ÁLMAIM ÉS JELENTÉSÜK

2008

 

2008. január 26

Álmomban a repülőtéren voltam. Sok viszontagság, és nehézség után sikerült becsekkolnom. A csomagomnak nem volt görgő az alján, nehéz volt cipelni, és csak egy ócska görgőt tudtam szerezni. A tranzitban voltam már, amikor csodálkozva vettem észre, hogy vannak, akiknek a tranzitban is kell még dolgozni, gaz viszonylag könnyű munkát, a váró falaira festettek művészi képeket, ebbe még nekem is lett volna kedvem beszállni, bár már teljesen magával ragadott az utazás izgalma

Magyarázat:  A hazautazás a földi életből való távozás allegóriája. Több álomban jártam már a reptéren, de becsekkolnom sosem sikerült, úgy látszik, közel állok már a dimenzióváltáshoz halálomhoz.

 

2007. február 19

Érdekes álmom volt, a volt nejemmel voltam egy lakásban, ott aludtam, és amikor az álmon belül felébredtem, kényelmetlenül éreztem magam, nehézkesen tudtam mozogni. Ő a másik szobában volt, csak apró fények szűrődtek ki a vékony f
alon keresztül, de érdekelt, mit csinál, alszik-e nála valaki, noha már elváltunk. Előjött a szobából két kisgyerekkel, akik nem a mi gyerekeink voltak, és kinevettek, amiért nem ismerem őket.  Amikor még jobban felébredtem, észrevettem, hogy álmomban Edit egy kapucnis kabátot adott rám, azért mozgok olyan nehezen. Lehúztam, és ki volt tömve egy csomó virgáccsal, azok hullottak ki belőle.

Magyarázat:  Edit az egómat szokta jelenteni, az álmon belül ébredés egyértelmű, a gyerekek az egóval való házasságból szóletett szellemi termékek, a virgács a feddést, ítélkezést, bűntudatot jelenti, melytől megszabadulok, ha az egó korlátait, kabátját levetem. 

 

2008. február 27

A repülőtéren voltam, felszálláshoz készülődtem, a váróban ültem Viktor fiammal. Már búcsúztam volna tőle, de elővette a mobilját és telefonált, azt mondta, apa később megy, még elmegyünk előtte sörözni.

Magyarázat:  Viktor érzi elvágyódásom, szeretne még itt tartani, hogy közös örömöket éljünk meg hátralévő életemben.

 

2008. március 18

A munkahelyen voltam, egy főnök beszédet tartott, hogy dolgozni, dolgozni, és aztán elment. Ott volt két láda, gondoltam elbírom, felemtem a két nagy ládát és elkezdtem cipelni.

Arra jött a nagyfönök, még örültem is magamban, hogy nálam a két láda, mert megspórolok egy leszúrást. Ennek ellenére leszúrást kaptam. Azt mondta, ott volt két alacsonyabb beosztású személy, nekem őket kellett volna irányítanom, velük kellett volna fejenként egy ládát elcipeltetnem, nem magamnak cipelni kettőt, nekem az irányítás a dolgom.

Magyarázat:  Mások irányítása is munka, na hanyagoljuk azért, mert magunkra vállaljuk más feladatát.

 

2008. április 9

Hó eltakarító brigád tagjaként dolgoztam a városban. Nagyon magas volt a hó, nagy lapáttal kotortam, lapátoltam, ástam egyre mélyebbre, míg valami nyivákolásfélét nem hallottam lentről, és ahogy tovább ástam, megpillantottam egy alagút, vagy járat félét, amiben fakó, kopottas foltokban hiányzó, ritkás szőrű, beteges kinézetű kecskék voltak, és a hirtelen fénytől, világosságtól ijedten pislogtak.

Magyarázat:  Aki meg akarja kímélni magát a  az érlelő, fejlesztő, edző viszontagságoktól, megpróbáltatásoktól, az számoljon arra, hogy immunrendszere legyengül, beteges lesz,  hozzászokik a langymeleghez és a sötétséghez és még az éltető napfény is idegen lesz számára.

 

2008. április 10

Egy húsüzemben dolgoztam, egy futószalag mellett pakoltuk egy társammal a húsokat tepsikbe, amelyek előrehaladtak a szalagon, megsütötték, majd lefagyasztották őket.  

