Arany Viktortól

 
Miért?

Miért kell élnem, ha fáj?
Miért vagyok szárnyszegett madár?
Miért nincs gyógyír az életre,
Csak a nagyszerű halál?

Se élni, se halni,
A lét kínja mar,
Bár szűnnék meg hamar.

Törött szárnyam
Tehetetlen verdes
Az irgalom másfelé repdes

Önmagam megölni,
Mily nagyszerű tett,
Eldobni e gyászos életet.

Erőm még ehhez sincs,
Agyamban tombol a nincs
Mozdulatlan várom,
Hogy elér a vég,
S lelkem többé nem ég.

Nem kell több kín és gyötrelem,
Sem öröm, sem lázas szerelem.
Megfáradt már a lét,
Elmondja végső énekét.

Felejtsetek, nem is voltam,
Egy ismeretlent leltek holtan
A Földön csak álmomban voltam.
 
 


Tóparti anzix

Óvatlan araszol egy nagy púpos bogár,
Mögötte kaszával setten a Halál.
Bevárom, s látom, én vagyok a bogár,
De hová lett mögüle a megváltó Halál?
 


 
Hogy vagy?

Padló alatt tíz centivel, mondanám,
De ez a padló a Föld közepén van ám.
Agyam monoton dobol,
Lelkemben sötétség honol.

Ezer fájdalom szaggat
Baljós félelem igazgat.
Nem lesz itt gyógyulás,
Sem siker, sem semmi más.

Gúnyos hang szól,
Mi van kispajtás?
 


 
Kínpadon

Különös álom ülte meg lelkemet,
Fadárda döfködte mélyen testemet.
Az iszonyú kín csontig hatolt,
De senki sem erőszakolt.

Magam tartottam mellkasom, s karom,
Pedig ébren azt mondom, nem akarom.
Fájdalmas lyukakkal teli testem,
A látványtól összeestem.

Az szolgálhat lelkem vigaszára,
Hogy az utolsó lyuk volt csak hátra.
Barátim erőből főzzetek levest,
Hogy kibírjam a célegyenest!
 


 
Kívánság

Fekete angyal mikor jössz már értem,
Mit kellett, már nem megéltem?
Miért hagysz itt egyedül?
Rám a sor mikor kerül

Végre?
 


 
Kérés

Fejed csak bólogat
S ígér még álmokat
Vajon higgyek-e neked
Hogy kaszád nem fened

Rám?

Kellenek-e álmok,
Miket vakon kreálok?
Ki venné még hasznát?
Vidd el a mihasznát

Már!
 


 
Az utolsó vágy

Kihűlt bennem minden vágy,
Meghalt minden, mi mozgatott,
Csak testem van itt, élettelen tárgy,
Céltalan kóválygó zombi vagyok.

Szerelmem az egekbe repített,
A fájdalom a földre levetett.
Csak sántán-bénán kullogok,
Repülni többé nem akarok.

Egy vágyam még akadt őkelme,
Ha maradék életem gyorsan eltelne.
A halál angyala lenne a párom,
És végetérne e nyomasztó álom.
 


 
Azt mondják

A remény hal meg utoljára,
De mi van, ha ő is a végét járja?
Mondhatom, hogy minden meghalt,
S nincs semmi, ami a Földön tart?
 


 
Halál angyala

Halál angyala vigyél el most kérlek,
Hadd legyek, ki holnap már odaát ébred!


 
 
Két világ közt

Kettévágott a fájdalom,
Mint éjfél az éjszakát,
Félig még itt vagyok,
Félig már odaát.

A szenvedés köztudott
Lelket emel,
Szabadulás annak,
Ki testbörtönben hever.

Szárnyam már próbálnám,
De a kínból még nem elég,
Az ember megedződik,
Vagy végleg elég.

Hogy mi lesz sorsom,
Nem is érdekel,
Egyre vágyok már csak,
A félútról el, el, el…
 
 


Gondolatok

Miért halott a szó?
Ereje miért hever porban?
Miért nem mondható, hogy
Vagyok, s nem csak voltam ?

Ki mozgatja bennem
A halott testet,
Ki nézi mai énem
Ha egyszer én nem?
 
 


Kérdés

Miért lebeg a halál gúnyája rajtam?
Miért nem vagyok az, ki voltam?
Hová lett viruló életkedvem
Mi megvolt ha kellett, ha nem?

Meg kell halni, hogy születhess, értem.
Nincs ellenem semmi, csak értem.
Miért félek mégis meghalni?
Segítsetek végre megadni

Magam!
 
 


Bár igaz lenne

Bár igaz lenne,
Hogy meghaltam légyen.
S felednének
Földön s égen.

Emlékezni rám
Mi haszna?
Csőd voltam egyedül,
Párnak meg mihaszna.
 
 

Látvány

Vértelen arcom látom a tükörben,
Savós szemgolyóm nézem döbbenten.
Ki ez itt szemben, ki ez a furcsa rém?
Bárki lehet, egy biztos, nem én!

Ki ő hát, s ki vagyok én, ki nézek,
Megfejtéséhez nem elegek évek.
Hátat fordítok a csúf tükörnek,
A kérdőjelek tán kevésbé gyötörnek.
 
 


Nem akarok

Nem akarok élni,
Lejárt már az időm,
Levegőt is kényszerből
Vesz csak a tüdőm.

