KUTYAHARAPÁST SZŐRIVEL?

Kata nem volt teóriámtól elragadtatva. Konok következetességgel figyelmeztetett, hogy előbb-utóbb baj lesz, és addig nem múlnak tüneteim sem, míg valamilyen formában meg nem oldom szexuális energiáim levezetését. A legtöbb ember számára tabu ez a téma, pedig ugyanúgy életünk része, és Kata szerencsére rendelkezett azzal az adottsággal, hogy ilyen témáról is a legnagyobb nyugalommal tudott beszélni még más neművel is Igaz, mi már annyira barátok voltunk, hogy ilyesmi nem jelenthetett köztünk problémát.

Katának mindenesetre hajmeresztő volt, amire készülődtem, és több vonalról ez látszott beigazolódni, mert testi panaszaim nagyon felerősödtek. Nyakam olyan merev lett, hogy talán öt centi volt a holtjátéka vízszintesen, hátam izomgörcsöktől sajgott, bal könyökizületem begyulladt, hüvelykujjaim, és bal kisujjam begyulladt, keresztcsontom fájt, a térdeim, főleg a bal térdem erősen berobbant, bal bokám karfiol méretűre nőtt, és a két talpam, lábtőcsontjaim, minden lépésnél őrjítően fájtak, így inkább csak tipegtem, még totyogni sem tudtam.

A legkeményebbek az éjszakák voltak, amikor minden fordulásomat jajgatás, nyögdécselés kísérte. A reggelek sem voltak jobbak, mert bár bokám az éjszaka folyamán lelappadt, de lábra állni iszonyú kínt jelentett nekem. Azért nem voltam egyedül, Mesterem, Tanítóm, Teremtőm, drága Abbám velem volt, és kérdésemre röviden összefoglalta tennivalómat: “Elengedni! A múltat elengedni!” Hát ez az! Csak ne lenne oly nehéz! Tépjem ki magamból az emlékeket? Hiszen még fel sem dolgoztam teljesen az elmúlt húsz évet!

Vagy csak a rossz, a fájdalmas emlékeket? Vagy inkább transzmutáljam, változtassam őket sorsszerű, békés emlékekké? Halványítsam őket? Vagy ne rágódjak rajtuk? Azt jelenti az elengedés? Mennyei Atyám! Olyan nehezen értem a Te akaratodat, tanácsaidat, pedig Nálad jobban nem mondhatná el nekem senki.

Frovalinéknál mindig nagy volt a forgalom, sok vendéget, látogatót fogadtak, tanfolyamokat szerveztek. Férje a lakáson masszírozott, Zsuzsa pedig az aloé növény kivonatait árusította, melyek a kis prospektus szerint gyógyhatásúak, így aztán próba, szerencse, beálltam én is a használók sorába. Egyrészt segíteni akartam Zsuzsáékon, mert tudtam, hogy nem veti fel őket a pénz, másrészt mindig mindent kipróbáltam, és ártani, biztos nem árt a “csodaszer”.

Mindenesetre szimpatikus volt, hogy az Evangéliumból is idéztek, hisz Jézus testét is aloéból és mirhából való keverékkel kenték be, tehát az aloé csak jó lehet. Ha már ilyen drága, közel hatezer forint egy liter folyadék, akkor illik hinnem is benne, mert a hit sokat számít pro és kontra is az ilyen szereknél. Szóval aloéval tartósítottam, balzsamoztam magam, csak Jézustól eltérően belülről, és nem kívülről, és mellette, sőt inkább fő tevékenységként jelgyógyászattal kezeltük egymást.
Gergő is meglátogatott, elfogyott kis mopedjéből a benzinje, és hogy azért-e, vagy egyébként is hozzám indult, de ott volt nálam, ez a fő. Szófukarságához képest jól elbeszélgettünk, felelevenítettük gyermekkorát, amikor tízméterenként húzott le, hogy puszit adjon, és elmondtam, mennyire mérhetetlenül sajnálom, hogy édesanyjával így alakult köztünk az ügy. Gergő szerint emelkedett a kísérőm, már harmadik fokozatú drályzörz, ami nekem nem mond semmit, de legalább azt jelzi, nem járok a pokol mélyén, ha egy fokkal magasabb kísérőt kaphattam.