Elég bogaras volt a kollégám, voltak furcsa dolgai, de egyszercsak nagyon megdöbbentett, mert érkezett a szalagon egy hatalmas tepsiben egy óriási emberi tetem, egy 30 körüli nagyon kövér szakállas férfi volt, 300 kiló lehetett, és a társam pedig kolbászt és hagymát pakolt mellé, és úgy továbbította a soron, mintha élelmiszer lenne.

Magyarázat:  Valami különleges, rendkívüli esemény, vagy személy lesz az életemben, "nagy falat"...

 

2008. április 24

Üldözőim elől repülve menekültem. Leszálltam egy pályaudvaron, és utolsó kincsemet egy régi ezüst cigarettatárcát egy öreg koldusnak adtam.

Magyarázat:  A szárnyalás segít a támadások elviselésében. Szellemi kincseimet mind átadtam, készülhetek a nagy útra.

 

2008. április 25

Hazaigyekeztem volna a munkahelyemről, mert lejárt a munkaidőm. Benéztem a hűtőszekrénybe, de észrevettem, hogy a  titkárnő gondatlanul kinyomta a biztosítékot, és a hűtő leolvadt. Visszakapcsoltam, és kitakarítottam egy kollégával a hűtőt, aztán észrevettem, hogy poros, festékes a fal, azt is elkezdtem dörzsi szivaccsal takarítani, de mindig valami új tennivalót fedeztem fel. Egy idő után rájöttem, nem maradhatok végtelenségig, haza kell mennem, mert mindig fogok új tisztítanivalót találni.

Magyarázat:  Hazafelé igyekszem, lejárt a földi küldetésem. Látok még tennivalót bőven, de minden mondat végére pontot kell rakni egyszer.

 

2008. április 26

Egy nagy lakásban voltam egy csomó idősebb személy társaságában, akik folyamatosan meghaltak egymás után. Az életben maradottak közül valaki azzal foglalatoskodott, hogy úgy állítsa be őket, mintha élnének. vagy fotelbe ültette őket, vagy ha álltak kitámasztotta őket, ruhájukat cérnával kifeszítette a látvány végett.  Elegem volt már a halottakkal való együttlétből, hívtam a temetkezési vállalkozót, hogy vigye már el őket.

Magyarázat:  Az ember élete során számtalan szerepet játszik, alszemélyiségeket alakít ki. Gyermek, iskolás, barát, udvarló, rokon, beosztott, főnök, közszereplő, szülő, stb. Ahogy az ember a szellemi fejlődés során mindinkább megtalálja valódi énjét, a szerepeket megtestesítő alszemélyiségek "meghalnak", az ember nem szerepeket játszik, hanem önmagát adja minden helyzetben. Kívülről nézve még élhet a látszat, néhány szerep ideig-óráig életben maradhat, de hosszú távon halálra vannak ítélve, mert minden újjászületés ára egy azt megelőző megszűnés, halál.

 

2008. május  2

Álmomban volt egy kis babakocsink, a párommal toltuk fel egy magaslatra, hol mindketten toltuk, hol felváltva, hol egymást toltuk, hol, az ölembe ült, és lábbal toltuk fel magunkat, míg végre nagy nehezen  felértünk. Ott megtankoltunk rengeteg finom élelmiszerből, szatyrokba raktuk, annyi volt, ahogy alig bírtuk, ráakasztottuk a babakocsira mindenhová, meg magunkra, és ölbe is vettünk belőle, beleültünk a babakocsiba, gurultunk lefelé, és vittük a táplálékot sebesen lefelé azoknak, akik szűkölködtek ennivalóban.

 Magyarázat: A párkapcsolatom több lesz párkapcsolatnál, szellemi társ lesz, akivel együtt töltjük be küldetésünket.

 

2008. május  3

Álmomban egy hatalmas kondér finom levest főztem. Szerveztem egy csomó embert, hogy jobb lehetőség híján egy-egy bögrében vigyék le apránként a rengeteg levest a lentebbi szintekre. Ugyanis egy ház legfelső szintjén voltam. Sokan azonban ott álldogáltak a kondér mellett és rögtön kiitták, amit töltöttem nekik, ahelyett, hogy másoknak vitték volna.

Magyarázat: A leves a szellemi táplálékot jelképezi, ami nem jut el oda, ahová szeretném.

 

2008. május  3

A másik álmomban egy öreg ütött-kopott Zuk dobozos kisteherautóm volt. A kormánya törött csonk volt, rozsdás, szakadozott, karcos volt belülről is, nem mertem vezetni, mert balesetveszélyes, és ha a rendőr meglátja megbüntet, ezért félrehúzódtam és megálltam. Hirtelen gyönyörű szép, új lett, a kormány feltűnő narancssárga, a műszerfalon gyönyörű bőr és ébenfaborítás.

