feltöltődöm, erőt kapok, és ilyenkor én főzök, helyesebben elmegyek pizzáért, hogy feleségemnek legalább aznap ne kelljen főzni. Főznék is én, hisz szeretek főzni, a gyermekeim is nyalják a szájuk szélét, ha néha napján beszabadulok a konyhába, de feleségem nem szereti, mert szerinte nagyobb munka utánam feltakarítani, mintha maga megfőzné az ebédet.

Így aztán a konyha tiltott zóna marad számomra. Miután féltizenkettőkor fütyörészve megborotválkoztam, elindultam a lenti garázshoz, hogy hozzam a pizzát, mert a gyerekeknek már korgott a gyomra az éhségtől. Feleségem egy baseball sapkával a fején, nyakán dagadó inakkal fényesítette a Ventót a garázsom előtt, és tekintete nem sok jót sejtetett. Feltépte a Daewoo ajtaját, pedig a slusszkulcs nálam volt, úgy hoztam le magammal, elővette aktatáskámat, kinyitotta, és eltorzult arccal üvöltötte: - Nem megmondtam, hogy ne merd terjeszteni ezt a mocskot? – Mit keres ez a táskádban?

- De Editkém, hát csak nálam maradt, de hogyan kerültél te a táskámba? Este bekódoltam, hogy tudtad kinyitni?
- Nekem megmondták, hova kell nyúlnom, és hogyan kell kinyitnom! Vágott vissza, majd vészjósló hangon folytatta: - ezt itt és most széttéped, mert különben azt is megbánod, hogy megszülettél!
- Editkém és nem tépek szét semmit, én abban a könyvben semmi rosszat nem írtam rólad, sőt azt írtam, hogy szeretlek mindazok ellenére, amit velem teszel.
- Már megint csak szenteskedsz te ájtatós manó! Úgyis a pokol legmélyére kerülsz, mert engem tönkretettél.

Hát egy biztos, hidegen nem hagyott senkit a könyvem. Feleségem iszonyú támadásai, vehemens agresszivitása egy kicsit megijesztett, és óvatossá tett. A szamizdatokat továbbra is nyomtattam, de csak postán továbbítottam nyomtatványként, és igyekeztem figyelmeztetni mindenkit, hogy feleségemnek nem tanácsos szóbahozni a könyvet. Kiadni? Ezek után? Úgy gondoltam, azzal zártam le magamban, hogy ha Isten szándéka szerint van ez a könyv, vagy megadja azt az érzést, hogy feleségem minden támadása ellenére adjam ki, vagy gondoskodik arról, hogy feleségem ne akadályozza a kiadást. Addig hagyom az eseményeket, menjenek a maguk folyása szerint.
 

VISSZA TOVÁBB