HAJNALKÁBAN JÖN A HAJNAL?

 

 

Léna sem bizonyult a nagy Ő-nek, annak ellenére sem, hogy a feng-shui tanfolyamon sem hozott össze jövendőbelimmel. Próbáltam az általam elképzelt vágykép alá illesztgetni az ő képét, de csak hasonlóság volt, nem egyezőség, és ami lényeges, nem éreztem szívemben azt a bizonyos vibrálást, ami minden nagy Ő-vel való találkozás kísérőjelensége. Lénának nagyon szimpatikus, végtelenül szeretetreméltó a természete, de tudtam, nem róla álmodtam. Fitos orrával, huncut csillogású szemével, váratlan beköpéseivel, szókimondásával belopta magát így is a szívembe. Megkérdezte, hogy legközelebbi találkozásunkra elhozhatja-e tesóját, magyarán mondva nővérét, és egy érdekes, mosolygós, de mosolya mögött fájdalmat hurcoló, festett szőke asszony képében üdvözölhettem a tesót.

A legtöbb nőben van valami, ami elárulja, sugározza belőle, ha tartós kapcsolatban, házasságban él, foglalt vagyok, megközelíthetetlen vagyok, vagy foglalt vagyok, de mégis megközelíthető vagyok. Messziről felismerhetők a családanyák, arcukon a gyermekekért való aggódás, a férj kiszolgálása, és az önmaguk elhanyagolásának redőivel, akikből sugárzik, hogy minden energiájuk egy bizonyos körhöz, családjukhoz kötődik, és hogy egész életük, létük családjuktól függ.

Ezért volt oly fura látvány Hajni, pontosabban Hajnalka, mert külseje alapján kortalanak tűnt, lehetett 22, de akár önmagára vigyázó negyvenes is, noha nem volt egyáltalán kifestve, hajfestése is csak árnyalaterősítést szolgált, és egyetlen ékszere lehelet finom, szinte átlátszó arcbőre volt. Hangja kicsit rekedtes, a női hangspektrum férfias felé tartó szakaszának határán, hegyes orra, keskeny, széles, érdekes hullámú ajka, hatalmas barna szembogara, pamut köntösruhája és hegyes orrú csizmája különös jelenséggé tette. Látszott, hogy nem Vogue-ból öltözködik, mégis valami különös méltóság sugárzott belőle.
Kortalanságához a függetlenség, autonomitás, és önmaga öntudatos vállalása párosult, ami mindenkiben érdeklődést, vonzalmat ébreszt. Barbara Streisand kiváló példa erre, aki világsztár lett, de nem rendkívüli szépsége, hanem szuverenitása, és önmaga vállalása miatt. Hajni nem manökenes szépség, mégis első pillantásra vonzó annak, aki belát a színfalak mögé. Léna csak annyit mondott, hogy valami kacsalábon forgó házban lakik, amitől minden látogató hasra esik, és mégis boldogtalan.

Elbeszélgettünk, megkezeltem mindkettőjüket, és hogy, hogy nem, Hajnalka már az első találkozáson jobban vette az energiát, valahogy jobban rám tudott hangolódni, mint Léna. Igyekeztem megérteni problémáját, de annyira érthetetlennek tűnt, hogy mi lehet zavaró egy nagy házban, meg hogy kié a ház, hisz én is bérelt lakásban lakom, és egyáltalán nem zavar, hogy sajátom, vagy nem sajátom, ha nagyjából elférek benne.

Jó, persze, nyomasztó is lehet egy túl nagy épület, de lehet azt csak részben is használni, vagy valahogy függetleníteni magunkat. Arról nem beszélve, hogy majd leültem a földre, amikor kiderült Hajnalka öt, ismétlem öt gyermeknek adott életet, ma, amikor egyet-kettőt is nehezen vállalnak, és dicséretére legyen mondva, sem el nem hízott, sem nem lett külseje nyúzott, noha semmilyen kozmetikázás nem látszott rajta. Annyi gyereknek meg pláne kell a tér, de hát talán a feng-shui gyógyszer lesz rá, így megbeszéltük, elviszem Fravolin Pistát szakértőként magammal, hisz Pista gyakran társult autómba budapesti kirándulásaihoz.

Hát valóban irdatlan nagy hodály volt a félkész épület, a Nagykőrösi út egyik mellékutcájában, de legalább útba esik, nem kerülő, gondoltam, amikor beléptem a rozoga kertkapun. Az alsó szint még beépítetlenül állt, a felső szinten pedig középen egy hatalmas, különleges geometriájú társalgó volt, melyből a nagyléptékű háló és gyerekszobák nyíltak. Valóban egy kicsit elvétette a léptéket a jóember, Hajnalka férje, hiszen 80 m2-es gyerekszoba ma, Magyarországon, ahol én is ötödmagammal éltem 67 m2-en enyhe túlzás.

Persze ha bírja valaki pénzzel, az más dolog. Megkezeltem kézrátétellel az egyik szobában Hajnalkát, míg Pista felmérte a terepet, majd helyet cseréltünk, Hajnalka elvonult Pistával feng-shui megbeszélésre, én pedig a társalgóban rögtönzött kiselőadást tartottam gyermekeinek. 50-100 Ft-os díjakat tűztem ki, kiskút körül kistyúk fut, sárga bögre, görbe bögre, mit sütsz kis szűcs, tán sós húst sütsz, kis szűcs, Moszkvics slusszkulcs, az ipafai papnak fapipája van, azért az ipafai papi pipa, papi fapipa… és így tovább.