Megnézte tenyeremben jeleimet is, és érdekes módon a bal tenyeremben egy kézfej volt, benne a mindentlátó szem a háromszögben Isten szeme, a jobb kezemben pedig két csepp alakú rajzolat. Bár Gergő elvileg érti a jeleket, mint mondta, ilyet még nem látott, így csak tippelni tudott. Szerinte tisztánlátó leszek, mondta is: - Hű apa, az aztán az igazi, akkor nem csak úgy foltokban, meg homályosan, hanem teljesen élesen, és színesen fogsz látni mindent.

Én inkább ara gondoltam, azt mutatja a jel, hogy gyógyításkor a Jóisten gyógyít a kezemen keresztül, hiszen ha eddig megvoltam tisztánlátás nélkül, most mennyivel lennék okosabb, ha Gergőhöz hasonlóan belelátnék például az emberek testébe? El sem tudom képzelni, milyen látvány lehet, hogy valaki ott áll előttem felöltözve, a hasánál látom a ruháját, aztán egyszerre rebben egyet a szemem, és már látom, hogy ott tekeregnek a belei a pocakjában, vagy ott hentereg a spenót tükörtojással a gyomrában, amit egy félórája megevett ebédre.

Hát, majd meglátjuk, a vak ember is azt mondta. A csepp szimbolikája, melyet Gergő nem tudott még megtippelni sem, számomra teljesen egyértelmű. Az emberrel kapcsolatban három dologra mondják, hogy csepp, ezek a vér, a könny, és a veríték. Volt is egy ilyen beategyüttes, hogy Blod, swet, and tears. Azt hiszem az utóbbi időkben ezekből, ha részben csak szimbolikusan is, könnyekből mindenképp valóságosan, kijutott szépen, tehát azt jelenti a két csepp, hogy szenvedek, és ha az a jel ott van, akkor bármennyire is megbotránkoztat ez sokakat, akkor ez a dolgom.

Magdi, akivel feleségem újra kibékült, vagy legalábbis közeledik hozzá, - mivel a korábbi atrocitások miatt nem járok a kozmetikába – úgy fogalmazott, hogy úgy néz ki Viktor, mintha te már élveznéd a szenvedést. Ne gyötörd magad! Akarj már végre boldog lenni! Kata is ezt a nótát fújta, és más szavakkal, de Zsuzsa is ide lyukadt ki. És mindnyájan egyetértettek abban, hogy szép dolog volt a nagy szerelem Eszterrel, a dualitás is egy nagyon szép dolog, de a Jóisten biztos nem várja tőlem, hogy most “szent szüzességben” aszaljam magam. Inkább úgy tudnék a Jóisten hasznára válni, ha belesodródnék egy olyan kapcsolatba, ahol elfogadnak olyannak, amilyen vagyok, nem akadályoznak, hanem inkább támogatnak Istenszeretetemben, ahol elfogadják a bennem felgyülemlett szeretetkiárasztási többletet, melyet eddig gyógyításokban, más emberi kapcsolatokban vezettem le.

Nehéz lépés volt, de beszedtem szobámból, és irodámból Eszter fényképeit, és egy nylonzacskóban archiváltam. Úgy gondoltam, könnyebb lesz az egészen túltenni magam, ha legalább a fényképe nem lesz végig az orrom előtt. Szörnyű érzés volt, mert lelke sírt közben, hogy miért teszem el, de megmondtam, picim, te nem tudtál elég erős lenni, én most nem várhatok időtlen időkig, míg összeakadunk. Nem szeretlek kevésbé, csak ezt az állandó rád gondolást, sóvárgást akarom elkerülni. Így aztán Eszter lelke is megnyugodott, de az enyém még nem, mert rájöttem, van egy komoly akadálya annak, hogy én egy hölggyel lelki kapcsolatra lépjek.