Magyarázat: Amiben utazom, a fizikai test, másrészről a (szellemi) előrehaladásomat elősegítő eszköz, hitvilágom, ideológiám, személyiségem lehet .

 

2008. május  10

Volt egy hatalmas gyönyörű, csillogó, villogó szálloda, ami a nagyapánké volt. Nagypapának nagyon sok unokája volt, és meghívott minket, unokáit a szállodájába. Minden üveg, márvány, gránit, krómozott acél, és bársony. Az volt a program, hogy meg vagyunk hívva, de összekötve a kellemest a hasznossal ki is takarítjuk nagypapa szállodáját. Hatalmas szálloda volt, de rengeteg unoka, így egész nap dolgoztunk és kész lett. Nagypapa mindig megmutatta, mit kell, hogyan kell csinálni, utána elment, és mi folytattuk. Másnap reggel, amikor felébredtem, lementem a többiekhez, páran bizonytalanul ácsorogtak és nézték a nagypapát, aki egy spaklival kaparászva lyukat mélyített a márványba és finom a port, ami a csiszoláskor keletkezett, a nyelvével nyalta fel. Így mutatta meg az aznapi munkát és elment, hogy mi akkor kezdjünk dolgozni.

Nekiálltam én is ímmel-ámmal, de lázongani kezdett a lelkem, mert nem hogy reggelit sem kaptunk, még vizet sem, és étlen szomjan kell sziszifuszi munkával a követ csiszolni, meg a port is felnyalni, hogy még szomjasabbak legyünk, visszásnak tartottam a nagypapa szállodájának glancolását, és éreztem, sejtettem, hogy nagypapa a lenyalt hajával, krémszínű öltönyében már jól bereggelizett, és csak megmutatta nekünk, hogy mit csináljunk, aztán elvonult valahova, de nem dolgozott velünk, csak ki akarja használni a jóhiszeműségünket.

Elhatároztam, hogy fellázadok, szóltam a mellettem lévőknek is, és amikor nagypapa nyájas, mézesmázos, kétszínű mosollyal visszajött, hogy ellenőrizze, elkezdtük-e már a munkát, akkor összeszedtem az erőmet, és felkiáltottam. - Nem dolgozunk, nem vagy te a nagypapánk, csak ki akarsz használni minket!

Hatásos volt a szónoklatom, az ott lévők mögém álltak, szinte egyfajta Spartacus lettem. Elkezdtünk vonulni, de másik csoportok már nem csatlakoztak hozzánk, igyekeztek elbizonytalanítani minket, ők nem merték felvállalni a nyílt lázadás kockázatát, gondolták, nagypapával nem jó szembeszállni. Esetleg ha győzünk, mint lázadók, akkor hozzánk állnak, de egyelőre maradnak a biztosban, nem szegülnek ellen nagypapának. Nagyon ellenszenves volt ez a viselkedés, haragudtam rájuk.

nagypapa ravasz volt és gonosz, mosolygott rám a többiek előtt, de meg akart ölni. Egyetlen adu volt a kezemben, egy gipszlenyomat, amin valamilyen írás, vagy kézlenyomat volt, ami valamit bizonyított, amire nagypapának szüksége volt, és azt is vissza akarta szerezni tőlem, ezért üldözött, én meg menekültem előle. Beléptem a liftbe, és épp azon gondolkodtam, hogy felfelé meneküljek, vagy az alagsorba, amikor felébredtem...

Magyarázat: A szálloda átmeneti szállás, számunkra a testünk, a Föld, az anyagi világ, melyet az anyagias szellemiség, a Mammon igazgat és birtokol. A felébredt ember felfedi a Mammon titkait, nem szolgálja tovább, de ezáltal ellenségévé válik, és a Mammon üldözi.

 

2008. május  12

Egy csomó emberrel együtt megérkeztem egy hegytetőre, éhesen, szomjasan, kitikkadva, hosszú vándorlás után. Ott volt egy nagy halom tölcséres jégkrém becsületkasszával. Össze voltak ragadva a jégkrémek, nehéz volt kiszedni egyet-egyet. Vettem a feleségemnek, volt egy helyes szerény kislány, gondoltam veszek neki is. Jöttek a többiek is a fagylaltra, segítettem nekik is kibányászni, de fizetni egy sem akart, ők azt úgy értelmezték, hogy én ki is akartam helyettük fizetni, és meg akartam őket hívni. Én csak a kislányt akartam, a feleségemmel egy kasszában vagyunk, a többieket nem terveztem vendégül látni, de végül legyintettem, azt mondtam, van rá pénzem, hát nyalják a fagyit!