Ezután Uri Gellert megszégyenítő bűvésztrükkömet adtam elő, mintha hüvelykujjamat széttépném, s utána összeragasztanám, mozgattam füleimet, végül elénekeltem a Holló színház műsorából Galla Miklós produkcióját:

Sajnos egy menyét van az orromban.
Sajnos egy menyét van az orrában
Hogy mászott be nem tudom, de most hogy ott van fáj nagyon,
Ezenkívül sokkal rosszabb lett a szaglásom, szag – lá – som
Az orromban a menyét miatt van túlsúly
A menyét feje kilátszik ha orrot fúj
De mégis jobb a helyzetem, mint például a múlt héten,
Amikor egy krokodil volt az orromban benn ott – volt – benn
Újabban egy orangután környékez, állatokban igen gazdag környék ez,
Az orangután otromba, s ha beugrik az orromba
A tekintélyem akkor végleg le lesz rombolva rom – bol –va
Jaj, a menyét az oromban van
Jaj, kinn a feje,
Jaj, nem tudom kifújni, jaj, jaj.

A szép sorban ülő, feszülten figyelő gyerekek, Léna, pécsi Mama, a gyermekek anyai nagymamája, s az időközben előjött Hajni és Pista is dülöngéltek a nevetéstől. Bámulatosan tudja inspirálni az embert, ha érzi, hogy a közönség vevő a produkcióra, így előadtam a Floridai tengerpart Miamiban c. számot is, melyben unatkozó milliomosok igyekeznek sajnáltatni magukat, meg az Érdekes emberek-et is, melyben egy dadogós riporter interjúvol meg egy méhészt.

Mivel ingyen “dolgoztunk”, vacsorát is kaptunk, melyet már két kicsivel, az ikerpár Artúrral és Pamelával az ölemben fogyasztottam el. A gulyásleves után piskótatekercs következett, melyből a csöppségek apró darabkákat törtek, és a számba dugdosták. - Tessék, egyél, itt a kis majom! Hát a szívem majd szétrepedt a boldogságtól. Miközben az aprókkal az ölemben vacsoráztam, Esmeralda és Kunigunda, Esmi és Kuni – az ötödiket Henriknek hívták – a székem alatt, a lábam között bújócskáztak ki és befelé, miközben meg-megcsiklandoztam őket.

Amikor aztán az estebéd végén felálltam, lábaim valahogy terpeszbe kerültek, és a gyerekek, mint valami száguldó körkörös vonatszerelvény, iszonyú gyorsasággal elkezdtek négykézláb körözni egymás után, miközben az épp alattam elhaladót vagy megcsiklandoztam a hóna alatt, vagy megkrampsliztam a fenekét. A gyerekek visongattak, kacarásztak, az asszonyok mosolyogtak, én hajlongtam, izzadtam, de elememben voltam.

Elfáradtam egy kicsit, leültem egy székre, mire Kuni a fülembe súgta: - Bácsi, menyét van az orrodban! Válaszoltam, hogy az még mindig jobb, mintha egy kutya lenne az orromban. - Kutya van az orrodban! - Az még mindig jobb, mintha disznó lenne az orromban. - Disznó van az orrodban! Az még mindig jobb, mintha egy tehén lenne az orromban! Tehén van az orrodban! Pajkoskodtak tovább. - Az még mindig jobb, mintha egy bálna lenne az orromban! Így lett aztán vonat, Lánchíd, Gellérthegy, rókaláb, majd jobb témák híján kaki, és egyéb vidámság az orromban.

Sose hittem volna, hogy még egyszer ilyen szituációba kerülök. Egész életemben szerettem a gyerekeket, és arra számítottam, legközelebb csak nagypapaként lesz módomban kicsiket dajkálni. Még a hátfájásom is elmúlt, vagy legalábbis csökkent, állapítottam meg, amikor Pistával beszálltunk hűséges Daewoomba. Még az autóba való beszállás előtt valami furcsa zajra lettem figyelmes, mint amikor az eső kopog az ablakon, hát ott áll az egész csipet-csapat, a kis menyétek, mint az orgonasípok, és nekünk kopognak, integetnek, tüntetően jelzik, hogy milyen jól érezték magukat velünk.

Demjén Rózsi, a göndör hajú sztár száma jutott az eszembe: - Ha elindul a vonat, a szívem majdnem megszakad! És bizony még sohasem volt oly nehéz elindulni benzines öszvéremmel, mint azon az estén. Lassan kezdtek csak elpárologni, elillanni tudatomból az est emlékei, amikor már Kecskemét felé közeledtünk, és a rádiótelefon csörgött. Hajnalka volt női, asszonyi gondosságával, aggódásával, szeretetével, hogy a nagy ködben sikeresen hazaértünk-e.

- Hajnikám, itt vagyunk már a kertek alatt, nagyon jól éreztük magunkat, nagyon köszönünk mindent, és ez a telefon, ez az érdeklődés nagyon jól esett. Te egy csodálatos asszony vagy, nagyon szeretlek.

Alig hogy kimondtam, már haraptam volna a szám szélébe, mert a vonal túlsó végén zavart csend jelezte, hogy Hajnalka valahogy nem értette, vagy nem jól értette mondatomat. A csuda vigye el, bosszankodtam, de hát ilyen vagyok, olyan hamar kicsúszik a számon, hisz szívemben van az egész világ, és akár tolakodásnak, akár valamiféle bíztatásnak veszi, félreérti mondatomat, aki nem felebaráti szeretet hall ki belőle.