Finoman mondva nem sportszerű, meg lelkiismeretemmel is összeegyeztethetetlennek tartanám, hogy lelkemben azon a helyen, amelyik minden férfi lelkében csak egyetlenegy nő számára van fenntartva, Esztert tartanám, és jövendőbelim pedig eggyel alacsonyabb régióba kerülne, és ha Eszter valamikor felbukkan, akkor, akkor… Akkor mit csinálok?

Megjött a régi szerelmem, az igazi, a duálpárom, te meg szívem, hát kösz az eddigit? Hát szóval ezt nem lehet megtenni, egy ilyen cselekedettől Eszter is, meg a Jóisten is émelyegne, ez sportszerűtlen, csúnya, erkölcstelen, szeretetlen dolog volna, ezért az egyedüli járható megoldás, hogy szabaddá teszem azt a bizonyos exkluzív helyet, kvázi bejelentem, tudatosítom magamnak annak megüresedését, és azt mondom, szabad a pálya, aki megfelelő, és persze én is megfelelő vagyok neki, az betöltheti.

De honnan tudjam, hogy ki lesz az? Honnan ismerek rá, hol lelek rá? Megint a Legszentebbhez fordultam, aki tömören így válaszolt: “Az lesz az, akiben Engem a legjobban megtalálsz!” Ja, drága Mennyei Atyám, de okos vagy, de drága vagy, olyan klasszul megvilágítottad előttem az utat! Hát persze! Ez oly világos, hogy csakis Istenszerető leány, asszony jöhet számomra szóba.

Nem feltétlenül imakörös, napi áldozó, tehát nem a forma a lényeg, hanem a tartalom, hogy a Jóisten a szívében éljen. Azt meg lehet érezni már egy kilométerről is, hogy kiben, mi lakozik. Ezen a területen még tovább finomodott érzékelő képességem. Bobarcs jöhetne szóba, oda kéne eljárogatni, úgysem voltam még ott misén, Frovalinéknál is annyi mindenki megfordul, ott is vannak csupa szív emberek, de hogy nem diszkóban, vagy szórakozóhelyen fogom az igazit megtalálni, az biztos.

Bár sosem lehet tudni, nekem az is elég egy ismerkedéshez, hogy valaki a lábamra lépjen, vagy rám tüsszentsen, öt percen belül már a világ összes titkait szívesen megbeszélem vele. Így aztán egyre többet sündörögtem Frovalinéknál, és hetente legalább kétszer tiszteletemet tettem. Zsuzsa, bár tiltakozott ellene, meg nem tudott róla, igen jó médium volt, és kezelés végén sokszor mondott olyasmit, ami biztos voltam, hogy jó forrásból származik.

Én is csodálatos tapasztalatokat szereztem, mint a jelgyógyászat alanya, mert Gergő tanácsára egy-egy szervre, testrészre is megcsináltuk a jelgyógyászatot, és ilyenkor koncentráltabb volt, egy helyen, de jobban hatott. Amikor például a hátam felső régióira, részben nyakamra kaptam, akkor kezelés közben úgy rám jött a káromkodhatnék, hogy alig bírtam visszafogni magam. Közben torokcsakrámban melegséget, forróságot érzékeltem.

Nem a nyakasság, a makacsság, mint Edit mondta, hanem az elfojtások blokkolták az energiaáramlást a torokcsakrámban, és amiatt merev nyakam. De ahogy ezekkel a káromkodási ingerekkel birkóztam, hirtelen forróságot, zsiborgást éreztem deréktájon, a kettes csakrámnál, mely félreérthetetlenül jelezte, hogy a szexuális elfojtás is a “nyakamra ment”.