Magyarázat: A segítőkész kedvesség visszaélésre csábít.

 

2008. május  14

Egy személyautót vezettem, jó gyorsan haladtunk, a gond az volt, hogy egy utasnak már nem jutott hely, így potyautasként az ölembe ült. Egy darabig igyekeztem elviselni, és mögüle vezetni, de a feje hol jobbra, hol balra bicsaklott, a felső teste ide-oda imbolygott, mert aludt és emiatt hosszú pillanatokig nem láttam az utat, ami gyors haladásnál veszélyes volt, időnként le is sodródtam az útról, és csak heves kormánymozdulatokkal tudtam az autót visszahozni az útra, végül amikor le is tértünk az útról egy mellékútra, akkor lefékeztem, és  azt mondtam, kifelé, így nem megyünk tovább.

Magyarázat: A szellemi úton vihetünk ölben, kényeztethetünk egy személyt, vagy lehetünk irányítók, vezetők. A kettő egyszerre nem megy.

 

2008. május  19

Álmomban börtönbe vonultam, de nem voltam rosszkedvű, sem stresszes, mert nem kényszer hatására, hanem önszántamból mentem. Volt kedves rokonom is bent, nagymamám, akin segíteni akartam, de másoknak is sokat jelentettem. Tudtak belőlem meríteni, mert nagy volt a lelkierőm, derűs voltam, átláttam a börtönélet törvényeit, buktatóit, és végig azzal a tudattal voltam bent, hogy ez csak átmeneti, és innen egyszer kiszabadulok.  

Magyarázat: A földi élet börtön.

 

2008. május  31

Álmomban volt 2 pár felesleges szuperbakancsom. Pihekönnyűek voltak, mégis erősek, kényelmesek, és rugalmasak, vastag rücskös talpuk volt, de az is pont jó hajlékony, mégis volt tartásuk is. Beadtam őket egy boltba, vagy elosztóhelyre, ahol mások hozzájuthattak.

Magyarázat: Életutam járásához, szellemi fejlődésemhez a szükségesnél több segédeszközzel is rendelkezem.

 

2008. június  6

Álmomban egy nagy sziklából egy rózsát faragtam ki, elég babrás munka volt a szirmokat kialakítani. Valaki elismerően azt mondta, "Még a kő is kivirágzik a keze alatt"...

Magyarázat: a közömbösség, merevség és átváltoztatható érzelmekké, és élettelivé tehető nagy türelemmel és hozzáértéssel.

 

2008. június  20

Álmomban kaptam a munkahelyemen egy új szuper laptopot, amivel mindenféle kommunikációs trükköket lehetett végezni, sok embernek egyszerre üzenetet küldeni, vagy felhívni őket, de nem tudtam a telefonszámlistát bemásolni, ügyetlenkedtem, ezért a munkahelyi főnök segített.

Magyarázat: Isteni segítséget kapok a kommunikációm hatékonyabbá tételében, hogyan kell nagyobb tömegeket megszólítani.

 

2008. június  22

Álmomban külföldről mentem haza, de valami különleges járművel mentünk át egy hídon, ami nagy sebességgel közlekedett és csak kívül lehetett utazni, kézzel fogódzkodva, nem a jármű belsejében. Így aztán a hazavitt tárgyaknak nagy értéke volt, mert veszélyes körülmények között, kint fogódzkodva nehéz is bármit hazavinni. Én egy gyöngyöt vittem haza, beadtam egy felvásárlóba, vagy begyüjtőhelyre, és aztán mentem a lakásomba lepihenni.

Magyarázat: Csak mennyei kincseket érdemes gyűjteni Mt.13.45.    Mt.6.19.

 

2008. június  24

Álmomban apámmal együtt dolgoztunk, munkálkodtunk. Nem beszéltünk közben, de jó érzés volt, hogy szavak nélkül is tudjuk egymás gondolatát és egy közös ügyön dolgozunk.

Magyarázat: Jn.10. 30. Én és az Atya egy vagyunk.