A világmindenségben mindenkire visszaszáll saját tette, gondoltam, amikor Léna egy héttel később felhívott, volna-e kedvem színházba menni. Épp elindultam volna hazafelé, de mindig szerettem a spontán dolgokat, nem is voltam már ki tudja mióta színházban, így igent mondtam. Léna a Tália színházban ügyelő, s mint színházi dolgozó be tud csempészni közvetlenül az előadás kezdete előtt.

Pénzért meg ugyebár akárki beülhet egy színházba, de becsempésztetni, az egy külön kaland. Megörültem, hogy igent mondtam, s már a színház közelében voltam, amikor eszembe jutott, hogy nem beszéltük meg, hol fogunk találkozni Lénával. - Én már láttam a darabot, a tesóval mentek, várd meg a művészbejárónál. Pörgött Léna nyelve, és most én voltam döbbent csendben, mert valahogy nem erre számítottam. Valami fura előérzetem volt, ami bevált, mert Léna folytatta: - Pesztrálnom kell a ti kis bimbózó szerelmeteket!

- De Léna, idefigyelj! Én azt nem úgy gondoltam, nem úgy mondtam Hajninak a telefonban! – Nyöszörögtem kétségbeesetten. - Kérlek, mondd meg ezt neki, nehogy valami ilyesmire számítson tőlem. – Rimánkodtam Lénának.

Kedves, szimpatikus az asszonyka, a kis menyétek is ennivalók, de nem érzem szerelmesnek magam. Valami vibrál nagyon finoman közöttünk, nem tudom, hogy mi, de ezt nem merném szerelemnek, még embrionális állapotúnak sem hívni. Legfeljebb zigóta.[1] Azt meg még mikroszkóp alatt is alig látni. És különben is. Mit kever-kavar Léna? Sose szerettem, ha valakit rám akarnak tukmálni. Lehet, hogy nővérének rossz a házassága, de ne engem pécézzen ki Léna megoldásnak, bármennyire is szereti tesóját.

Oldják meg konfliktusukat Hajni és Pali együtt, nem mindig a kapcsolatból kiugrás a megoldás. Trattner úr felmondott, még családomat sem tudom, hogyan fogom eltartani, nem hogy még öt gyermeket. Persze, mondtam Hajninak egyszer tréfásan, hogy menedéket nyújtok neki, meg a menyéteknek Kecskeméti kis garzonomban, amikor azt emlegette, hogy elege van Paliból és robbant, de azt átmeneti megoldásnak gondoltam. Szikla nagyságú kő esett le a szívemről, amikor aztán közvetlenül az előadás előtt felhívott, és sokat mondóan így szólt: - Kimostalak! Hallod? Kihúztalak a csávából.

Így Hajnival nyugodtabban néztem végig az előadást, és megkönnyebbülésem örömében meghívtam Hajnit, és a munkáját befejező Lénát egy kínai étterembe, és haza is fuvaroztam őket. Ennek ellenére óvatos voltam, és amikor következő héten Hajni felhívott, hogy benézek-e hozzájuk, határozottan rákérdeztem, van-e testi-lelki problémája, mert gyógyítani nagyon szívesen, de dumcsizni most nincs energiám. Kicsit talán kemény is volt a hangom, de nem szabad, hogy rám szokjanak, mint egyfajta kábítószerre. Ritkítanom kell az odajárást. Gyöngyinél, Tandari Éva barátnőjénél is így kezdődött, aztán majd megfulladtam görcsösen szorító szerelmétől.

Hajni iszonyú zavarba jött, valami olyasmit motyogott, hogy nyugodtan mehetek olyankor is, amikor a párja is otthon van, és ekkor jutott először eszembe, hogy sohasem láttam ott férfit a háznál. Abban maradtunk, hogy ez a hét kimarad, és örültem, hogy a veszély korábban magasan tornyosuló hullámai csillapodni látszottak.

Alig rázódott helyre ez a téma, Léna fordult segítségért hozzám, mert Hajni úgymond becsődölt, csak fekszik az ágyban, nem beszél senkivel, nézi a mennyezetet, így menekül problémái elől. Hátha ki tudom billenteni, hátha ki tudom zökkenteni. Kiderült, hogy Hajni szinte gyűlöli már a házat, és szerinte a ház is gyűlöli őt, és most ennek következtében elfagyott a beépítetlen alsó szinten a vízvezeték, így se főzés, se mosakodás, se vécé, se semmi, és ilyenkor nagyon hitványul tudja magát érezni az ember. Ráadásul a szomszédok megértő segítségére sem lehet számítani, mert az eget ostromló gőgös bábeli torony magára vonta a szomszédok irigységét, ellenszenvét, haragját.

Hajnit sikerült néhány kedves szóval helyrebillenteni, vagy legalábbis megindítani a nyugalom irányába, s amikor erről referáltam Lénának, elmondta, a gyerekek apja egy magyar származású francia állampolgár, huszonöt éve Párizs mellett él feleségével, nagy leányával, jómódú gabonakereskedő, aki üzleteit az óhazában köti, Hajni csak élettársa, melyről a bolgár származású feleség tud, és számító okossággal hallgat.