Amikor a hátamat kezelte, csak úgy repültek a hátamból a nyilak, a beleszúrt kis szúró, vágóeszközök, és a Jóisten Zsuzsán keresztül szinte ugyanazt mondta, mint nekem direktben, hogy fel kell dolgozni, és el kell engedni a múltat. Pár napja csak, igazán közelmúlt még, hogy Edit felhívott és viszonylag udvariasan figyelmeztetett, hogy 180 helyett bizonyára tévedésből 175 ezret adtam föl neki a postán. Már azt is nehezményezte, hogy postán adom fel, úgy vélte bizalmatlanság, és biztos elfelejtette, hogy ő fenyegetett meg, hogy “kicsinál” egy jó ügyvéddel.

- Editkém, azt az ötezret én a kártérítés miatt vontam le.
- Milyen kártérítés?
- Hát tudod, a kép miatt.
- Az a vacak képkeret, nem ér többet háromszáz forintnál.
- Eszmei érték, Editkém! Eszmei érték!

Na erre aztán elszabadult a pokol, és Edit annyi mindennel fenyegetett, hogy úgy döntöttem, még a közös vagyon negyedét sem fogom firtatni, mert ha Edit “beindul”, kő kövön nem marad. Még ezen a napon, délután begyulladt a bal könyököm, és Zsuzsával találtuk meg a dolog nyitját. A könyök - gondoljunk a könyöklő típusú emberre - az önérdek érvényesítés szimbolikája a testpszichológiában. Tehát önérdekem érvényesítésével van bajom. Amikor Zsuzsa megkezelte a könyökömet, belső látással egy római falikutat láttam magam előtt, és a falikúton levő domborműves fej szája mozgott, és azt mondta, amíg saját érdekemet védem, tehát nem megyek túl a védelem határain, addig nem léptem át a krisztusi szeretet határait sem.
Majd határozottan folytatta: “Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ha önmagadat nem szereted, felebarátodat sem tudod szeretni!” Mennyire igaz, és mégis hányan tesszük ezt, nyuszik vagyunk, nem merünk érdekeinkért kiállni, mert úgy tartjuk, ez szeretetlenség, nem szabad ellenállnunk, béketűrés címén elviselünk, lenyelünk mindent. Mennyire igaza van Pali bácsinak, amikor azt mondja, tévednek, akik azt hiszik, keresztény = hülye.

Tehát itt nem álltam ki az érdekeimért, és lám, még ez is baj, ez is tökéletlenség, pedig milyen jól hangzik, hogy csak pár ruhával jöttem el, mindent nekik hagytam, mennyire keresztényietlennek tűnik, hogy a közös vagyonnak legalább egy részéért kiálljak. Nem az a baj, nem azért gyulladt be a könyököm, mert csak a közös vagyon negyedrészét kértem, hanem azért, mert amit jogosnak éreztem, azért a negyedért sem mertem kiállni. Mint a nyuszi, behúztam fülem, farkam, mert a feleségem egyet toppantott, és rám rivallt.

Amikor a falikút eltűnt, váratlanul megint bizsergést éreztem derekamban, majd brazil, vagy mulatt, olyan faros-bögyös leányok-asszonyok kezdtek fűszoknyában táncolni, és szemlátomást kellették magukat nekem. Ebből rájöttem, ez annak képi bemutatása, hogy önérdekemre a vágyaim vonatkozásában is tekintettel kell lennem, és az, hogy aszkézisben várok Eszterre, az nem az igazi út.

Tehát a bal könyök kilőve, a bal kisujj, az a feleség, olyan kis testrészre nem kérünk külön kezelést, azzal nincs sok baj, lássuk a bal térdet. Itt megint érdekes választ kaptam, ugyanis a térd a család, otthon a testpszichológiában. “ Az otthon nem egyenlő a négy fallal”. Sokat szenvedtem ugyanis, hogy a bérelt lakást valahogy belengte az átmenetiség hangulata, olyan vándornak, átmeneti szállásnak, turistaszállónak, munkásszállónak éreztem, ahol egy szöget sem érdemes a falba verni, hisz tán holnap továbbköltözöm.