 

2008. június  30

A szent családdal álmodtam, Józseffel, Máriával és a kis Jézussal. Szándékosan írtam ebben a sorrendben, mert József volt a főszereplő, láthattam a lelkét, hogy milyen hatalmas nyugalom, béke és szeretet lakozik benne. Mindenki Jézusra figyel, mint Messiásra, ez rendjén is, aztán ugye Mária, mint anya, a szent szűz, ő meg is szóhoz is jut az Evangéliumokban, többször is szerepel, szó van róla, József meg hát, ja igen, ő volt az az ács... Ez után az álom után egész másképp gondolok rá, és látom őt, utólag, ha belegondolok, magamtól is belegondolhattam volna, micsoda szeretet kellett benne legyen, hogy amikor Mária jegyeseként megfogant és nem tőle, nem akarta halálra  köveztetni, az akkori szokás szerint, hanem csendben el akarta bocsátani.  Azért ehhez már fejlett erős szellemnek kell lenni, nagy a szeretet abban, akiben nincs bosszúvágy. És még ki tudja, mi mindent tett még József, csak hát ugye nem tudunk róla. Szó alig esik róla, szentképeken is csak ritkán szerepel, legfeljebb harmadikként. Tanulságos volt az álom nagyon.

Magyarázat: Aki a világ szemében nem jelentős, még lehet nagyon értékes.

 

2008. július  7

Azt álmodtam, hogy összejöttem a régi nejemmel, még a volt anyósom is ott lakott nálunk és segített kitatarozni, tapétázni a lakást.

Magyarázat: Edit az egót jelenti álmaimban, az egó szülőanyja az anyag, a polaritás, a mulandóság. Meg fogok férni az egómmal, és az anyagvilág részéről is kapok támogatást, több teret kap életemben, személyiségem átalakul.

 

2008.július.23

Ma főztem álmomban, szakács voltam, tehát másoknak főztem, de egészen pontosan általam korábban megsütött csirkét melegítettem. Mentem a sütőhöz, hogy betegyem, láttam, hogy teli van egy idősebb szakács főztjével, sült pulyka, sültkrumpli, rizs, kérdeztem, betehetem-e , és vehetek-e a köretből, mert olyan sok van, felesleges nekiállnom köretet főzni, ha az is ott van, és ráadásul rengeteg.

Magyarázat: A szellemi táplálékot, amit másoknak adok, már korábban, korábbi életekben elkészítettem, most csak az újramelegítés történik, és sajátom mellett másé is, hiszen nincs új a Nap alatt.

 

2008. július 24.

Álmomban repülni szerettem volna, tudtam már repülni, de szerettem volna még gyakorolni, hogy repülős vizsgát tehessek és utána bármikor repülhessek. Egy ismerősöm, barátom, akinek volt jogsija, felvitt volna, vele gyakorolhattam volna, nagyon vágytam már a repülésre. Meg is ígérte, boldog voltam, de mindig közbejött valami. A végén már esteledett, sötétedett, kint voltunk a reptéren, azt mondtam, nem baj, akkor éjszakai repülés, csak repülhessek, de akkor sem jött össze, és felébredtem.
Magyarázat: A vágyott felemelkedésem nem következik be életem alkonyán sem.
 

 

2008. július 24.

A másik álom még nyomasztóbb, egyszemélyes motoros hajóval mentem a Dunán, gyorsan haladtam, két kajakost még gyorsan le is előztem, azonban észrevettem, hogy a hajóm süllyed, már a köldökömig ér a víz, ahogy ülök a hajóban. Próbáltam valahogy felhozni a víz színére a hajót, de csak süllyedt...

Magyarázat: Életem hajója süllyed


 

2008. július 26.

Közös képviselő, vagy házmester voltam, vagy legalábbis a ház kapuját álltam neki javítgatni, de nagyon hálátlan dolog volt. Az emberek vagy közönyösek voltak, vagy támadtak, egyetlen egy valaki jött oda segíteni.

Magyarázat: A köz érdekében munkálkodni nem túl hálás dolog.

 

 

2008. július 27.

Álmomban borotválkoztam , és amikor a tükörbe pillantottam,  észrevettem, hogy sebek, hegek, gennyes tályogok vannak az arcomon. Meghúztam a vállam és folytattam tovább a borotválkozást.
Magyarázat: A külvilág szemében ellenszenvesnek látszhatunk, a lényeg, hogy mi békében legyünk önmagunkkal.

 

 

2008. július 30.