Pál ingázik a két ország és a két asszony között, bár szíve Hajnihoz köti. Nyolc éve rendületlenül szerelmes belé, a világ végére is utána menne, lehozná neki a csillagot is az égről, csak nagyon a maga módján. Nem azt a csillagot, melyet Hajni barna szempárja kémlel, hanem amit Pál a legjobbnak, legszebbnek talál, és ebből adódnak konfliktusaik is, hisz Hajni rab madárnak érzi magát egy aranyketrecben.

Összevásárol Pali mindent, építi ezt a behemót lovagvárat, hisz szíve választottja a bérlakásokban töltött évek után fészekre vágyott, de nem lehetett véleménye sem az épület, sem a belső elrendezés, sem a lakberendezés témájában, és mivel Pali például a függönyt nem szereti, így függöny nélkül kénytelen élni , pedig asszony függöny nélkül olyan, mint katona puska nélkül. A kettő elválaszthatatlanul egybetartozik.

Szegény ember. Majd megszakad, hogy meghódítsa Hajnalkát, és persze pontosan az ellenkezőjét éri el. És még mártírnak érzi magát, aki több hálát, szeretet, odafigyelést érdemelne. Ő még nem ismeri, hogy aki meg akarja nyerni… elveszíti azt, aki elveszíti… megnyeri azt. Pont görcsös igyekezetével, izzadságú küzdelmével sodródik Hajnalka szívétől mind messzebbre, ráadásul birtoklásvágy féltékenységben is megmutatkozik, és féltékeny saját gyermekeire is, de horribile dictú, még a kutyát is elüldözte ebből az okból a háztól.

Mert érezte, látta, Hajni milyen szeretettel simogatja az oktalan állatot, melynek más célja nincs, mint gazdáját mind boldogabbá tenni, szolgálni, annak kívánságát lesni. De hát Pali még nem ül fordítva a lovon, ezért boldogtalan, és lesz is addig, míg csak kapni, és nem adni akar szeretetet.

Léna aztán témát váltott, elmondta, hogy húsz (!) négyzetméteres lakásban lakik, és egyszer majd meghív lakását megnézni. Hümmögtem valamit a gondolatra, mert valahogy ódzkodtam magamban attól a gondolattól, hogy Léna lakására menjek. Sok nőnél, asszonynál voltam már lakáson, de valahogy a szerepem mindig egyértelmű volt. Léna jelenleg független, talán meg is érezte rajtam, hogy egy darabig jövendőbelimet véltem felfedezni benne.

Azonkívül Léna egész lénye sűrűn át van itatva a női princípiummal, ami a gyakorlatban fekete harisnyában, fekete miniszoknyában, testhezálló, feszes tűzpiros pulóverben mutatkozik meg, és szinte elkerülhetetlenül érzékiséget ébreszt az emberben. Léna megérezhette tartózkodásomat, és elmondta, sok férfi aludt már lakásán. Na erre aztán még jobban kiakadtam. Már önmagában a sok férfi kifejezéstől borsózott a hátam, hát még az aludt szó, s az jutott eszembe, szép Léna őszintesége, de ezt azért megtarthatta volna magának.

Léna megint olvasott gondolataimban, és nevetve válaszolta, hohó, nem úgy aludtak nála férfiak, ő szigorúan közli minden ilyen estben, hogy merre hány méter, és megnézheti magát, aki ennek ellenére nála olyasmivel próbálkozik, ami szándéka ellen van. Így is fura dolog, gondoltam, majd nevetve hozzátettem, hogy részemről nem vállalnám az ilyen ott alvást, mert nem vagyok biztos benne, hogy meg tudnám tartani a házszabályt.

Nos, alig telt el egy hét, épp a Nagykőrösi útról hajtottam az M 5-re kifelé, amikor csörgött telefonom, és Léna sejtelmes, fátyolos hangon érdeklődött, hogy merre járok, mert eszébe jutott, hogy meghív lakásába. Na abból te nem eszel, gondoltam magamban, és rögtön éreztem a gombócot a torkomban, mint minden esetben, amikor az ösztönszerű testiséggel akár gondolatban, akár képen látva kapcsolatba kerültem.

Nem szabad elmennem Léna lakására, morfondíroztam, mert az ágyában végzem. Talán a sors keze volt, talán véletlen, de Vecsés előtt megszakadt a vonal, mert egy rövid szakaszon nincs átfedés, így még azt is megúsztam, hogy a meghívást vissza kelljen utasítanom. Majd visszahívom Kecskemét előtt, valamit kolbászolok, hogy technikai hiba volt, kellemes hétvégét kívánok, s már meg is úsztam a veszélyes helyzetet, fundáltam ki magamban.

Ahogy azonban beértem Vecsésre, átfutott a fejemen egy gondolat, huszárosan megfordultam, és elkezdtem száguldani vissza, Budapest felé. Majd megmutatom én, hogy tudok uralkodni magamon, majd megzabolázom én a paripáimat, mi az, hogy félek elmenni Lénához, igenis elmegyek. Léna tágra nyílt szemekkel, örömmel fogadott, és miután elmagyaráztam jövetelem körülményeit, elkezdtünk a férfi-női kapcsolat rejtelmeiről beszélgetni.

Elmagyaráztam Lénának, hogyan jöttek létre a bűnbeeséssel a két-ségbeesésel a duálok, s hogyan keresi mindenki elveszett másik felét, hogy visszakerüljön abba a mennyei boldogságba, mely minden ember lelkébe bele van írva. Minden szerelem egy próbálkozás elveszett felünk megtalálására, és azért Istenhez vezető út, mert csak a megtisztult szellemek, szellemfelek találják meg, ismerik fel másik felüket.