A hang folytatta: “Otthonod akkor van, ha családod van” Egyből beugrott kis családom, gyermekeim, feleségem, helyesebben volt feleségem, ahogy újabban nevezni szoktam. Hol van nekem most családom? Gondoltam tovább. Itt vagyok egy idegen szobában, ők meg nézik a tévét, ahogy minden nap szokták, és talán nem is gondolnak rám, hisz a fiúk alig jelentkeznek, Böbe rám sem hederít, Edit meg jobb, ha nem hederít. A hang folytatta: “Családod nem akkor van, ha ők szeretnek téged, foglalkoznak veled, hanem ha te szereted őket. Ahhoz pedig ők nem szükségesek, csak te.”

Ezzel megoldódtak ilyen gondjaim is, hisz akár rám nyitják az ajtót, akár nem, akár felhívnak akár nem, innen szerethetem őket, imádkozhatok értük, anyagilag gondoskodhatok róluk, és akkor tartalmilag van családom, még ha formailag nincs is. Editet kivédeni nem tudom, mert ha odamegyek, belém mar, sajnos nem tudom szebben kifejezni, és ez nem vád, hisz tisztáztuk, csak szerepet játszik, ha meg nem megyek, akkor rossz apa vagyok, mert nem törődök a gyerekeimmel. Marad keresztem cipelése, melyet azért nem viszek egyedül.

A bokám az a régi nóta, az összes tünet onnan indul ki, mint valami karmester velük együtt vonul vissza, vagy lép a színre, ha fájdalmaim erősödnek. A lábfejem, a lábujjtőcsontok, melyektől olyan fájdalmas lépni, azt jelzik, hogy sajnos fájdalmasnak, nehéznek élem meg az életben megtett lépéseket, így figyelmeztetőül a lábammal megtett lépések is fájdalmasak. Reggelente annyira fáj a bokám, hogy képtelen vagyok lábra állni, kell egy negyed, vagy fél óra, mire fél lábon szökdécselésből, ugra-bugrából bicegésre, közepes sántításra tudok váltani. Nehezen tudok lábra állni, itt is csak ki kell nyitni a fülét az embernek, hogy tünetei nyelvét megértse.

Hüvelykujjaim is gyulladtak, amelyekkel megragadok, megfogok valamit, tehát fájdalmasnak élem meg, ha egy témát, egy dolgot meg kell ragadnom, és így a kezemen is jelez a tünet. Csodálatos, jó tanító a test, értem is a tünetek nyelvét, csak annyira visszahatnak a fájdalmak lelkemre, hogy nincs erőm lelkemen dolgozni. Valami kiutat kell találnom, mert így a macska megharapja a farkát, ún. ördögi kör alakul ki.

Ráadásul, nem elég a családból kiszakadtság, nem elég Eszter lebombázása, nem elég, hogy vonaglok, totyogok, csoszogok, mint Csoszogi az öreg suszter, még osztrák főnököm is megváltozott, egyik napról a másikra elégedetlen munkámmal, és úgy fogalmazott, hogy “ilyen alapon nem vagyok hajlandó magával együtt dolgozni”, tehát kilátásba helyezte, hogy útilaput köt a talpam alá.

Akkor éreztem úgy, hogy megnyílik alattam a Föld. Mi jöhet, mi zúdulhat még rám? Maga alá temet majd a sok gond? Nem lesz munkám? Sántítva nem kapok állást? Elfogy a pénzem, és kukázni kényszerülök? Na bumm! Isten soha nem hagy el! Ha Ő, aki hajam szálát is számon tartja, nem avatkozik be, akkor az lesz a legjobb nekem. Áldassék az Úr!