Álmomban a munkahelyi főnök kívánságára a magasban dolgoztam, egymásra rakott hokedlik tetején volt a kezemben egy iratrendező, vagy könyv, és még valami, de nagyon nem ment a dolog. Elejtettem az iratrendezőt, és az ingatag hokedliállvány tetejéről inkább magam ugrottam le, mintsem leessek, így legalább fel tudtam készülni az esésre, ami nem volt gyors és fájdalmas, egyfajta vitorlázórepüléssel, lebegéssel, lassított eséssel értem földet. Magamban azt mondtam a főnöknek, nem haragudhat, meg kell értse, ez így nekem ott fönt nem ment.

Magyarázat: A kiemelkedés, a kilógás a sorból, a másság fárasztó lehet.

 

 

2008. augusztus 01.

Álmomban tanítottam, tanár voltam, búcsúztam a barátaimtól, ismerőseimtől, mert hazautazáshoz készülődtem.
Magyarázat: Egyszer a földi élet is véget ér.

 

 

2008. augusztus 03.

Ma azt álmodtam, hogy a tetteim előzményei és következményei teljes összhangban voltak egymással, az előzményekre adekvát módon reagáltam, a következményeket pedig viseltem, és így az életem teljes egész. Mély nyugalmat adó álom volt. Minden rendben. Kb. ez volt a summázata.

 

 

2008. augusztus 04.

Álmomban egy nagy utasszállító hajón utaztam, és le kellett költöznöm az alsó részbe.
Magyarázat: Felül az utasok laknak, akiket kiszolgálnak, alul a személyzet, aki kiszolgálja őket. A nagy hajó az élet, a világ.

 

 

2008. augusztus 11.

Új munkahelyet kerestem álmomban. Egy magas, elegáns irodaházban tárgyaltam a leendő főnökömmel, egy osztályvezetővel, és egy hölggyel. A hölgy nagy szemeket meresztett, hogy havi 600.000-et kértem, hivatkozott, hogy egy másik embert csak 400-zal vettek fel, én meg azzal érveltem, hogy kisujjamban van a munka, a tengeri herkentyűk importja és forgalmazása, már dolgoztam ilyet, tudom, hogy az import sem könnyű, de igazán a belföldi terítés, forgalmazás a munka neheze. Megmutattam egy pár évvel azelőtti bércédulámat, amin az állt, hogy évi 6,2 millió a fizetésem, nem értékelem túl magam, ennyit érek. Bár elvégeztem volna  havi 400-ért is a munkát, mert szerettem, és különösebben nem volt szükségem a pénzre, de tudtam, hogy nekem havi 600.000 az árfolyamom.

Mintegy jelezve, hogy elfogadják ezt, és felvesznek, a főnököm elmosolyodott, és előhúzott két méretes polipot ajándékba, amit majd finoman elkészítek magamnak.

Magyarázat: Az étel a szellemi táplálék analógiája, tengeri herkentyűket importálni és forgalmazni, annyi mint különleges szellemi táplálékot hozni a szellemvilágból és a Földön terjeszteni.

 

 

2008. augusztus 14.

Jópofa kis álmom volt. Béka voltam, és egy hosszú árokfélében tartózkodtam. Egyszer csak megéreztem a víz csodálatos illatát és láttam, hogy lassan elkezd csordogálni az árokban felém, aminek nagyon megörültem.

Magyarázat: elemembe kerülök

 

 

2008. augusztus 17.

Egy csodálatos, futurisztikus vonaton utaztam. Szinte lebegett olyan kényelmes volt, fürödni lehetett rajta, étkezőkocsi is volt mindennel felszerelve, hitelkártyával lehetett fizetni a szolgáltatásokért. Megérkeztünk a végállomásra, a vonaton mentem a vonat végéig, és menet közben még felfedeztem olyan dolgokat, amiket menet közben nem. A habosított levest osztó automatát például. Eltöltöttem egy kis időt, habzsoltam a hablevest, de aztán eszembe jutott, a hitelkártyával úgyis fizetni kell érte, és különben is, megérkeztem, ideje haza menni. Végigmentem azért  vonaton, sajnáltam a szakácsokat, akik mindig itt utaznak, és ugyanazt a virslit főzik, ami egy úton kellemes de állandóan unalmas lehet, aztán leszálltam a pályaudvaron, és elindultam hazafelé.

Magyarázat: a Nagy Utazás, a szellemi út véget ért, irány hazafelé.

 

 

2008. augusztus 25.