De ez is csak mellékes, mint a reinkarnáció, a lényeg a szeretet megélése életünk során, a duálok többsége nem a Földön, hanem a szellemvilágban találkozik, s egyesülniük is csak ott lehet. A férfi és nő közötti testi kapcsolatról pedig változatlanul az a véleményem, hogy szeretkezni csak egymást szerető embereknek szabad. Minden ember lelkében van egy hely, ami egyetlenegy másnemű számára van fenntartva, aki ott, azon a polcon, piadesztálon van, azzal szabad testi kapcsolatot létesíteni, de csak a lelki-szellemi egység anyagi vetületeként, különben ott tartunk, ahol a kutyusok.

Léna figyelmesen végighallgatott, aztán fejét csóválva kijelentette, hogy valami nem stimmel. Nem stimmel, nem stimmel, mi nem stimmel egy ilyen pompás gondolati építményben? Ezt még senki nem vonta nálam kétségbe, dohogtam Lénának. Léna ártatlan bájjal, a legnagyobb természetességgel csicseregte szemembe: Ná-lad nem stim-mel va-la-mi é-de-sem!

Júj, és még ez a hangsúly is! De olyan kedvesen mondta, még csücsörített is az ajkaival hozzá, hogy nem lehetett rá haragudni. Ebben a pillanatban átfutott rajtam egy kép, egy gondolat, egy szikrányi megvilágosodás (micsoda sötétség lehetett és lehet bennem, hogy ennyiszer vagyok képes megvilágosodni), és rájöttem, rádöbbentem, a külvilág még csak hagyján, magamnak hazudtam a legnagyobbat, amikor azt hittem, úgy állítottam be, mintha én az előbb elmondott eszme hű megvalósítója volnék.

Való igaz, hogy világ életemben értékesebb volt szememben a szerelem a testi vágynál, de kamaszkoromtól utóbbi is alaposan helyet kért és kapott bennem, és csak önáltatás, hogy ezt ki tudtam magamból söpörni. Mire is hívta fel Kata a figyelmem? A mindenség is megtűri, nem veti ki magából a rosszat, nekem is meg kell tűrnöm magamban, el kell fogadnom, hogy van bennem még agresszió, és ezek szerint testiség, érzékiség, szimpla ösztönös szexualitás iránti vágy is.

Van bizony, van vastagon, s ha elfojtom magamban, démonként tér vissza, és csak zaklat, míg ha elfogadom, megtűröm magamban, s a sötétség magamban elnyomása, konok kikergetésével való próbálkozása helyett a világosság felé fordulok, maga a világosság fog megtisztítani. Hirtelen lendülettel szólásra emelkedtem, és bevallottam az egészet Lénának, sőt hozzátettem, hogy őt, magát nagyon kívánatos nőnek tartom, sőt, hogy meg is kívántam.

Amint kimondtam, megszűnt az egész démonnak lenni, torkomból eltűnt a gombóc, nem féltem már, hogy Léna ágyában landolok, s mivel nem féltem tőle, nem is következett be. Megöleltem, kapott két búcsúbuszit, a lépcsőházban kacarászva mesélte, hogy a “halála” volt, amikor élettársa a lépcsőházban, na hogy is fejezzem ki magam, csiklandozgatta, és amikor kikanyarodtam a parkolóból, hosszan elgondolkozva nézett utánam.

Hajnalkáék a karácsonyt és szilvesztert egyedül töltötték, párja ilyenkor I. számú családjánál tartózkodott, így aztán karácsony előtt egy nappal, meg harmincadikán is ellátogattam hozzájuk. Betegre nevettük magunkat a menyétekkel, dicsértem Hajni, meg pécsi mama főztjét, szóval jól elvoltunk. Azt lerögzítettem, hogy a Szentestét a Jóistennel kettesben töltöm, a szilvesztert meg szintén magam, legalábbis lent Kecskeméten akartam megülni, és Hajni óvatos kérdései elől ügyesen kitértem.

Hajni sorsa nem hagyott nyugodni, akárhol voltam, egyre többször eszembe ötlött, hogyan tudnék segíteni neki. Mélyen éreztem, hogy férje ugyanolyan beton kemény, mint feleségem a maga műfajában, és hogy Hajni ugyanúgy nyel, mint én tettem, ameddig bírtam. Hajni egyre többször célozgatott rá, hogy robbantani fog. Legutoljára Pali az ágyról is lelökte egy vita hevében, és Hajnal olyan típus, hogy sokáig nyel a béke kedvéért, majd egyszer csak kiszámíthatatlanná válnak reakciói, és olyankor bármire képes. Akár egy szál ruhában öt gyerekkel, egy fillér nélkül kiállni az országútra autóstopolni, vagy bármi megfontolatlan, logikátlan cselekedetre, mert amikor az érzelem túlcsordul, az értelem, a ráció szinte teljesen kikapcsolódik nála.

Mondtam neki, hogy kommunikáljon Palival, de hálátlan szerep ez, amikor magam is tudom, nálunk is milyen eredménytelen volt a kimondott szó. Ha nem próbál alkalmazkodni, állandó pokollá civakodássá fajul az életük, de ha tovább nyel, még nagyobb veszély fenyegeti az elfojtás képében. Hogy lehetne segíteni neki? Végülis oda jutottam, hogy azzal, hogy eljárogatok, egy-két napra megnyugtatom, erőt töltök belé, eljátszom a gyerekeivel, amit Pali nem tesz meg, valamennyit segítek, aztán a többi majd kiforrja magát.