Patakzanak könnyeim,
Testem csak remeg,
Itt hagyom e gyászos
Színpadi jelenetet.

Nincs rám már szükség
Új felvonás jön színre,
Megy az öreg színész
El a pihenőre.
 


 
Ülök a mólón
 
Ülök a Dunaparti mólón,
Zokogok szívhezszólón,
Kedvesemet elsiratom
Életemet félbehagyom

Vele lett voln’ folytatás,
Csodálatos kiáradás.
Hajóm csendben süllyed el,
A Földről halkan tűnök el.
 


 
Megtöltötte
 
Megtöltötte szívemet a bánat,
Fogom magam, s felgyújtom a házat.
Hogy elégjek, bent maradok végig,
Füst formájában szállok fel az égig.
 


 
Kiszáradt patak

Kiszáradt patak van szemem helyén,
Könnyeimet már nem mossa a Fény.
Fekete ruhában bandukolok,
El sem hiszem, hogy én, én vagyok.

Csattoghat, döröghet tőlem az ég,
Bennem a tűz már rég nem ég.
Tovább itt élni nem akarok,
A Földön már csak testben vagyok.

Fekete ég a szemfödelem,
Ez vers a végénekem.
Madárdal kísér új utamon
Hol a Fény felragyog, tudom.
 
 


Senki sem

Senki sem tudja, min megyek át,
Senki sem látja a könnyek hadát.
Senki sem érzi csukló lépteim,
Senki sem hallja jajdulásaim.

Titkaim megosztani nem lehet,
Kérdéseimre nincsen felelet.
Vánszorgok a ropogó havon,
Egyszer hazaérek, tudom.
 
 


Őszi anzix

Leveleket kerget a szél,
Ez az ősz rólam beszél.
Megcsap az elmúlás szele,
Lelkem könnyekkel tele.

Én is csak forgok körbe,
Nem látom az utat,
Kezem nem szorul ökölbe,
Csak tétován matat.

Kidob a forgató erő,
Irányt, s lendületet ad,
De az utat folytatni,
S bejárni, rám marad.
 


 
Távol vagyok

Távol vagyok otthonomtól
Hívó szava szívemben szól
Érjen véget a nagy utazás,
Ez érdekel, és semmi más.
 


 
Elszállt

Elszállt a boldogság,
Levegőt markol kezem,
Életem halál,
Lelkem jégverem.
 


 
Tudod milyen?

Amikor nem múlnak az évek
Amikor kihunytak a fények,
Csak sötétség vesz körül
S lényed a fájdalomba merül.

Nincs csillag, halvány derengés,
Csak vájja testedet a kés.
A remény meghalni ment,
Nincs többé, ki megment.

Miért vonszolod még magad tovább,
Miért taposod a szenvedés sarát,
Véget vetni miért nem mersz,
Hisz megtenni nincs egy perc?

Ha nincs is remény,
Maradt egy kába tudat,
Sejted, érzed, hogy
Végig kell járnod az utat.

Emeld hát vándor
Sebes lábad tovább
Valahol messze nyílnak
Már az orgonák.
 
 


Az álom

Ébrenlétbe kerget az álom
Helyem itt többé nem találom.
Sorscsapások ütnek vernek
Atomjaim szanaszét hevernek.
 
 


Megtört hátam

Megtört hátam rém tehertől görnyed
Az óvatlan pillantás elszörnyed.
Ki rótta rám, csak nem magam?
Akkor nem hagyom ott a fogam.

Szürkéskék sápatag arcom,
Félholtan vívom harcom.
Fogam szorítom hallgatag,
Erőm egyre csak apad.

Halálpatak partján megvillan a fény,
Lelkem szomjas mély edény,
Gyógyító vizét kiissza,
S megtér, ahonnan jött, vissza.



 
 
Rejtélyes fájdalmak

Rejtélyes fájdalmakat hordozok szívemben
Tán nem is szabadna embernek lennem
Rengeteg régi - régi emlék,
Én pedig már mennék, mennék, mennék….

Miért szól bennem jajongva az ének?
Miért érzem tehernek a létet?
Ki az, aki bennem szenvedni akar
Mi az, mi magam elől eltakar?
 
 


Vér a havon

Álmaim nem váltak valóra,
Vérem sugárban dől a hóra
Miért születtem esztelen,
Ha az élet merő gyötrelem?

Mi a leckém, melyet ebből
Megtanulok, s melyről majd
Ébren álmodom, hogy nem
Vér, mi itt folyik a havon? 
 

 
 
Létezik-e még?

Dögtemető lett
Nemrég élő lelkem,
Kiszáradt a kút,
Miből vizem mertem.

Nyüzsgő kukachad
Rágja bársony testem
Zöldellő rétről
Mély barlangba estem

Fekete üreg van
Pej szeme helyén
Négykézláb kúszik
E szánalmas lény

Rekedt rém hangja
Fakón rezonál
Dünnyögve nyílik
Kérdésre a száj.

Áruld el könyörgöm,
Mit nem láthatok én.
Létezik-e még
Odafent a fény?

Lassú haldoklás

Lassú haldoklás
Minden napom,
Jutalmul, vagy
Vétkeimért kapom?

Ki tudja erre
Megadni a választ,
Mi az,mi engem az
Élettől elválaszt?