Álmomban egy idős, tekintélyes gazdánál voltam. Hatalmas birtoka volt, minden saját tulajdonban, meghívott, hogy megnyerjen munkatársának valamiféle pénzügyes-marketinges munkakörbe. Hatalmas konyhájuk volt, másfél méter átmérőjű hatalmas serpenyőkben sütöttek, izgattak a nagy méretek, kíváncsi voltam a főztjükre, bár minden egy kicsit kopottas, avétos, zsírfoltos, poros, elhanyagolt volt.

Rengeteg alkalmazott, de fura egyenruhában, egy kicsit kaotikus, áporodott, ósdi volt minden. Az volt az "öreg" célja, a tulajdonosé, hogy engem, mint szerinte jó szakembert felfogad, először csak egy alacsonyabb stratégiai, de nem vezetői beosztásba, és majd szépen onnan felemelkedve megreformálom az egész nagy vállalkozást. Tudtam, hogy nem lenne könnyű, mert sok maradi gondolkodású munkatárs volt, akik visszahúzói lennének az ügynek, és engem gátolnának, ugyanakkor nagy kihívás volt egy ilyen nagyüzemet megreformálni.

Volt egy hatalmas kastély, ahol a személyzeti szállás is volt, hatalmas termek, konyhák, vendéglátó. éttermi rész, és hatalmas földek, ahol növénytermesztés és állattenyésztés folyt, ezt az "öreg" egy hatalmas repülőről megmutatta, amit egy darabig ő maga vezetett.

A kapcsolatunk a többi alkalmazottól eltérően kölcsönös tiszteleten, nem pénzen, vagy félelmen alapult volna, és épp azon gondolkoztam, hogy elfogadjam-e a felkérését, amikor felébredtem.

Magyarázat: Isten földi birtoka és helytartói reformra érettek.

 

 

2008. augusztus 27.

Új irodát kaptam, felvitt a főnököm, hogy megmutassa, pazar, csupa üveg, gyönyörű kilátás, nagy méretek, elképzeltem, hogy fogok itt élvezkedni, már csak az zavart, hogy nincs kitakarítva, meg valami huzat nem tetszett, amikor valaki megszólalt, hogy valahol kell lennie egy papírnak, amit a felső főnökség írt, hogy érjem be egyszerűbb irodával.

Magyarázat: Vágyaink olykor magasabbra szállnak, mint amivel be kell érjük.

 

 

2008. szeptember 9.

Álmomban egy nagy zsák rizst vettem. Nagy kiadás volt, de a mennyiségéhez képest olcsó. Otthon aztán kibontottam a zsákot, és a rizs mellett pluszban értékes használati tárgyakat találtam benne, gyékényszőnyeg, napernyő, stb. melyek egyedi értéke is magasabb, mint amennyit a zsák rizsért fizettem. 

Magyarázat: A szellemi táplálék megszerzésére érdemes áldozni, mert gyakorlati haszna is van.

 

 

2008. szeptember 14.

Álmomban egy hatalmas utasszállító repülő vezetését gyakoroltam.  Nagy volt bennem a drukk, mert több száz emberrel magam mögött éjszakai felszállást kellett végrehajtanom.  Óvatosan döcögtem a kifutópálya felé, féltem, hogy a szárnyak valaminek nekiütköznek. Nem vettem elég bátor lendületet, ezért alig vettem észre, hogy felszálltam és rövidesen egy szántóföldön landoltam lágyan. Nagyobb baj nem történt, az oktatóm visszavezette a gépet a felszállópályára és megmutatta a határozott lendületes felszállást.

Magyarázat: Az utasszállító több ember (szellemi) felemelkedését elősegítő eszköz, működtetése nem könnyű, főleg (szellemi) sötétségben.

 

 

2008. október 10.

Ildivel álmodtam, mindketten villamosvezetők voltunk. Amikor leszálltam a villamosról pihenőre,  ő következett volna, de nem ment, nem volt kedve. Sajnáltam, hogy lemarad róla.

Magyarázat: Ildi nem csak lelki, hanem szellemi társam is volt, de másokat vinni, vezetni csak lehetőség maradt számára.

 

 

2008. december 16.

Álmomban 40-50en voltunk egy hatalmas irodában, csúcsértekezlet volt. Csupa specialistát hívtak össze, aki a maga területén a legjobb, és valamiféle csúcsprojekthez készülődtünk. Az íróasztalon a legmodernebb hi tec eszközök, mindenből a legjobb, legdrágább, legprofibb, de éreztük, hogy a leendő feladat is nagy kihívás lesz. A termet már nem volt szabad elhagynunk, vártuk a legfőbb vezetőt, addig az íróasztalunkkal ismerkedtük és egymással diskuráltunk.