Persze így fennáll a veszély, hogy - akármennyire is mondta Léna, hogy kihúzott a csávából, meg, hogy Hajnalka nem értette félre – Hajni a kelleténél erősebben kezd kötődni hozzám, s bennem látja a megmentőt, aki valahogy kimenti helyzetéből, megváltja szenvedésétől. És én nem akarok egy kapcsolat tönkremenetelének motorja lenni. Ugyanakkor kialakult bennem Hajni, és gyermekei felé valamiféle elkötelezettség, a segítő elkötelezettsége, aki nem hagyhat félbe megkezdett munkát, míg szükség van rá.

Lénával próbáltam konzultálni, de kitérő válaszokat adott, szerinte ő sem ismeri ki teljesen Hajni lelkivilágát, Hajni maga ásta gödörbe esett, hisz senki sem hajtotta erőszakkal Pali karjaiba, szülte egymás után a gyerekeket, s most itt áll a pácban. Mit számít az, hogy maga okozta, vagy nem maga okozta, segíteni kell, ez mozgott bennem, így aztán elhatároztam, a lelkiismeretemre bízom, mikor, mit, és hogyan teszek.

Lemásoltam egy pár szép kazettát Hajninak, hogy legyen lelket emelő zenéje, odaadtam Sík Sándor szép versét, mielőtt mentem hozzájuk, megkérdeztem, hogy kell-e valamit bevásárolni, igyekeztem apait-anyait beleadni a kezelésekbe, szóval tettem, ami tőlem tellett. Hajninak van egy sajátságos, fanyar humora, és már karácsony előtt óta elkezdett csókolomot köszönni nekem. Persze, hisz akinek kisgyermeke van, pont gyerekei végett, hogy tudják utánozni, gyakran köszön vele egykorúnak, vagy akár fiatalabbnak is csókolommal, szólítja szomszédját Gábor bácsinak, Kata néninek, így hát aztán úgy voltam vele, hogy csókolom, hát csókolom. Vettem a lapot, és én is elkezdtem csókolomozni.

Amikor hazaindultam Hajni mindig lekísért az autóhoz, nehogy a félkész alsó szinten, vagy a hepehupás udvarban elessek, és a búcsúpuszi időnként elég közép felé csúsztatottan sikeredett. Egy ilyen este, amikor az autóba beültem, átvillant fejemen, milyen érzés lenne szájon csókolni Hajnit, át is futott egy kellemes borzongás rajtam, aztán megráztam magam, és visszazökkentem régi kerékvágásomba, kedvesen integettem a lurkóknak, és tűztem hazafelé.

Egy hét múlva, délben makacsul befészkelődött a fejembe, hogy ma este megcsókolom, szájon csókolom Hajnit. Biztos, hogy ő is így akarja, valahogy olyan kézenfekvő, és mi történik ezzel, ez legyen a történelem legnagyobb bűne. Lerohantam az ABC-be, vettem egy méregdrága de szuperjó Aquafresh fogkrémet, meg egy még drágább Reach fogkefét és az estére készülődve elkezdtem ádázul mosni a fogam, mint az első randijára készülő kisdiák.

Kifundáltam azt is, hogyan fogom lebonyolítani. Amikor megérkezem, feltelefonálok Hajninak, aki majd bicegésem, botladozásom segítésére lejön, és a kivilágítatlan alsó szinten majd… Hát, ember tervez… mert feltelefonáltam, Hajni rá is érzett, hogy segítség kell, csak éppen 12 éves nagyfiát, Henriket küldte elém segíteni.

Amikor aztán megkezdtük a kezelést, s a kis menyétek ott ugrabugráltak, pufogtak, száguldoztak, mint a szélvész, Hajninak is megtettem bűnvallomásom, s elmondtam, milyen szándékkal telefonáltam, amikor megérkeztem. Csak a kicsik pörögtek körülöttünk, mégis valahogy képtelen voltam kifejezni magam, azt nyökögtem, hogy szaván akartam fogni odalent, de nem értette, milyen szaván, míg aztán nagy nehezen leesett a tantusz, amire elmosolyodott, és este lekísért, de felkapcsolta az alsó szinten a villanyt, így nem mertem próbálkozni.

A következő héten Léna ismét színházprogramot szervezett nekünk, s már majd kiugrottam örömömben a bőrömből, hogy Hajnalkával kettesben töltjük az estét, amikor kiderült, hogy a pécsi mama is jön. - Csak közénk ne üljön! Mondtam viccesen, és természetesen elfogadtam a meghívást. Léna önfeláldozóan vigyázott a gyerekekre, pesztrálgatta őket, akik ugyanúgy szerették, mint engem. Azért mondom, hogy ugyanúgy, mert rövid idő alatt gyors karriert futottam be a kicsiknél. Artúrnál már az is hatalmas nagy szó, hogy valakinek az ölébe ül, de hogy rátelepszik, és le sem akar szállni rólam, meg szétterpeszti a lábát az ölemben, és elkezdi nyalogatni az arcomat, mint egy kis boci, s végül hatalmas cuppanós puszival tetézi, az már nem sámli! Hajni is, pécsi mama is csak nézett. Pamela biliztetésre hívott, ami nagyobb megtiszteltetés, mint egy miniszterelnöki audiencia. Még édesanyja is csak akkor részesül e kegyben, ha pécsi mama nincs jelen, s most én is beelőztem e téren pécsi mama elé.

Kuni – horribile dictú – gyermeki közvetlenséggel azt mondta, cseréljük le aput a Viktor bácsira! Esmeralda szeme begyulladt, s az egyébként sajtkukacként izgő-mozgó, egyedüliként Palihoz hű gyerek több mint fél órát töltött kezem alatt és másnapra elmúlott kötőhártya-gyulladása. A szűkszavú, zárkózott Henrik, aki Hajni első kapcsolatából született, a horgászat révén volt megközelíthető, és nagy szónak számított, hogy szóba állt velem. Pamela, a másfél éves csöppség többség próbára tette a szívem, amikor gomb szemével, cseppnyi kis ajkával elém állt, amikor az ajtó felé igyekeztem, és azt mondta: - Ne menj haza! – Ne menj haza!

Ha vacsorához kellett gyülekezni, Kuni nyomatékként rászólt Esmeraldára: - Gyere! A menyétes bácsi mondta. Így aztán színházba menet nem is mehetett fel a menyétes bácsi, nehogy nagyon belendüljenek a gyerekek, és ne lehessen elszabadulni tőlük. A vígjátékot, melyben Gálvölgyi János nagyszerűt alakított, végighahotáztuk, az előadás alatt óvatosan jobbra araszoltam térdemmel, hátha hozzáérinthetem Hajni térdeihez, és ha valaki egy voltmérőt tett volna kettőnk közé, szerintem már nem is 220, hanem 380 volt energiája vibrált közöttünk.

Hajnaltól is kaptam egy kazettát, az ő kedvenc zenéivel, melyet hanyagul behajítottam a táskámba. Másnap reggel ólmos súllyal ébredtem. Későn is feküdtem le, meg ez a furcsa álom. Hajnival, meg pécsi mamával álmodtam, de az a vörös hajú, kifestett színésznő, aki majdnem teljesen levetkőzött a színpadon, az a sok buja mozdulat és célzás, álmomban mindig Hajni, és közém állt, és én meg igyekeztem elhessegetni.

Talán ettől voltam olyan fáradt, és megörültem, hogy az autónál eszembe jutott Hajni kazettája, s már induláskor betettem a magnóba. Alig hogy felcsendültek Richard Claydermann csodás akkordjai, lelkem húrjai is megrezdültek, és csodálatos látomásként Hajnalkát éreztem magam mellett. Eleredt a könnyem, elkezdtem kisírni magamból szívem minden bánatát, zátonyra futott házasságomat, széttörött szerelmeimet, betegségem, és állásom elvesztésének kilátástalanságát, és azt, hogy amikor végre kölcsönös vonzalom alakulna ki két ember között, akkora gordiuszi csomó van a madzag közepén, hogy talán száz évig, vagy száz életig is tartana kibogozása.

Hajni simogatott, vígasztalt, átölelt, megcsókolt, édessége felejthetetlen marad egy életre, majd táncra perdült, és engem is perdített, keringőztünk, átöleltük egymást, és egyszerre már nem volt te, nem volt én, már egyek voltunk. Kimondhatatlan boldogság, mennyei rezgések kísérték ezt az érzést. Megint csak sírtam, de már örömömben, boldogságomban, s ekkor Hajninak már két hatalmas angyalszárnya volt, melyekkel átölelt, betakart, magába zárt és szeretetével körülvett.

Tudtam, hogy nem jelkép ez, még rá is kérdeztem, hogy melyik dimenzióból jött, de mutatóujját ajkára téve figyelmeztetett, nem az a lényeg. Megelőzte kérdésemet, és elmondta, nem az a fontos, hogy itt a Földön együtt fogjuk-e leélni életünket, hanem az, hogy, mint Isten két gyermeke egymásra találtunk, birtoklásvágy és érzékiség nélkül szeretjük egymást, és mindketten segítünk egymásnak ahogy, amivel tudunk. Persze ez gondolatátvitel volt, melyet szavakban csak töredékesen tudok visszaadni.

Könnyeim végtelen patakokban folytak arcomon, miközben Hajni ismét emberi formát vett, védelmet, oltalmat kereső asszonyként bújt hozzám, fejét vállamra, mellkasomra hajtotta, miközben átöleltem, és csak azt tudtam mondai. – Istenem! – Istenem! – Istenem! - Én halálosan szerelmes vagyok! Éreztem, hogy száz halált halnék Hajniért, és ő is értem, még ha szűkmarkúan is mutatja ki érzéseit. Irodám előtt félájultan szálltam ki a kocsiból és a rádiótelefon olcsó szövegküldő szolgáltatásán röviden megírtam Hajnalkának élményemet. Amit 400 karakterben bepötyögtem, arra annyit írt, gyönyörű.