Magyarázat: A csúcsprojekt a levegőben lóg, komoly munkára komolyan kell készülni.

 

 

2008. december 19.

Van egy gyenge, arctalan énekesnő, aki azzal vált hírhedtté, hogy Jézus édesanyjának nevét vette fel, és ezzel és más blaszfémikus megnyilvánulásokkal botránkoztatta meg a keresztényeket. Így akart énekhang, és tehetség híján valamivel feltűnni. Álmomban oldalról láttam meztelenül, a fellépő ruha nélkül még csúnyább volt, pipaszár lábai, aszott bőre, kis pókhasa látszott, előtte állt egy ferences szerzetes csuhában, kezében szenteltvíztartóval, és meghintette szenteltvízzel.

Magyarázat: Reméljük lesz hatása.

 

 

2008. december 21.

Külföldön voltam, Görögben, vagy Horvátországban egy csoporttal, hajóval mentünk át egy szigetre. Szétszakadozott a csoport én igyekeztem volna vissza, a hajópénztárnál jegyet akartam venni nyújtottam egy tízdollárost, de azt mondták, egy embertől maximum 5 $-t váltanak be, kerestem egy ötdollárost, erre azt mondták, de 2$-os a legnagyobb címlet, amit egyáltalán elfogadnak, nekem meg 5, 10, és 20 dollárosaim voltak.

Egyembe jutott, hogy a zsebemben van a jegy, amivel odafelé mentünk, kértem nézzék meg, nem retúrjegy-e, de közben láttam, hogy egy volt kollegám a kikötőben részegen elkötött egy torpedórombolót és azzal nekiment a hajónak és tönkretette. A többiek engem hibáztattak, pedig én kiabáltam neki, ezért visszakérdeztem, hát mit tudtam volna tenni, legfeljebb lelőhettem volna, azt már mégse várják el.

Magyarázat: Az is lehet probléma, ha az ember nem tudja erőforrásait, lehetőségeit aprópénzre váltani.

 

 

2008. december 27.

Álmomban egy hullámvasútszerű járművön utaztam. Elég félelmetesen begyorsult a lejtőn, aztán felfelé is, aki mögöttem ült nagyon félt, bemerevített, de én tudtam, hogy lazán kell venni, úgy sokkal jobb, és abban a tudatban voltam, hogy nekem nem fog bajom esni.

Magyarázat: A sors mindenképp megutaztatja az embert, de rajtunk múlik, hogyan éljük meg az utazást.

 

 

2008. december 28.

Álmomban valamilyen nagy épületben voltam, egyetem, vagy múzeum, és egy hatalmas csoport látogató közeledett a folyosón. Észrevettem, hogy az előttem lévő ajtó nyitva van, pedig annak csukva kéne lenni, és egy kicsivel korábban lévő ajtón kellett volna nekik balra elfordulni. Odamentem tehát, hogy becsukjam az ajtót, de a tömeg csak közeledett, akkor udvariasan azt mondtam elől lévőknek, elnézését, volnának kedvesek a másik ajtóhoz fáradni, nekem ezt most ne kell csuknom, de úgy csináltak, mintha meg sem hallották volna, félresodortak és a tömeg közepéből egy hangadó előrekiáltotta nekem hogy: - Ne hülyéskedj! A tömeg kinevetett, és ment tovább, amerre nem kellett, nem szabadott volna.

Magyarázat: Pusztába kiáltott szó, de azért szólni kell.

 

 

2008. december 29.

Hát nem volt túl kellemes álmom. Főnök voltam, de a dolgozók nem akartak dolgozni. A jó munkás magától meglátja a munkát, szinte nem is kell irányítani, de itt senki nem akart csinálni semmit, még azt sem, amit kiadtam nekik. Semmi nem használt. Sem szép szóval, sem megmutatva, példamutatással, sem azzal, hogy azt mondtam, nem kap fizetést, akkor sem. Egy része tessék-lássék ólomlábakkal mintha csinálna valamit amikor odanézek, és amint elfordulok, abbahagyja, más része mintha süket volna, csak ül és nem akar csinálni semmi, meg sem mozdul. Pedig érzem, hogy ez nem fog jóra vezetni...

Magyarázat: A személyiségem elemei az egóm nem nem működik együtt a magasabb énnel.

 

 

 

Ha tanácstalan vagy álmod jelentésében, írj!

 

VISSZA TOVÁBB