Hetente egyszer szoktam hozzájuk menni, de most olyan vonzást érezem a Nagykőrösi út felől, hogy majdnem belebolondultam. Elküldtem szövegben, hogy este menjek-e, mire visszaválaszolt, hogy nem tudja, rám bízza. Erre aztán visszaírtam, ha hív, megyek, ha nem, nem, mi az, hogy nem tudom. Ha neki mindegy hogy megyek-e vagy nem, akkor nem megyek. Irogattunk egymásnak, igyekeztünk röviden, mert unalmas foglalatosság a szöveg bepötyögése, így aztán sok mindent féleértettünk, s amikor Hajni valamit visszakérdezett, bepötyögtem, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek. Erre aztán jött a válasz, sípolt a masina, hogy üzenet érkezett, és az állt benne, én sem vagyok közömbös…

Normál körülmények között égnek állt volna a hajam ettől, de most eszembe jutott a régi mondás, hogy ha egy nő nemet mond, az azt jelenti, talán. Ha talán-t mond, az azt jelenti igen. Ha igent mond, akkor pedig nem úrinő. Hajni kérésére már hetek óta a csomagtartóban hordtam uszodás felszerelésem, mert szeretett volna egyszer szaunázni. Ismét felragyogott a lehetőség előttem, de hamar lelohadtam, mert Kuni velünk akart jönni, s csak annyit tudtunk a körülményektől ellopni, hogy amíg Kuni az autóhoz előreszaladt, ajkaink hegyét egy másodpercre tétován összeérintettük.

Az uszodában lubickoltunk, Kunival versenyt úsztam, s kétszer három-négy perc állt rendelkezésünkre “zavartalan” társalgásra, amit Hajni kibírt a szauna katlanában, ahol heringekként álltunk egymás mellett. Elmeséltem részletesen reggeli élményeimet, és suttogva, szinte szájmozgatással adtam tudtára Hajninak, hogy számomra rajta kívül nincs más nő a világon.

Szerencsére Kuninak még kedve támadt egy kicsit pancsikálni a gyerekmedencében, így Hajni elmondhatta, nem tudja, mit akar igazán. De rácáfoltam, hisz érzem, sugárzik belőle, mily mérhetetlenül szeret, csak éppen el akarja fojtani, nyomni magában, mert nem tudja hová fog ez az érzés benne vezetni, mit fog belőle kihozni.

Rájöttem, ugyanúgy járt, mint én jártam Eszterrel, aki egy szóval sem beszélt feleségem ellen, ahogy én sem szóltam soha Pali ellen, de önmagában birtoklásvágy-mentes, tiszta szeretetének fényében még elviselhetetlenebbnek, még zsarnokibbnak tűnt feleségem sajátos szeretete. Végül is abban igaza volt Editnek, ha nem is közvetlen, de közvetett ráhatással, szándéka ellenére ő is hozzájárult, hogy otthon bedobtam a törülközőt.

Hajnal, valami mennyei bölcsességgel rájött, azért szerelmesedtem belé, mert tudatosan elkezdtem tiltakozni Léna félig komoly, félig tréfás, bimbózó szerelemre vonatkozó megjegyzése ellen. Annyira el akartam nyomni magamban, ami esetleg egyébként ki sem fejlődött volna, hogy elnyomásom erejével arányosan nagy szerelem bontakozott ki szívemben.

Bármennyire is szerettem volna, és szeretném, nem lehetek, nem vagyok semleges ebben a szituációban, azzal, hogy lélekben, testi kapcsolat nélkül, élettársi viszonyának szétszakítására álmomban sem gondolva szeretem Hajnit, szeretetemmel akaratlanul is előidézhetem, hogy életét Palival egyre elviselhetetlenebbnek érezze. Ugyanabba a langyos lavórba dugott lábunkat hidegnek, meg melegnek is érezhetjük, attól függően, hogy melegebb, vagy hidegebb lavórból nyergeltünk át. Ezért felajánlottam, hogy akármennyire szeretem, mert őrülten szeretem, fejezzük be akár ma, és ne találkozzunk többet, mert a szeretet önmagából táplálkozik, nem szeretete tárgyából. Számomra fontosabb nincs, mint az, hogy ő boldog legyen, és papírforma szerint gyermekei apjával van a legnagyobb esély, hogy rendben, viszonylagos boldogságban leélje az életét.

Pali eszét vesztve kötődik hozzá, minden eszközzel megpróbálná visszaszerezni magának, megkísérelné a gyerekeket is elszakítani tőle, vagy megosztani, hogy azzal nyomást gyakorolhasson rá, képtelen lenne szeretettel fogadott vendégként ellátogatni Hajnihoz és hozzám, pusztító indulatok ébrednének benne, s bár nem félnék attól, hogy átküld a másik dimenzióba, kérdés, mennyiben járultam akkor hozzá Hajni boldogságához.

Hisz a szeretet nem a saját, hanem a másik boldogságát keresi. Mivel Pali a szokott időpontban nem érkezett haza másnap, krampuszék máris egy baleset képét vetítették elém, mint feleségem esetében, hogy vesztét kívánjam, s máris kész a megoldás. Ördögi tervükkel csak azt érték el, hogy elhatároztam, Paliért is rendszeresen fogok imádkozni. Utána Hajnit mutatták, hogy a helyzetből nem lát, nem talál kiutat, és végső elkeseredésében felelőtlen cselekedetre ragadtatja magát. No nem fiúk, ezt nem veszem be. Legatyásodhat valakinek a földi egója, én is ittam nikotinfőzetet fiatalon, de Hajnalkát angyalszárnyakkal láttam, őrá százszorosan vigyáznak, hisz közülük való! Vele nem fog ilyesmi történni.

Nem az lenne a legokosabb, ha inkább csitítanám, mint élesztgetném ezt a lángot? Uram! Mit tegyek? Abbácskám! Atyám! Mikor lesz végre béke a szívemben? Sosem e Földön?


[1] az osztódás legelső fázisában lévő, már két sejtre osztódott megtermékenyített petesejt

 

VISSZA TOVÁBB